Ötödik generációs (5G) mobil adatátviteli technológiával működő határellenőrzési pont kialakításáról állapodott meg a kínai határőrség a China Mobile kínai távközlési szolgáltatóval annak érdekében, hogy feltartóztassa az Észak-Koreából érkező menekülteket és csempészeket – jelentette a kínai állami sajtó. Elemzők szerint a lépésre azért kerülhetett sor, mert Peking idén nyáron jelentős emelkedésre számít a határt illegálisan átlépő észak-koreai menekültek számában, mivel Phenjan súlyos élelmiszerhiánnyal küzd. Az észak-koreai élelmiszerválság kiváltói között nem elhanyagolható a szerepe azoknak a gazdasági szankcióknak, melyeket a nemzetközi közösség a Koreai-félsziget atommentesítésének kikényszerítésére vezetett be a kommunista ország ellen. Miután Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök februári találkozóján nem született megállapodás a két ország között, a szankciók továbbra is érvényben maradtak. – maszol.ro