Kedves tanító bácsi!

1984. szeptember 17., az első tanítási nap a felsővárosi kisiskola második osztályában. Jómagam és az osztálytársaim kíváncsian vártuk, ki lesz a tanítónénink második osztálytól negyedik osztályig, hiszen az előző tanítónéni csak első osztályban tanított minket – nyugdíjba vonult. Kíváncsian vártuk – azzal az őszinte, gyermeki kíváncsisággal, amelyik csak ilyen fiatal korban érhető tetten. És belépett  Ő, Kiss Pista, a Tanító bácsi. A Tanító bácsi, akinek még az is sikerült, hogy a matematikát megszerettesse velünk. Egyszer egy, az egy, egyszer kettő, kettő, egyszer három, három… Tanító bácsinak tisztelettel jelentem: a szorzótábla kész.

Teljes életet élt, gyerekeket nevelt és most Tanító bácsi jelenti: a szorzótábla kész!

Cservid Levente, tanár

Munkatársi búcsúgondolatok

Most május van. Az iskolában ilyenkor sok volt a nyílt óra. Jöttek a tanfelügyelőségtől órákat hallgatni, tanerőket értékelni. Magasabb fokozat elérése érdekében nyílt órákat is kellett tartani. Utána történt a látottak megbeszélése, elemzése.

Kedves Pista! Most azért vagyunk együtt, hogy a Te nyílt órádat, életedet értékeljük pár mondatban. Te is egy magasabb fokozatra térsz, a földi létből a mennyei létbe. Közülünk ki több, ki kevesebb időt töltött Veled az iskolában. Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy jó kollégánk voltál. Segítettél bennünket szakmai kérdésekben, helyettesítettél betegség idején, és a magánéletben is lehetett Rád számítani. Nem szeretted a hangos megnyilvánulásokat, de a magad csendességében mindenről megvolt a véleményed. Sok gyereket tanítottál, neveltél Kulin György gondolatát követve: „… hiszek a jóság, a szépség és a szeretet megtisztító erejében.” Tanító bácsi, arra törekedtél, hogy ez a három dolog átélése és követése vezesse kis tanítványaidat, akik mindig emlékezni fognak Rád. Kell ennél több? Azt hiszem, nem. Horváth Imre szerint: „aki űrt hagy maga után, betöltötte szerepét.” Te űrt hagytál, de emléked betölti ezt az űrt.

Kívánságodat, hogy otthon temessenek el, Wass Albert megerősíti: „a világon mindig az a legszebb, ahol valamikor otthon voltunk.” Ludescher tanító bácsi és Erdei Feri már várnak Rád, galambjaid pedig ott köröznek szülőfalud felett a tavaszi napsütésben, érkezésed lesve. Mi, Székelyhíd tanítói közössége, végső búcsút veszünk Tőled.

Legyen csendes pihenésed! Isten Veled!

Májercsik Ida, nyugalmazott tanítónő