Amikor a múlt találkozik a jövővel

Vajon mennyit tudsz igazából a kultúráról, az értékekről és a hagyományokról? Vajon mennyire ismered születési helyed történelmét, ahol felnőttel? Szinte hihetetlen, mennyire növekszik a fiatalok és idősek között azok aránya, akik figyelmen kívül hagyják ezeket a tényezőket, és nem keresnek válaszokat ezekre az egyszerű kérdésekre. Ez a tendencia annak tudható be, hogy a hagyományőrzés elhanyagolt és figyelmen kívül van hagyva a világ közösségei által annak ellenére, hogy hatalmas előnyökkel bír társadalmi-kulturális és gazdasági szinten.

Annak érdekében, hogy a fiatalokat jobban ösztönözzük eme hagyományőrző tevékenységekben való részvételre, az Európai Unió 2018-at az európai kulturális örökség évének nyilvánította. Mivel ez a téma időtlen és releváns, jó lenne a székelyhídi lakosokat közelebb hozni ehhez a kezdeményezéshez. Ki kell emelni a részvétel fontosságát, és hogy milyen módon előnyös a közösségnek a kulturális örökség.

Tágabb értelmezésben a kulturális örökség fizikai tárgyak és megfoghatatlan tulajdonságok egyvelegét jelenti, melyet nemzedékről nemzedékre örökítenek tovább, és melyet jelen csoportok és társadalmak védenek meg, illetve állandósítanak.

Képzeljünk el egy ötéves kisfiút, Albertet, akinek magyar édesanyja Olga elköltözött Bukarestbe a román férjével. Reggelente Olga Csók István festményeiben gyönyörködik a nappaliban, miközben Albert magyar rajzfilmeket néz, és mielőtt lefeküdne, anyukája történeteket és magyar népmeséket mesél neki. Habár Albert nincs tisztában vele, anyukája a kulturális örökségüket adja át neki, legyen az kézzel fogható, elvont, természetes vagy digitális formában. Ezek mind olyan elemek, amelyeket nem lenne szabad elfeledni, mivel ezek együttesen körvonalazzák a kollektív identitást és a mindennapi életünket. Épp ezért fontos a székelyhídi lakosok számára, hogy átadhassák a kulturális értékeket, ezt a tudást a következő generációk számára, megőrizve vele együtt a város történelmét is.

A kulturális örökség szintén hozzájárulhat az interkulturális akadályok legyőzésére, hiszen általa felismerhetjük a közösség sokféleségében rejlő erejét. Annak a területnek a sokrétű múltja, ahol Székelyhíd fekszik, felvértezte a várost festői, azonban annál komplikáltabb társadalmi-kulturális valósággal.

Napjainkban a magyar és a roma közösség találkozása valamiféle feszültség révén valósul meg, mely főképp sztereotípiáknak és előítéleteknek köszönhető. Vegyük példaként, hogy hányszor gondoltál-e úgy a romákra, mint akik rendetlenek, és nem tartják tiszteletben a társadalmi normákat, illetve a kormány által biztosított szociális juttatásokból élnek? Ez az általánosítás a tudatlanságnak köszönhető, mely feltételezett különbözőségekből, sztereotípiából és szorongásból fakad, melyet egyedi esetekkel való találkozás gerjeszt.

Mindazonáltal, ha megsokszorozódik az interakciók száma a két közösség tagjai között, a negatív előítéletek, ellenségeskedések és észlelések a más csoportokkal szemben átalakulnak tiszteletté és toleranciává. Ezért legyünk tudatában néhány ténynek.

A romák eredetileg Indiából származnak, de az ő nomád életformájuknak köszönhetően századokon keresztül vándoroltak egész Kelet-Európáig. Ideérkezésük óta a roma közösség különc és sajátos életstílusa népszerűtlen az európaiak között. Ennek a múltban voltak szomorú időszakai, gondoljunk arra, hogy a náci Németország többek között a romák szisztematikus kiirtásáról is döntött, mivel a roma közösség jelenléte számukra nem volt kívánatos. Napjainkban a roma közösség az egyik legnagyobb és legsebezhetőbb kisebbségi csoport Európában. Alulreprenzentáltak a politikában, jelentős részük mélyszegénységben él és nem képes állandó munkahelyet megtartani vagy jó oktatásban részesülni, a diszkrimináció és a társadalmi kirekesztésük mindennapos. Ha úgy kezelik őket, mint társadalmi teher, és a „nem” szócska minden beszélgetés elején ott van, szinte lehetetlen a roma közösségnek, hogy beilleszkedjen a modern időkbe. A társadalom elvárja tőlük kultúrájukat és viselkedésüket megváltoztassák, de hogyan tegyék ezt, ha lehetőséget sem kapnak a beilleszkedésre?

Annak érdekében, hogy ezek az etnikailag különböző csoportok együtt tudjanak létezni, nélkülözhetetlen a kulturális akadályok lebontása. Emiatt, a székelyhídi lakosoknak civilizált interkulturális párbeszédet kellene kezdeniük, melynek alapjai a tisztelet, megértés, nyitottság és együttműködés. Az effajta megközelítésnek köszönhetően, az egyének remélhetőleg meg fogják érteni a „különböző” szó értelmét, melynek nem mindig negatív mellékzöngéje van, hanem inkább úgy jelenik meg, mint valami egyedi és izgalmas.

A tapintható kulturális örökség megőrzése hozzájárulhatna új munkahelyek létrehozásához. Más hasonló európai kisvárosokhoz képest – mint az általam ismert angliai Bilbury vagy a franciaországi Colmar – Székelyhídnak vannak olyan különleges tájai, melyet érdemes meglátogatni, sok más lehetséges fejlesztésekkel együtt fel lehet virágoztatni. Mivel az utak és járdák állandó fejlesztés alatt állnak, és pár kulcsfontosságú üzlet is megnyílt, a város igen vonzóvá válhat turisták számára, akik átutazóban vannak.