Remek kiállítással egybekötött borkóstolónak lett a helyszíne az egykori kórház épülete augusztus 8-án. A tágas udvaron a fák alatt rönkök, hívogató ülőalkalmatosságok, terített asztal, hordókon borospoharak, itt-ott vázákban, köcsögökben színes csokrok, az Érmellék jellegzetes vadvirágai. Az épület régebbi szárnyán lakat, az utcafronthoz közelebbinek termei bejárhatók, ezeket vették birtokba a Székelyhídi Képzőművészeti Csoport fiatal tagjai. Újragondolták, átrendezték a falak határolta tereket, az itt talált, megmaradt kórházi kellékeket, orvosi eszközöket, kacatokat, lomokat felhasználva, a megálmodott térinstallációkkal. A kiállítás címének (Újjászületés) több olvasata is lehetséges. Remény szerint újjászületik az épület, ahol borászati laboratórium működik majd és folytatódnak a már elkezdett szakirányú képzések, újjászületik az egykor híres érmelléki borvidék. Újjászületik a székelyhídi képzőművészek éves tárlata, amit Kerekes Géza festőművész, vizuális nevelés tanár haláláig fáradhatatlanul szervezett. Újjá kell születnie a székelyhídi képzőművészetet, kulturát, közösségi életet kedvelő, fogyasztó, támogató közönségnek is.

A rendezvény házigazdája, Pálfi Noémi, az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének titkára bevezető szavait követően Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere osztotta meg gondolatait. Angyal Olívia a kiállított művekről, a kiállítók személyéről és a közelmúltban szerveződött Székelyhídi Képzőművészeti Csoport célkitűzéseiről beszélt. Székelyhíd és környéke társadalmi, kulturális és az Érmellék természeti értékeinek mentése, ezen értékek köztudatba való építése minden e vidéken élőt foglalkoztat, tenni akarásra sarkall. Ez alkalommal a közös tenni akarás, az összefogás volt a döntő mozzanat. Búcsú a régitől, kezdete valami újnak, kis előrelépés, hisz az értékmentés módja az is, ha egy épületet nem hagyunk elpusztulni.

Az elmúlás, a halál gondolata fogalmazódott meg Domahidi Krisztina Mementójában: „A mai emberideál a fiatal és egészséges földi javakat felhalmozó örökéletű és sikeres »lény«. Ha nem is fogalmazódik meg bennünk konkrétan ez a kijelentés, tudat alatt mindenki magában hordozza ezt a fajta életérzést. A halál nehezen értelmezhető a mai kultúrában, értelmetlenné és félelmetessé válik. Az emberek úgy élik földi életüket, mintha az a végtelenségig tartana. A mai kor szellemében az embereknek felerősödtek a halállal kapcsolatos szorongásaik, félelmeik. Ha a halál értelmére keresünk választ, először az életet kell megvizsgálnunk, mivel a halál az élet tartozéka. Nincs halál élet nélkül, vagyis csak az hal meg, aki él.”

Angyal Olivia A kert alatt címmel jelzett berendezése (Ready-made installáció, 2020 ) érdekes kísérletre hívott: „Ez a mű egy népi közmondás: »Alulról szagolni az ibolyát!« vizuális aforizmája. Amely betekintést ad arra, hogy milyen érzés lehet a föld alatt feküdni és részévé válni a természetnek. (…) A lezárása egy történetnek vagy életnek nem a véget jelöli, hanem egy új kezdetét.”

Árus Tünde szobra (Social Distancing) címében nagyon aktuális, kísérő szövegében az épület régi funkciójához köthető: „Társas vagy társadalmi távolság(ot)tartás – mennyi mögöttes tartalom kapcsolható ehhez a két angol szócskához. Az ember társas lény, és a rákényszerített magány, távolságtartás testi, lelki beteggé teszi. Minőségi, személyes emberi kapcsolatok nélkül elszigetelődünk, lassan felemészt bennünket a magány, a félelem az aggódás. Darabjainkra hullunk, elveszítjük mindazt, ami személyiségünk, létünk alapja, kiüresedünk, szeméttel, méreggel telítődünk… A szobor kettős értelmezést hordoz, ilyenek leszünk vagy vagyunk? A szobor a kiállítás címének megfelelően egyfajta újjászületés, a kórházban található hulladékból öltött testet.”

Árus Tünde szobra (Social Distancing)

A kiállított anyag zöme az itt talált, megmaradt kórházi kellékekből, orvosi eszközökből, kacatokból, lomokból állt össze. A tárlat néhány képe az udvaron kapott helyet, közöttük Kerekes Zsuzsa finom vonalvezetésű grafikái, s itt volt megtekinthető Domahídi Lóránd életfája is, melynek közelében Szabó Ferenc fafaragó szívesen mutatta az érdeklődőknek mestersége fortélyait. Szilágyi László két kiállított munkáján az Érmellék madarai szerepeltek.

A kiállítók közül Angyal Olívia, Árus Tünde, Kerekes Zsuzsa a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakának egykori hallgatói. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a nagyváradi felsőoktatási intézmény rektorhelyettese, Maior Enikő, aki ugyanolyan fontosnak látja az Érmelléket és a benne rejlő lehetőségeket, értékeket.

A rendezvény elnyerte a jelenlévők tetszését, sikeresnek bizonyult, nem volt hiábavaló a befektetett szervezői munka és az összefogás. A kiváló olasz rizling, chardonnay, fekete leányka, cabernet franc mellett Nagy Botond különleges királyleányka szőlőből készült pálinkája is kóstolható volt. Az együttműködés, közös tenni akarás mindig meghozza jó gyümölcsét, ilyen volt azon a szombat délutánon Székelyhídon. Méltó búcsú a régitől, méltó kezdete valami újnak. A poharakban gyöngyözött a bor, a romos épület termeit körbejárva újragondolt korházi terek tárultak a látogatók elé, akik egy nem mindennapi performansz tanúi is lehettek, végignézve Csorján Melitta Születésem című előadását. A terem falán szülei esküvői fotója nyomán felvázolt kép, ami végleges formáját a közönség előtt nyerte el. Kijárva a spirált eljátszotta amint magzatként végigment a szülőcsatornán, azt a történetet, amit édesanyja mesélt születéséről. A szöveget Jagos Helén olvasta fel, és az előadás része volt az Arizonai álmodozók filmnek Goran Bregović szerezte dala (Álmok). Ez nagyon találó, hisz a szülők fiúgyermeket álmodtak és érkezett egy leány, mondta Melitta, aki e sorok szerzőjének így ecsetelte performansszát: „Most a terem az intim szférámba enged be embereket. A lepedő és az ajtó az most egy olyan nyitás, ami az én belsőmet fogja bemutatni, egy olyan pillanatot, amit az ember nem könnyen tár a nyilvánosság elé. Olyan pillanat ez, ahogy anyák átadják a gyermeküknek, vagy mesélnek róla, a hálószobák csendjében, titkaiban marad, ott lebeg… és éppen a minap anyukám mellé leültem és akkor kértem, hogy anya meséld el azt, hogyan születtem. Ő elkezdett mesélni én pedig szóról szóra leírtam… és szépen, szilánkonként összejött a performansz… elképzeltem a teret, elképzeltem a bejáratot, a lepedőt, hogy elhasítom s az már nyitás, ajtót tartok az emberek elé, beléphetnek, belém láthatnak.

Mint ismeretes, az egykori kórházépület életre kel egy jó ötlet, az összefogás és a tenniakarás eredményeként: újrahasznosításának ötlete nemrég fogalmazódott meg, itt kap teret a székelyhídi borászati központ, a helyhatóság koncesszióba adta három egyesületnek (Erdélyi Magyar Borászok Egyesülete, Székelyhídi Borászok Egyesülete, Székelyhídi Pálinkakultúra Egyesület). Tervek készülnek, nagy munka vár a lendületes, ötletekből ki nem fogyó csapatra: az életveszélyes épületrész lebontása, tatarozás, tetőcsere, mindaz, ami szükséges egy 24 éve nem használt ingatlan újjászületéshez.

A romos épület története a távoli múlt homályába vész. A terület a Stubenberg birtokhoz tartozott, talán egy lovász vagy kertész vagy… a találgatások sora a végtelen vonalát követve íródhatna tovább, majd egy magasabb, más kor szellemét idéző szárnyat építtettek hozzá, másik család lakta, talán kereskedők, s legutóbb, amíg be nem zárták, kórházként működött. A víztorony mögötti mentőállomás volt az egyetlen, ami túlélte az akkori megszorításokat.


Írta: Ruparcsics Judit Csilla