Jövő hónaptól minden szemétszállítási napon ki lehet tenni a szétválogatott szemetet
Lassan két éve gondoskodik a szemét elszállításáról Székelyhídon és a hozzátartozó településeken az AVE Bihor cég. Béres Attila területi vezetővel arról beszélgettük, milyen eredményeket sikerült elérni az elmúlt időszakban, milyen mindenapi gondokkal kell szembenézni és megoldani a szemétszállító vállalat alkalmazottainak. Az AVE Bihor cég lassan két éve gondoskodik a szemét elszállításáról Székelyhídon és a hozzátartozó településeken. Béres Attila területi vezetővel arról beszélgettük, milyen eredményeket sikerült elérni az elmúlt időszakban és milyen mindenapi gondokkal kell szembenézni és megoldani a szemétszállítoknak.
A szeméttelep sikeres bezárása
Az igazgató elmondta, hogy a legfontosabb eredménynek a székelyhídi szeméttelep sikeres bezárását érzi, amire büszkék lehetünk. Tavaly év nyarától gyakorlatilag semmilyen szemetet nem tárolunk a helyi lerakóban, így Bihar megyében egyedüliként sikerült eleget tenni a környezetvédelmi minisztérium felszólításának, miszerint 2010 nyaráig a szeméttelepeket be kell zárni. A másik nagyon fontos elért cél az, hogy a szolgáltatást sikerül kulturáltan elvégezni, illetve bevezették az újrahasznosítható szemét gyűjtését és elszállítását is. Ez azért fontos, mert a szemetet jelenleg a nagyváradi szemétlerakóban viszik és magas összegű tárolási díjat kell fizetni minden kilogramm után. A kiadásokhoz még a szállítás benzinköltsége is hozzáadódik. Jelenleg az AVE-nek több tonna szemetet kell elszállítania a begyűjtési napokon.
A szelektív hulladékgyűjtés mikéntje és előnyei
Székelyhídon négy hónapja működik a szelektív hulladékgyűjtés, de sajnos a lakosság nagyon kevés része gyűjti szelektíven a szemetet, ennek a szemétnek az elszállítása eddig minden hónap első keddjén történt. Többször is felvetődött a kérdés: más településeken zsákokat osztottak ilyen célra, mikor számíthat az itteni lakosság hasonló megoldásra? „Mi is ezt akarjuk, ezen dolgozunk, de ez óriási befektetést jelent, amire jelenleg nincs anyagi forrás. Sokan azt is mondják, hogy amíg nincs zsák, addig nem gyűjtik szelektíven a szemetet. De szerintem mindenkinek van otthon néhány olyan zsákja, amit erre a célra fel tudna használni. A zsákokat nem viszük el, hanem helyben kiürítjük” – vélekedett Béres Attila.
A szelektív gyűjtés a következőképpen kellene történjen: külön zsákba lehet belerakni a fémhulladékot, a műanyagot, a nejlont, a kartont, a pillepalackot. A szemétszállító cég szétválogatja a pillepalackot szín szerint, a nejlont, műanyagot, fémhulladékot, kartont és bebálázza. Az AVE tisztségviselője közölte: a szétválogató meglátogatható, bíznak abban, hogy az iskola megkezdése után gyerekek is meglátogatják. Itt meg lehet nézni azt, hogy szemét térfogata a bálázás során hogyan változik. Például kartonból 150-180 kg-os bálát lehet készíteni, a mindenki által ismert téglalap alakú bála méreteivel egyező bálába pillepalackból 2000–2500 darab kerül.
Habár most csak Székelyhídon tudják a szelektív szemétgyűjtést végezni, az AVE tulajdonosának ígérete szerint idén szeptemberben egy másik autóval bővül a cég gépparkja, amivel a Székelyhídhoz tartozó településeken is működtetni tudják majd ezt a szolgáltatást.
Ezáltal is csökkenteni akarják a Váradon lerakott szemét súlyát, így azért kevesebbet kell majd fizetni. Az igazgató elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy jelenleg Romániában az üveg és a gumi újrahasznosítása és felvásárlása nem megoldott, csak akkor veszik be, ha a cég fizet érte.
Gondok a lakossággal való együttműködésben
Mikor a mindennapi gondokról faggattam, Béres Attila hangsúlyozta, hogy már elkészültek azok a felhívások, amelyeket el fognak juttatni a székelyhídi lakosoknak, ezzel próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy „környezettudatosabban” szemeteljenek és próbáljanak jobban együttműködni a szolgáltatóval. Leszögezte: az AVE és a lakosok között megkötött szerződés csak háztartási szemét és hulladék elszállítására terjed ki, tehát nem tartozik a cég kötelezettségei közé a fűrészpor, fű, kő, állati ürülék elszállítása. (Egyes lakosok ugyanis több zsák állati ürüléket tesznek a kukák mellé.) Noha eddig mindent elszállítottak, mióta Nagyváradra viszik a szemetet és kemény összegeket fizetnek a tárolásért, azóta az előbb említett zsákok az AVE-nak gondot jelentenek. A cégvezető szerint sokkal jobb lenne, hogyha ezeket másképpen hasznosítana a lakosság, hiszen a fű és az állati ürülék az egyik legjobb, legegészségesebb komposzttrágya.
A másik fő gond az, hogy az ügyfelek egy része hajlamos arra, hogy ne egyenlítse ki a számláját havonta, miközben a szemétszállító cégnek is havonta kell a tárolási díjat, a benzinköltséget stb. fizetnie, ezért az említett hátralékok gondot jelentenek.
Mi lehet a megoldás?
Végezetül az AVE területi vezetője minden székelyhíditől elnézést kér, hogy a szeméttároló edényben lévő növényi hulladékot és állati ürüléket nem szállították el, de a lakosoknak meg kell érteniük, hogy a szerződésbe bele nem foglalt szemét tárolási díja olyan költséges, hogy ameddig Nagyváradra kell vigye a cég a szemetet, addig ezt nem tudják megoldani.
Az Ér hangja ebben a problémában megkereste a polgármesteri hivatal illetékeseit is, akik elmondták, már dolgoznak a növényi és állati trágya elszállítása problémájának, mint lakossági igénynek a megoldásán.
Aszalós Tímea
1 hozzászólás
Zoli
10:44:46 július-24-2011Ami a cikk első felét illeti nem értek éppen egyet. Ki lehet menni és meg lehet nézni, hogy nem úgy néz ki mint egy bezárt szeméttelep és mindenki tudja, hogy a szippantós autó napjában többször is oda viszi a szennylét…