
A Palesztin Hatóság helyhatósági választásának első szakaszában több mint 400 000 palesztin szavazhatott 154 ciszjordániai faluban 2017 óta először, a Palesztin Hatóság 1994-es megalakítása óta negyedszer. A voksoláson a mandátumok 70 százalékát független listák szerezték meg a The Jerusalem Post című újság honlapjának értesülése szerint. A kormányzó Fatah-frakció győzelmet hirdetett, a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet pedig azt jelentette be, hogy támogatói jelentős eredményeket értek el.
Győzelmét a Fatah azzal támasztotta alá, hogy sok támogatójuk és tagjuk függetlenként, vagy családi listán indulva nyert. Hanna Nasszer, a Palesztin Központi Választási Bizottság elnöke bejelentette, hogy a 405 687 szavazásra jogosult polgár 66 százaléka élt választójogával. A Fatah bírálói szerint azonban a párt győzelme megkérdőjelezhető, mivel szerintük számos, a párthoz köthető politikus éppen azért indult független vagy családi listán, mert nem értett egyet a párt hivatalos listáin indított személyekkel.
A Hamász vezetői azért tekintik sikeresnek pártjuk részvételét, mert a bojkott ellenére számos tagjuk és hívük győzelmeket könyvelhetett el a különböző listákon. A palesztin helyhatósági választás következő, második fordulóját 2022. március 26-án rendezik meg 66 önkormányzati képviselő-testület számára. – MTI
Vélemény, hozzászólás?