„Nagyon jó imahetünk volt!”

Különleges evangelizációt tartottak Szentjobbon

Rendhagyó imahetet tudhatott magáénak a szentjobbi református közösség február 16–23. között. A meghívott lelkészek nem csak prédikációkkal, de saját történetekkel is szolgáltak. A hetet a magyarkéci lelkipásztor és az ifjúsági együttes zárta.

„Hát részekre szakítható-e Krisztus?” (1Kor 1,1–7)

Ez volt a vezérigéje a nemrég lezajlott egyetemes imahétnek Szentjobbon, amelynek utolsó, vasárnap esti istentiszteletén az Ér hangja is jelen volt.
Mivel értesüléseink szerint nem egy hagyományos imahétről volt szó, megkértük a falu református lelkészét, Orbán Lászlót, hogy mondja el nekünk miben rejlett a hét különlegessége?
„Vendég igehirdetőnek olyan embereket hívtam, akik a gyülekezeti misszió mellett még valamilyen más misszióval is foglalkoznak, és az igehirdetés mellett arra kértem őket, hogy meséljenek erről is” – magyarázta a lelkipásztor.

Részekre szakítható-e Krisztus? És a lelkipásztor? Az imahét minden meghívott igehirdetője számos dologgal foglalkozik a mindennapokban papi teendők mellett, így az igehirdetők között volt rádiós, templomépítő és ifjúsági vezető is. Ők mind megosztották küldetéseikkel kapcsolatos tapasztalásaikat és élményeiket. Az első vasárnap, az imahét nyitása különösen erőteljessé vált az által, hogy Orosz Márta tiszteletes asszony érkezett a templomba, Érbogyoszlóról, ahol épp aznap fejeződött be a család hete. Így adta magát a téma. Hitelesen, első kézből hallhatott a gyülekezet arról, hogy milyen lelkésznek, anyának, feleségnek és nőnek lenni egy szerepben, s hogyan alakulhat mindegyik egy-egy külön küldetéssé az ember életében, vagy hogyan kapcsolhatja össze ezeket. Őt, valamelyest kapcsolódva a család témához, egy lelkész pár követte, Vincze Zoltán és Vincze Pálfi Judit, akik nagyváradi egyházkerületi küldetésükről számoltak be. Ők visszatérőkként érkeztek Szentjobbra, mert évekkel ezelőtt már szolgáltak a településen. Az imahét keddi napján átlépett a meghívottak sor a keresztény media területére, amikor is Rácz Ervin Lajos (Erdőd, Szatmár megye), a Harangszó keresztény rádióműsor szerkesztője mesélt tevékenységéről, majd szerdán Kulcsár Árpád (Értarcsa), a Református Érmellék elnevezésű folyóirat főszerkesztője. Csütörtökön a szórványmissziót folytató Farkas Zsoltot fogadta a szentjobbi közösség, aki három településen is szolgál: Köröstarjánban, Oláhszentmiklóson és Toldinagyfaluban is, összesen öt kis gyülekezetet vezetve a keskeny úton. Husztig Róbert pénteken elmesélte a gyülekezetnek milyen pályakezdő papként egy kisvárosban megtalálni a saját missziót és helyt állni abban. Ezzel a ő let az ökumenikus képviselője, mivel Róbert katolikus plébánosként vezeti gyülekezetét Érmihályfalván, és mint elmondta: az a lényeg, hogy keressük az Istennel való kapcsolatot, és nem az, hogy milyen felekezethez tagjaként tesszük azt. Folytatva pedig a fiatalság témáját szombaton Jakó Sándor (Jankafalva) az igehirdetés után beszámolt arról milyen keresztény, útukat kereső, más-más korcsoportba tartozó ifjak élén folytatni az isteni küldetést az egyházmegyében.
Az imahetet záró vasárnap méltó befejezése volt egy kérdésekkel, válaszokkal, élményekkel teli kis szakasznak a gyülekezet életében, ugyanis a délelőtti istentiszteleten a kémeri ifjúsági csoport koncertezett a templomban, míg este a magyarkéci tiszteletes vezette együttes, az Élő Kövek koncertje volt hallható.

Belül kell változtatni, így átjön az üzenet
Az imahét legutolsó istentiszteletét Mike Pál vezette, a magyarkéci református egyházközösség lelki vezetője, aki előrebocsátotta: nem valami nagyot és újat szeretne mondani a hét számos elhangzott gondolata után, hanem inkább egy útravaló következtetést levonni. Prédikációja alapjául a Lukács evangéliumának negyedik részéből választott egy igeszakaszt, amelyben a tanítvány arról ír, hogy hogyan reagálnak a zsidók, amikor Jézus felfedi isteni származását és küldetését, miután addig a pillanatig az elmúlt négyszáz évben semmit sem hallottak a megváltó eljöveteléről. S miután a zsinagógában Jézus ezt olvassa: „Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem”, a zsidók felbojdulnak, s le akarják lökni Jézust a Názáret hegyéről. A zsidók nem ezt várták, vagy nem így, vagy nem ezt az embert. Ahogy azt Mike Pál mondta, tele voltak helytelen elvárásokkal, csak úgy, mint a ma emberei. Akármennyire szeretettek, áldottak vagyunk mindig mást várunk. Jobbat, többet vagy pont ellenkezőleg, de legalábbis másat, mint amink van. Folyamatosan erre koncentrálva elkerülik a füleinket, a szemeinket az üzenetek. A zsidók sem arra figyeltek, amit Jézus mondott nekik, nem örvendtek, hogy eljött a Felszabadító, aki meggyógyítja a töredelmes szíveket, felnyitja a vak szemeket és szabadítást hoz, hanem arra, hogy ez az ember csak egy ács fia. Ha pedig elégedetlenek vagyunk azzal, amit ad a mi Istenünk? Hibás az időjárás, a kormány, szomszéd, a kolléga, a szülő vagy a gyerek, és újra elsiklunk a lényeg felett: önmagunkból ered minden, ami körül vesz minket. Így ha valami nem működik, nem másban, nem a környezetünkben kell keresni a megoldást, hanem önmagunkban. A lelkész üzenetét így zárta: „Nem csodákra kell várni, hanem csodának lenni.”

Egy kötelességünk van: szeretni egymást
A mindennapi útravaló átadása után Orbán László megkérte Mike Pált, hogy mondja el, mi az ő küldetése Magyarkécen? A válaszból megtudtuk, a lelkipásztor tizenöt éve szolgál a településen és egész fiatalon költözött oda feleségével, mindketten húszas éveik elején jártak. Egy sok szempontból elhanyagolt, elhagyott kis közösség élére kellett akkor állnia, amit mára felvirágoztatott. Mindezt úgy, hogy mindennapjaikat feleségével Isten kezébe tették és hagyták, hogy megsokasítsa azt a keveset, amivel ő általuk munkálkodni kezdett a jó atya Magyarkécen. Isten dicséretére és dicsőségére ma már elmondhatják, hogy gyülekeztük háromszáz lelket számlál, aktív fiatalsággal, diakóniai munkákkal, idősgondozással és délutáni oktatással a roma gyerekek felzárkóztatására.
Ennek a kitartó munkának és elhivatottságnak a gyümölcse az is, hogy létrejöhetett és mai napig is szolgál az Élő Kövek ifjúsági együttes, akik a szentjobbi gyülekezetet felemelő koncerttel örvendeztették meg. A kéci, érszőllősi fiatalok mind tanulnak, dolgoznak, de mindig szakítanak időt arra is, hogy lelkészük vezetésével műveljék a talentumukat a zene terén. Számtalan szolgálatra hívják el őket különböző alkalmakra, településekre, ők pedig készen állnak minden alkalommal, ha olykor fáradtan is, de hittel hirdetni az Úr szeretetét. Végezetül mondandója végén Mike Pál kihangsúlyozta, mindez a sok munka és áldozat nem lehetséges egy dolog nélkül: „alázat – e nélkül nem lehet.”