Hogyha golyóznak a gyerekek,

Az Isten köztük ott ténfereg.

S ha egy a szemét nagyra nyitja,

Golyóját ő lyukba guritja.

 

 

Ha hideg a föld leheverni,

A Napot nagy felhőkbe rejti

És meg-megráncigálja fürtünk,

Úgy mondja meg, hogy le ne üljünk.

 

 

Ő sohase gondol magára,

De nagyon ügyel a világra.

A lányokat ő csinosítja,

Friss széllel arcuk pirosítja.

Ő vigyáz a tiszta cipőre,

Az uccán is kitér előre.

Nem tolakszik és nem verekszik,

Ha alszunk, csöndesen lefekszik.

 

Hogyha a jóság csak bút hozhat,

Akkor megenged minden rosszat.

S ha velünk mégis találkozik,

Isten sohasem csodálkozik.

 

(részlet József Attila költeményéből)