Jair Bolsonaro brazil elnök két héttel a fertőzése első diagnosztizálását követően bejelentette, hogy negatív lett a koronavírustesztje. Az államfő az utóbbi két hetet karanténban töltötte az elnöki palotában, miután július 7-én megállapították, hogy megfertőződött. Azóta háromszor is letesztelték, és mindhárom esetben pozitív lett az eredmény, egészen mostanáig. Jelenleg Brazília a koronavírus-járvány egyik fő gócpontja, eddig mintegy 2,4 millió fertőzöttet és 85 ezer halottat regisztráltak. A szakértők szerint azonban a valós számok jóval magasabbak lehetnek a 210 millió lakosú országban. Bolsonaro hónapokig megkérdőjelezte a járvány súlyosságát, „kisebb influenzának” titulálta a betegséget, és a gazdasági újranyitást szorgalmazta a szövetségi tagállamok kormányai által életbe léptetett és a járvány megfékezését szolgáló kijárási korlátozásokkal szemben. – MTI