Az ősz akár baljósnak is nevezhető előhírnöke az iskolások számára a veni sancte ünnepség, vagy tanévnyitó szentmise. A kissé furán hangzó latin szavak a Szentlélek hívását jelzik, csak épp a hívott szent neve marad el a végéről. A Szentlélek lehívása (epiklézis) az első pünkösd óta – amikor Jézus küldte el az apostolokra a vigasztalót – az egyház minden tevékenységének részét képezi.

Szeptember utolsó vasárnapjának délelőttjén a szép napos őszies időben, kicsi és nagy diákok iskolatáskával a hátukon, szépen rendezetten templomba mentek. Az idei évben e vasárnapon kettős ünnepet tartottak, mivel nemcsak tanévnyitó szentmisét és egyben ifjúsági misét, hanem Szentírás vasárnapját is ünnepelték a szép számban megjelent hívek.

A szentmise kezdete előtt minden gyermek elhelyezte az oltár előtt az iskolatáskáját, ami egyik szerves részét képezte az ünnepélynek. A szentmisén a helyi ifjúsági énekkar szolgált, gitár- és zongorakísérettel, énekekkel gazdagítva az ünnepet. Az evangéliumot Szent Lukács könyvéből (Lk 16,19–31) olvasta fel Ozsváth József plébános, majd utána egy nem igazán megszokott dolog történt.

József atya mikrofonnal a kezében kissé interaktívnak nevezhető prédikációját nem az oltárról, hanem a hívék közé lemenve kezdte. Prédikációja elején elővette az oltár elé elhelyezett kék iskolatáskáját, amit az ifjúsági világtalálkozón kapott, kivett belőle egy-egy ceruzát, radírt, hegyezőt, rózsafüzért és szentírást, majd párhuzamot vont a tárgyak és az életünk között. A ceruza, ahogy Ozsváth József fogalmazott, hasonlít ránk. Legyünk mi Isten kezében egy eszköz, amivel nemcsak rajzolni és írni lehet, hanem maradandót alkotva szebbé tenni a világot, környezetünket, embertársaink életét. Mint ahogyan a ceruzában sem látszik teljesen a grafit, ugyanúgy vagyunk mi is emberek, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. A Jóisten is azt nézi, hogy mi van bennünk, mi van a lelkünkben. A radír nem más, mint a lelki életben a szentgyónás, amivel a mi hibáinktól, emberi gyarlóságainktól, bűneinktől szabadulhatunk meg. A szentgyónás így segít nekünk megszabadulni bűneinktől, valamint abban, hogy jobb emberré váljunk.

A hegyező nem más, mint az élet, amely hegyez, formál bennünket, és még ha fáj is néha, de mégis segít abban, hogy mindig jól írjunk, vagyis mindig jó keresztények legyünk és valóban Istennek tetsző életet éljünk.
A Biblia és a rózsafüzér azért fontos, hogy imádkozzunk és olvassuk Isten igéjét, mert ezáltal szól hozzánk. Ez hasonló kép, mint amikor megszólítjuk édesanyánkat. Amikor imádkozzuk a rózsafüzért, elmondjuk az Üdvözlégy Mária imánkat, megszólítjuk a mennyei édesanyánkat, akihez bármikor fordulhatunk nem csak azért, hogy kérjünk, hanem azért is, hogy hálát adjunk neki. Merjünk imádkozni, ne tartsuk, ahogyan szlengesen mondják cikinek az imát, merjük felvállalni hitünket, vallásunkat, és ne hordjunk álarcot, hanem legyünk egyenes, becsületes emberek, akiknek még ha kissé fáj is a sok „hegyezés”, de tudjuk azt, hogy az életünk Isten kezében van. Merjük magunkat átadni neki, és engedjük, hogy cselekedjen általunk. E gondolatokkal zárta prédikációját a plébános.

Az egyetemes könyörgések, valamint az eucharisztia liturgiája és a szentáldozás után, a szentmise végén József atya megáldotta, majd szentelt vízzel meghintette az oltár elé elhelyezet sok iskolástáskát, Isten áldását kérve általa a gyermekekre, tanáraikra, sikeres és eredményes tanévet kívánva számukra.

A szentmise végén a plébános egy-egy kis plüssfigurával, játékkal ajándékozta meg a jelen lévő gyermekeket.


Írta: Fülöp József