A lengyel bajnok Slask Wroclawnál folytatja pályafutását Keller Ákos, a magyar kosárlabda-válogatott csapatkapitánya. A 31 éves center az elmúlt szezont Körmenden kezdte, majd októberben a Zadarhoz igazolt. A kevés horvátországi játéklehetőség miatt februárban aláírt az olasz másodosztályú Orlandinához, ám a bajnokságot márciusban a koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánították.

„Múlt héten hívott a menedzserem, hogy van egy ilyen ajánlat, én pedig régóta vártam arra, hogy külföldről keressenek” – fogalmazott az M1 aktuális csatornának Keller. Hozzátette, magyar ajánlatai már márciusban voltak, de azokat nem akarta elfogadni, mert reménykedett, hogy légiósként folytathatja. Elmondta, egy plusz egyéves szerződést kötött a lengyelekkel, akik kezdőjátékosként számítanak rá. A Slask Wroclaw rekordot jelentő 17 bajnoki címmel és 13 kupaarannyal büszkélkedhet. – MTI