„Mi a filozófia?” – teszik fel többen is a kérdést a szó hallatán. Ha a „filozófia” szó eredetét kutatjuk, akkor azt találjuk, hogy a filozófia kifejezés két görög szónak az összetételéből származik. Az egyik görög szó a philosz, a másik pedig a szophosz. A philosz szó a görög philia (fília) szóból származik, jelentése: szeretet. (A görög nyelvben – vagy inkább filozófiában – három szót is használnak a szeretet kifejezésére. Ezek a következők: philia, agapé és erosz. Az első, vagyis a philia, valaminek, vagy valamilyen tevékenységnek a szeretetét jelenti. Például valamilyen tevékenység művelésének a szeretetét. (A gyengébben képzett zenészek szokták mondogatni félig tréfásan, félig komolyan: „Mi nem tudunk zenélni, csak szeretünk.” Ilyen értelemben ők „philoszok, de nem szophoszok”)

Az agapé inkább a baráti, illetve felebaráti szeretetre vonatkozik. Mondhatjuk azt is, hogy a vendégszeretetre. Megfigyelhetjük például, hogy egyházi berkekben agapénak nevezik a szeretetvendégséget. Az erosz szó pedig a szerelmes ember, kedvese iránti érzéseit fejezi ki.)

 

 

A philosz tehát olyan ember, aki szeret valamilyen tevékenységet teljes odaadással és jó kedvvel, csupán az önmaga örömére és szórakoztatására folytatni. Mondhatjuk azt is, hogy ilyen a dilettáns ember, a mûkedvelő. A szophosz szó a görög szophia szóból származik. Ezt nem kell különösképpen ecsetelni, a kifejezés bölcsességet jelent. (Innen származik a mi magyar Zsófia keresztnevünk is, melynek jelentése: bölcsesség.)

 

 

A filozófia szó jelentése tehát nem más, mint a bölcsesség szeretete. A filozófusok (philoszophoszok) tehát – nyersen fogalmazva – a „bölcsesség szeretői”, a bölcs dolgok szerelmesei.

A Szentírásban olvashatunk Bölcs Salamon példázatairól és bölcs cselekedeteiről, döntéseiről. Láthatjuk, hogy Salamon milyen komoly bölcsességgel tudott dönteni nagy kérdésekben. Például akkor is, amikor megállapította azt, hogy két anya közül melyik az élő és melyik a halott gyermek édesanyja.

 

 

Mindannyian szeretnénk bölcsen dönteni akkor amikor az élet nagy kérdései válaszadás elé állítanak bennünket. Főleg azokban az esetekben amikor a döntést rövid időn belül vagy azonnal meg kell hoznunk. A bölcseleti mûvek olvasása hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy minél nagyobb bölcsességre tegyünk szert. Ilyen bölcsességforrások lehetnek számunkra a mi keresztény hagyományunkban és kultúránkban Jézus Krisztus tanításai, valamint a keleti filozófiák, a kínai, illetve indiai bölcselet, Lao Ce, valamint Buddha tanításai.

 

 

Igyekezzünk tehát (oly módon) törekedni a bölcsességre, hogy amikor elérjük vagy elérni véljük, ne mondhassák rólunk embertársaink a klasszikus anekdotabeli egyetemi professzor szavaival azt, hogy: „Maguk csak philoszok, de nem szophoszok.” Vagyis: „Maguk csak szeretik (a bölcsességet, a tudást), de nem tudják (azt művelni).”

Igyekezzünk tehát azon, hogy ne csupán a bölcsesség szeretői, hanem egyben a bölcsesség művelői is legyünk. Jó lenne ha mi is elmondhatnánk a bölcsességről azt, amit Pál Apostol mond a tökéletességről: „Nem mondom, hogy elértem, de szüntelenül erre törekszem.”

 

 

Kiri István Tamás filozófus