Képzéssorozat a határon átnyúló együttműködésért
A fenti cím a mottója a Kommunikáció Határok Nélkül Plusz nevű projektnek, amelyben 60 Hajdú-Bihar és Bihar megyei település vesz részt, köztük Érköbölkút, Nagykágya és Székelyhíd is. A projekt a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében valósul meg. Ennek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a határmenti területek közösségeit, annak érdekében, hogy ezen térség erősségeire építve elősegítse a közös fejlesztéseket.
A projektet a debreceni Hang-Kép Egyesület és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség kezdeményezte. Első állomása Debrecen volt, ahol a településeket képviselő tanulni vágyók egy ötnapos kommunikációs és településmarketing-képzésen vehettek részt. A szervezők és az előadók gondoskodtak arról, hogy mind elméleti, mind pedig gyakorlati tudásra szert tehessenek azok, akik azért érkeztek, hogy ötleteket szerezzenek arra vonatkozóan, hogyan járulhatnak hozzá saját településük és természetesen a térség ismertségéhez.
A képzés január 19-én kezdődött, a résztvevőket a debreceni Aranybika Hotelben lelkes szervezők és meleg vacsora várta, ami után sor került a bemutatkozásokra, ismerkedésre, valamint az elkövetkező napok programjának bemutatására.
Az érdekes előadások, valamint ezeknek még érdekesebb és lelkesítőbb gyakorlatba való átültetése a képzés végére összekovácsolta a nemben és korban igen különböző résztvevőket. A lelkes kis csapatnak azonban ezzel nem ért véget a közös munkája, hiszen párokat kellett alkotniuk, egy romániai és egy magyarországi taggal, hogy továbbra is együttdolgozzanak azon a házi feladaton, melyet közösen kell megvalósítaniuk, hogy településük egy apró darabkáját megismertessék a nem ott élőkkel. A közösen elért eredményt március végén mutathatják be a párok a projekt második felvonásán, Nagyváradon.
Reméljük, hogy a befektetett pénz, munka és energia nem marad eredménytelen, és a programban a résztvevőknek minél nagyobb mértékben megvalósítani a kitűzött célokat.
P. E.
Vélemény, hozzászólás?