„Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” címmel tartották az idei ökumenikus imahetet a csokalyi református templomban február 11–18. között. Esténként 18 órától mintegy 80–100 embert hozott fel a vágy az istenházába a Krisztussal és az ő igéjének szolgáival való találkozás alkalmaira.

Az imahetet a helyi görögkatolikus plébános, Erdődi Endre atya nyitotta meg. Szentbeszédének központi gondolatát Jézus szőlőmunkások példázatának (Mt 20,1–15) magyarázatán keresztül bontotta ki: egymás befogadása nem lehetséges önmagunk Jézus Krisztusban való elfogadása nélkül.

Hétfőn este Molnár Imola nagyváradi unitárius lelkész lélekemelő, tiszta és lépésről-lépésére jól követhető prédikációját hallgathatta a gyülekezet, aki Jézus hegyi beszédéből vette a közismert igei tanítást a krisztusi szelídségről, ami nem emberi teljesítmény számunkra, hanem legfőbb javunk, ami tartalommal és értelemmel tölti be a keresztyén ember mindennapjait.

Kedden Varga Botond szalárdi református lelkipásztor Máté evangéliuma 18,1–6 alapján hirdette az igét. Igemagyarázatában azt hangsúlyozta, hogy a gyermeki ragaszkodás és egyszerűség követésre méltó példája és mércéje Krisztushoz való hűségünknek.

Esténként egyre többen jöttek el az alkalmakra.

Következő este Papp Szabolcs jákóhodosi református lelkipásztor Pál apostol Kolosséiakhoz írt levele 3. részének 12–13. versét magyarázva a krisztusi tulajdonságok: könyörület, jóság, alázat, szelídség és türelem fontosságára hívta fel a figyelmet.
Csütörtökön Jakó Sándor jankafalvi lelkipásztor szolgált a gyülekezetben. A jerikói vak Bartimeus meggyógyításának történetét (Lk 18,35–43) bontotta ki, mintegy párhuzamot húzva a Jézushoz való kiáltás és az imaheti Krisztus-keresés között. A vele való találkozás azért volt különleges, mert a megelőző évben öt hónapon át beszolgáló lelkészként közel került a csokalyi református hívek szívéhez.

Pénteken Balla Frigyes baptista prédikátor-vallástanár igemagyarázatára gyűltek össze a helyiek, aki nem első alkalommal járt a gyülekezetben. A tőle megszokott teológiai alapossággal és az életből vett szemléletes és személyes példákkal átszőve beszélt érdekfeszítő és figyelmet fenntartó módon a bolond gazdag példázatáról (Lk 12,13–21). Az ige üzenetét kibontva arra hívta fel a figyelmet, hogy a lelkünkön kívül semmit sem tartunk meg a földi élet után, sőt a testünket is elvesztjük lelkünk nélkül, már a jelenvaló világban.

Szombaton Ozsváth József székelyhídi római katolikus plébános Mária és Márta történetét (Lk 10,38–42) alapul véve emelte ki a „jobb résznek” az imádsághoz fűződő kapcsolatát. Az imádság a Krisztussal való kapcsolatunk azon kegyelmi módja, amire tudatosan is időt és fáradságot kell fordítanunk!

Fiatalok szolgálata az esti alkalmakon a gyülekezet felé.

Az imahét záró istentiszteletén, vasárnap délelőtt 11 órától Gavrucza Tibor nyugalmazott székelyhídi lelkipásztor-esperes hirdette Isten igéjét Ézsaiás próféta könyvének 11. részének 12. verse alapján. Prédikációjában történelmünk szívszorító eseményeiből is példákat említett arra, hogy Krisztus (zászlós)jele alatt hogyan gyűjt össze bennünket, magyar keresztyéneket önmaga számára.

Az istentisztelet kettős ünnep volt, hiszen nemcsak imahetet zártak a csokalyi reformátusok, de böjtfővasárnap lévén úrvacsorában is részesültek a gyülekezet tagjai. Az alkalmat még lélekemelőbbé tette a vegyes kórus szolgálata, illetve az, hogy az egész héten az imacédulákra írt személyes imádságokat egybegyűjtve, egyetlen közös imádságban vitték Isten színe elé az egész gyülekezet fohászát.
Minden estét színesebbé tett a konfirmálók, a vallásórások és az ifisek, illetve a felnőttek naponkénti verses, énekes, hangszeres és színdarabos szolgálata. Még személyesebbé és közvetlenebbé tette az alkalmakat a vendégek bemutatkozása, amelyben szót ejtettek önmagukról, családjukról, gyülekezeti szolgálatukról, még közelebb kerülve a hallgatóság szívéhez.

Tartalmas, színes és változatos hét emlékével gazdagodtak tehát a reformátusok és mindazon felekezetek tagjai, akik a Krisztus-hívők egységéért együtt imádkoztak naponta nálunk, Csokalyon.
Tokár Sándor lelkipásztor


Írta: Ér hangja