Francia beszámolók szerint a bajnok Paris Saint-Germain is érdeklődik a Red Bull Salzburg magyar középpályása, Szoboszlai Dominik iránt. Manu Lonjon francia újságíró a Twitter-csatornáján arról írt, a klub első számú kiszemeltje a posztra a laziós Szergej Milinkovics-Szavics, ám 25-30 millió eurós alternatívaként Szoboszlai is felkeltette a párizsiak figyelmét. A poszt szerint a PSG már fel is vette a kapcsolatot a Salzburg és a játékos képviselőivel, akik nem zárkóztak el a további egyeztetésektől.

A francia klub másodedzője az a Lőw Zsolt, aki korábban szintén a Red Bull-csoport egyik csapatától, az RB Leipzigtől érkezett Párizsba (azt megelőzően pedig a Salzburgnál is másodedző volt). Az ő, illetve a vezetőedző, a német Thomas Tuchel személye szintén könnyíthetné Szoboszlai számára a beilleszkedést. A 19 esztendős magyar középpályás a sajtóhírek szerint válogathat a kérők közül, korábban Angliából az Arsenallal és a Newcastle Uniteddel, Olaszországban pedig a Milan, Lazio, Napoli hármassal hozták kapcsolatba. A Milan olasz beszámolók szerint télen hajszálnyira volt attól, hogy szerződtesse Szoboszlait. A Salzburg légiósa a hétközi fordulóban egy góllal és három gólpasszal járult hozzá a bajnoki rivális Rapid Wien 7–2-es kiütéséhez. – nso.hu