Számos aranyérmet, nagy- illetve champion díjat nyertek a székelyhídi Nagy Botond nedűi a XII. Quintessence Pálinka- és Párlatversenyen. Kelet-Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű megmérettetésén idén 2177 minta versenyzett.

Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett verseny díjátadását január utolsó hétvégéjén tartották egy nagyszabású gála keretében a debreceni Kölcsey Központban. A székelyhídi Nagy Botond, aki Zekulhyda Prémium márkanév alatt ismert nedűivel indult a versenyen, megosztotta velem a versennyel kapcsolatos élményeit. Mint mondta, a Quintessence tizenkét éve útnak indult versenysorozat, ami az első évben körülbelül negyven pálinkamintával indult, idén már 2177 minta volt a versenyen, ezzel Európa legnagyobb ilyen jellegű versenyévé nőtte ki magát.

A szervezők szerényen azt mondják, hogy Közép-Kelet Európa legnagyobb versenye, bár a számok nem ezt mutatják. Eddig a legnagyobb és a leghíresebb az osztrák Destillata verseny volt. Ez továbbra is a leghíresebb, de immár nem a legnagyobb, hiszen ott 1600–1700 mintánál nem szokott több lenni. A magyarországi versenyen már másodjára lépték át a kétezreses határt. A megmérettetést nagyon profi szervezés, emberfeletti befektetett munka jellemzi: huszonhat nemzetközi bíró értékelte a mintákat három napon keresztül. Három kategóriában hirdettek eredményt: kereskedelmi főzde, magánfőzdék, illetve bérfőzdék és bérfőzetők kategóriában. Érdekesség, hogy idén először egy százpontos rendszerben bírálták a mintákat, ami sokkal összetettebb értékelést tesz lehetővé.

A nyertes érmelléki nedűket könnyebb értékesíteni

A benevezett székelyhídi pálinkák közül hat minta aranyérmes, három pedig egyúttal championdíjas lett, ami az adott kategória legjobb pálinkáját jelenti, illetve a közönség nagydíját is elhozták. Ezek az irsai olivér szőlőpálinka, a birsalmapálinka és egy szőlőkeverék: a feketeleányka, merlot és cabernet sauvignon elegye, a közönségdíjas pedig a magyarádi fehér szőlőből készült italuk lett.

Nagy Botond elmondása szerint ő nem szokott túl sok mintával nevezni, ami előző évben már megmérettetett, azzal többet nem versenyez, hiszen nem az a lényeg, hogy minél több érmet begyűjtsön, hanem hogy olyan szakmai visszaigazolást kapjon a pálinkáiról, ami rámutat az esetleges hibákra, így azokat a jövőben ki tudja küszöbölni. Mivel ő maga is elvégzett egy magyarországi pálinkabíráló képzést, bíraként tudja, hogy a nedűi mennyit érnek, viszont kereskedelmi főzdeként szüksége van erre a visszaigazolásra, hiszen ez nagyban megkönnyíti a piacon való értékesítést. Az elért eredmények által tudja bizonyítani, hogy a pálinkái különlegesek, a minőségüket, hogy egy adott termék mitől prémium minőségű. A most elhozott aranyérmek azért is nagyon fontosak, mert ezek után már úgy hozhatják forgalomba ezeket a nyertes pálinkákat, hogy a palackokon lesz egy kis aranyszínű pötty és rá lesz írva, hogy milyen díjat nyert. Ez nyilván csak az adott főzetre vonatkozik, viszont mindenképpen hasznos az értékesítés szempontjából, ami egyelőre még csak a romániai elit éttermek, vendéglátóhelyek szintjén zajlik.

A siker titka a rengeteg befektetett munka

Egy ilyen sikertörténet mögött természetesen rengeteg befektetett munka van: amikor a főzés zajlik, akár napi tizenhat-tizennyolc órát is a főzdében tölt, ami nagyon fárasztó. Nagyon oda kell figyelni, ami egy bizonyos pont után, mikor a rutin kezd elhatalmasodni, elég nehéz. Ilyenkor az apróságokon átugrik az ember, és akkor megtörténhetnek a hibák is. Nagy Botond arra törekszik, hogy ezeket kiküszöbölje, és hogy minél több jó terméket állítson elő. De a tervek itt nem állnak meg, lelkesen sorolja ötleteit a Zekulhyda Prémium pálinkák népszerűsítésére. Ezeknek a különleges párlatoknak a fogyasztásakor nagyon fontos lenne, ha elmondhatnák a fogyasztóknak, hogy mire, milyen ízekre figyeljenek, mi a különlegessége egy-egy pálinkának, hiszen ezek a dolgok nem egyértelműek az átlagfogyasztók számára, ezeket a dolgokat el kell mondani, fel kell hívni a figyelmet rájuk, hiszen nem maguktól értetődőek. Ezért is gondoltak arra, hogy elit vendéglőknek kínálják termékeiket, mert ott talán kevesebb a vendég, több idő jut rájuk. Mint mondta, szívesen tartanának a pincéreknek is gyorstalpalót, hogy tudjanak néhány dolgot mesélni a felszolgált italról. Ezenkívül az idei év a partnerkeresésről fog szólni, ez ügyben folytat most megbeszéléseket, és bár már jónéhány elit vendéglő kínálja a termékeiket, és a visszajelzések nagyon pozitívak, igyekeznek további partnerségeket kötni.

„Aki eljön az Érmellékre, az finom, minőségi párlatokat kóstolhasson”

Mikor a hosszú távú terveiről kérdezem, Nagy Botond rögtön az Érmelléki Pálinkakultúra Egyesületet említi, amelyet két évvel ezelőtt alapítottak néhány barátjával közösen, és amelynek célja az érmelléki pálinkafőzés hagyományának ápolása, illetve a minőségi pálinka készítésének és fogyasztásának a népszerűsítése, magasabb szintre emelése. Mint mondja, szerinte csak akkor fog egy adott környékről megváltozni az odalátogatók véleménye, ha látogatásuk során jó dolgokat kóstolnak, legyen az bor vagy pálinka vagy sajt, bármilyen kézműves termék. A lényeg az, hogy aki eljön az Érmellékre, az finom, minőségi párlatokat kóstolhasson meg, hogy megváltozzon az emberek véleménye, negatív előítélete a pálinkával szemben. Fontos, hogy azt érezzék: ez egy nemes ital, amit az ember csak ízlelget, hogy minél tovább élvezze az ízeket, mert teljesen más, mint amit eddig ismertünk.

Ennek elérése érdekében számos ötletük van, idén például képzéssorozatot szeretnének elindítani nyolc megyével közösen, melynek keretében több szakmai előadást is tartanának a következő témákban: a pálinka történelme és turizmusa, gyümölcsismeret, erjesztési és lepárlási technikák, blendelés, a gin, a whisky és a rum gyártási folyamatai, illetve ezek minőségi változatainak megismertetése a résztvevőkkel. Részét képezné továbbá egy érlelésről szóló képzés, ahol a hordós érlelést és annak minden csínját-bínját mutatná be egy szakember. Terveznek bírálói-értékelői képzést is, ahol hazai értékelőket szeretnénk kiképezni. Ez utóbbi azért is nagyon fontos, mert ahhoz, hogy itthon is színvonalas versenyeket tudjanak szervezni, mindenképp szükségük van olyan személyekre, akik értenek ehhez. Jelen pillanatban Erdélyben csak négyen vannak nemzetközi értékelők, ezt a számot szeretnék feltornászni, hogy ezzel is közelebb hozzák a színvonalas hazai versenyek megszervezésének lehetőségét.

Végezetül Nagy Botond hozzátette: „A tradíciókat már azzal követjük, hogy pálinkát főzünk, de ez nem azt jelenti, hogy nekünk el kell követnünk ugyanazokat a hibákat, amiket elődeink elkövettek a pálinka előállítása során. Mi ezt a hagyományt továbbvisszük, csak modernebb erjesztési technikával, modernebb lepárlórendszerekkel, minőségi gyümölcsökkel és talán nagyobb odafigyeléssel, nagyobb alázattal dolgozunk. Nem titkolt szándékunk az sem, hogy a jó minőségű érmelléki pálinka a turizmus egyik kicsi szegmense legyen. De nem csak a pálinka, ugyanúgy a bor vagy a sajt, viszont ehhez mindenképpen minőségi termékeket kell előállítanunk, amivel bátran kiállhatunk bárki elé. Összességében kell jó termékek legyenek a környéken ahhoz, hogy a hírnevét vigyük egy városnak vagy egy régiónak, és én úgy gondolom, ez most a legnemesebb hosszú távú célunk.”

Érmelléki díjazottak

A XII. Quintessence Pálinka- és Párlatversenyen több érmelléki versenyző is indult, akik nagyon szép eredményeket értek el.

Magánfőzők és bérfőzetők kategória:

Csucsai Károly (Érmihályfalva): 1 arany, 2 ezüst, 3 bronz

Erdei Róbert és Nagy Árpád (Érmihályfalva): 3 arany, 3 ezüst, 8 bronz

Horváth Sándor (Érmihályfalva): 1 arany, 2 ezüst, 1 bronz

dr. Lunczer János (Érmihályfalva): 4 kategóriagyőzelem, 17 arany, 29 ezüst, 21 bronz

Nagy Fruzsina (Érmihályfalva): a legjobb női magánfőző díja, 3 ezüst, 7 bronz

Nagy István (Érkörtvélyes): 4 ezüst

Nagy József és Edina (Érmihályfalva): 3 arany, 8 ezüst, 8 bronz

Papp István (Érmihályfalva): 2 ezüst, 1 bronz

Rízó Béla (Érmihályfalva): 5 ezüst, 5 bronz

Kereskedelmi kategória: Nagy Botond (Székelyhíd), Zekulhyda Prémium pálinka: a közönség nagydíja, 3 championdíj, 6 arany, 4 ezüst, 3 bronz.

Képek forrása: https://quintessence-palinka.hu/hu/media/fotok/


Írta: Szücs-Pap Enikő