Előbb a Margit hídra, majd a Fidesz székházához vonultak a parlamenti többség aznapi döntései, mindenek előtt a túlóratörvény miatt tüntetők szerda este Budapesten.  Az ellenzéki pártok kezdeményezésére indult Kossuth téri rendezvény alkalmi felszólalásokkal kezdődött a fővárosban. A szervezők arra buzdították az összegyűlteket, hogy mondják el véleményüket a szerda délelőtt elfogadott törvénymódosításról. Közben többen azt kiabálták: “Vesszen a kormány!” A megmozdulásról a tüntetők a Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak. A rendőrség tájékoztatása szerint két rendőr megsérült. A kormányellenes tüntetés a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt folytatódott, miután a Kossuth téren összegyűltek a Szent István körútról az Oktogonon és az Andrássy úton keresztül a Hősök teréig vonultak. A tiltakozók közül ketten az épület erkélyére mászva EU-s zászlót lengettek, a tömeg közben demokráciát követelt, és tiltakozott a munka törvénykönyvének szerdai módosítása ellen. Többen be akartak jutni a székházba. A Lendvay utcánál a tiltakozás este 7 óra körül véget ért. A tiltakozók egy része ezt követően a Kossuth térre, mások az Oktogonra vonultak tovább.  A rendőrség honlapján este azt közölte: a tüntetés biztosítása során megsérült két rendőr. – MTI