
Florin Cîţu csütörtökön kijelentette, a kormány igyekszik a szükségleteik szerint többletforrásokat biztosítani a polgármesteri hivataloknak, de elvárná, hogy a helyi önkormányzatok „legalább egy minimális erőfeszítést tegyenek” a költségeik csökkentésére.
Csütörtöki sajtótájékoztatóján az ügyvivő miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a helyi önkormányzatok idén három alkalommal is többletforrásokhoz jutottak a központi költségvetésből: plusz összegeket kaptak költségvetés-kiigazításkor, az árvízkárok helyreállítására, majd a kormány tartalékalapjából is.
Florin Cîţu elmondta, megérti, hogy az önkormányzatoknak több pénzre van szükségük az árak emelkedése miatt, de szerinte a helyhatóságoknak le kellene faragniuk a költségeikből és növelniük kellene az adóbehajtásból származó jövedelmüket.
Hozzátette, a kormány azért képes többletforrásokat biztosítani az önkormányzatoknak, mert a gazdaság növekedése meghaladja a várakozásokat, és több nemzetközi hitelminősítő is javított az ország adóbesorolásán. „Ha nem értük volna el ezt a teljesítményt, akkor nem tudnánk további összegeket utalni a polgármesteri hivataloknak” – jelentette ki Florin Cîţu. – Agerpres/Maszol
Vélemény, hozzászólás?