Azt követően, hogy az oktatásügyi minisztérium is jóváhagyta a megválasztását, Constantin Bungău, a Nagyváradi Egyetem rektora az egyetemi szenátus online megtartott gyűlésén bemutatta csapatának tagjait, akikkel együtt fog dolgozni az elkövetkezendő négy évben, a 2020-tól 2024-ig tartó mandátuma idején. Azt már korábban tudni lehetett, hogy a csapata megújul, hiszen az öt korábbi rektorhelyettes közül három (Marcel Roşca, Eugen Macocian és Marcela Prada) a törvény értelmében már nem vállalhatott újabb megbízatást, Ligia Burtă pedig jelezte, hogy nem kívánja folytatni.

Az egyedüli aki maradt, az Gabriel Bendea, aki július 10-től az akadémiai menedzsmentért felel. Sanda Filip, aki 1991 óta tanít fizikát az egyetemen, a kutatásért és a minőségbiztosításért felel, Anca Dodescu, aki korábban a közgazdaság-tudományi kar dékánja volt, a gazdasági és adminisztratív ügyekért, Mariana Mureşan biokémikus professzor a hallgatóknak nyújtott és a szociális szolgáltatásokért, míg Sorin Borza előadótanár a kapcsolattartásért. A továbbiakban fog sor kerülni ugyanakkor a tizenöt kar dékánjainak a megválasztására. – erdon.ro