A NATO rakétavédelmi rendszere, amely a romániai Deveșelun létesített támaszpontot is magába foglalja, nem irányul Oroszország ellen, nem ássa alá Oroszország elrettentő képességeit, kizárólag önvédelmi célokat szolgál az ENSZ alapokmányával összhangban – szögezte le a román külügyminisztérium honlapján csütörtökön közzétett nyilatkozatában Bogdan Aurescu, a román diplomácia vezetője.

Aurescu arra reagált, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Stockholmban zajló miniszteri szintű ülésén mondott beszédében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt állította: Romániában és Lengyelországban támadó fegyverekként használható rakétavédelmi rendszereket állítottak hadrendbe. A román külügyminiszter a NATO 2016-ban Varsóban megrendezett csúcsértekezletének zárónyilatkozatát idézve rámutatott: a NATO rakétavédelmi rendszere kizárólag arra való, hogy az esetleges ballisztikus rakétáktól védje meg a tagállamokat, nem fenyegeti Oroszországot, nem hatékony Oroszország nukleáris arzenáljának elrettentő kapacitásaival szemben, és senkinek nem áll szándékában a rakétarendszer ilyen célú átalakítása. – MTI