A japánok 72 százaléka a koronavírus-járvány újabb hullámától való félelme miatt azt szeretné, ha törölnék az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát, vagy ismét módosítanák az időpontját – derült ki a Kyodo japán hírügynökség hétfői felméréséből.

A megkérdezettek 39.2 százaléka a törlés, míg 32.8 százaléka az újabb halasztás mellett foglalt állást. Csupán 24 százalékuk gondolja úgy, hogy idén nyáron kellene megrendezni az olimpiát és a paralimpiát a japán fővárosban. A válaszadók 92.6 százaléka elismerte, hogy aggódik a vírus újbóli megjelenése miatt, körülbelül 60 százalékuk pedig azt mondta, nem elégedett az oltóanyagok bevezetésének ütemével.

Az Egészségügyi, Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium adatai szerint a japán lakosságnak mindössze 0.4 százaléka kapta meg a második oltást péntekig, és körülbelül 1.1 millióan – nagyrészt egészségügyi dolgozók – kapták meg legalább az első vakcinadózist. A 65 év felettiek oltása csak hétfőn kezdődött – az országban eddig egyedül jóváhagyott Pfizer/BioNTech oltóanyaggal –, szakértők szerint azonban a fiatalabb korosztályok beoltása még hónapokig elhúzódhat.

A fővárosban és két másik prefektúrában, Okinaván és Kiotóban hétfőn életbe léptek a vírus új variánsainak megfékezésére hozott vészhelyzeti intézkedések, a többi között korlátozzák az éttermek és bárok nyitvatartási idejét. A tömegrendezvények résztvevőinek számát ötezerben maximálták – tette hozzá a távirati iroda.

A pandémia miatt tavalyról idén nyárra halasztott olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-án zárul, a paralimpiát pedig augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik. – MTI