
Február végéig leszállítanak 36 darab Piranha 5 összkerékmeghajtású páncélozott csapatszállítót – jelentette be szerdán a Bukaresti Mechanikai Művek gyártóegységének avatóján Nicolae Ciucă védelmi miniszter. A tárcavezető szerint a minisztérium kezdeményezte, hogy a szerződésben rögzítettekhez képest egyéves csúszásért 8,56 millió euró késedelmi bírságot fizessen a General Dynamics vállalat. Elmondta: a hadsereg felkészítésébe beletartozik az is, hogy modern eszközökkel látják el. A gyártósor avatóján részt vett Ludovic Orban kormányfő és Virgil-Daniel Popescu, a gazdasági, energiaügyi, turisztikai és üzleti környezetért felelős miniszter is. ,,Az általam vezetett kormány céljai közé tartozik a nemzetvédelmi ipar fejlesztése, a román tőkével rendelkező vállalatok termelésének ösztönzése, a nemzetvédelmi igényektől és néhány NATO-szinten átjárható berendezés belső gyártási kapacitásától függően. Ugyanakkor jó együttműködésre törekszünk a nemzetvédelmi ipar és a védelmi minisztérium között azért, hogy országunk hatékonyabban vegyen részt az európai védelmi programokban, de azért is, hogy hasznos és szükséges párbeszédet biztosítsunk a katonai technikát előállítók és az azt felhasználók között” – fejtette ki Orban. – agerpres.ro
Vélemény, hozzászólás?