Beszélgetés Varga Izabellával, a CS Dinamo Faenza játékosával

 

 

Most kinn futballozok Olaszországban egy női futballcsapatban, a CS Dinamo Faenzában, és egyelőre még ott fogok maradni, egy ideig legalábbis biztosan. Ide úgy sikerült bejutnom, hogy jelentkeztem a csapatba, ami után egy-két hétig próbaidőn voltam, és mikor látták, hogy minden jól megy, akkor felvettek.

 

 

 

–Mióta futballozol és hogyan esett éppen erre a sportra a választásod?

 

 

– Régóta focizok, egészen kicsi korom óta, nagyon tetszett ez a sport, sokat játszottam a testvéreimmel is, és így tetszett meg.

 

 

 

– Van olyan labdarúgó, aki a példaképed?

 

 

– Igen, kedvenc játékosom Cristian Chivu, tetszik, ahogy játszik, a technikája és hát lényegében a személyisége.

 
– Hogyan sikerült Székelyhídról, ebből az érmelléki kisvárosból a bukaresti női válogatottba bekerülnöd?

 

 

– Ez egy hosszabb történet is lehetne, de röviden a lényeg az, hogy legelőször is Székelyhídról Váradra jutottam el, ez egy születésnapi ajándék volt apukám részéről, aztán onnan sikerült továbbjutnom Bukarestbe, a válogatottba, aztán pedig a válogatottból a bukaresti csapatba. Amióta elkerültem a nagyváradi csapathoz, az idő elkezdett repülni, nagyon gyorsan teltek a napok, mert ez az egész dolog sok munkába, edzésbe, utazásba került, és mellette még tanulnom is kellett.

 

 

– A szüleid hogyan viszonyulnak ahhoz az életformához, amit választottál? Nem féltek elengedni egyedül egy ilyen nagyvárosba?

 

 

– Először igen aggódtak, de aztán kitartottak mellettem, és nagyon sokat segítettek.

 

 

– Mennyire volt nehéz megtalálni a helyed Bukarestben?

 

 

– Elég könnyű volt, nem volt annyira nehéz. A kollégáim sokat segítettek, hamar beilleszkedtem, nagyon élveztem. Sok barátot szereztem és nagyon jó volt az, hogy viszont segítettük egymást a problémákban.

 

 

– Egyetemre is Bukarestbe jártál. A foci menynyire befolyásolta azt, hogy mit és hol tanulj?

 

 

– Az nem befolyásolt semmiben. Arra az egyetemre mentem, amelyre és ahová én akartam, gazdasági tudományokat választottam, amit már ugyan befejeztem, de egyelőre még nem dolgozom a szakmámban, viszont tervezem, hogy a jövőben fogok.

 

 

– Most melyik csapatban és hol játszol?

 

 

– Most kinn futballozok Olaszországban egy női futballcsapatban, a CS Dinamo Faenzában, és egyelőre még ott fogok maradni, egy ideig legalábbis biztosan. Ide úgy sikerült bejutnom, hogy jelentkeztem a csapatba, ami után egy-két hétig próbaidőn voltam, és mikor látták, hogy minden jól megy, akkor felvettek.

 

 

– Milyen gyakran vannak edzéseid? Hogyan képzeljük el ezeket, mennyire kemények?

 

 

– Viszonylag sokat edzünk, háromszor-négyszer egy héten és ezek fizikailag eléggé kemények, de egyébként jól lehet bírni őket.

 

 

– Szerinted mi tesz valakit jó labdarúgóvá?

 

 

– Erre nagyon röviden tudnék válaszolni: sok edzés, pihenés és jó étkezés.

 

 

– Mesélj egy kicsit az eddig elért eredményeidről, mire vagy a legbüszkébb?

 

 

– Egyelőre arra vagyok a legbüszkébb, hogy sikerült kijutnom Olaszországba és bekerülni a fent említett csapatba. Itt már sokan ismernek és köszönnek az utcán, és ez nagyon jó érzés.

 

 

– Székelyhídon viszonylag sok lány focizik és közülük néhányan már komoly eredményeket értek el. Szerinted ez minek köszönhető?

 

 

– Igazából én sem tudom, a fő ok az lehet, hogy szeretik ezt a sportot, de az is lehet, hogy jók a helyi tornatanárok. Vagy, mert nagy rétek vannak, ahová le lehet járni focizni, nem kell messzire menni érte.

 

 

– Mi az üzeneted azoknak a székelyhídi lányoknak, akiket érdekel a foci, de valami miatt mégsem mernek komolyabban belevágni?

 


– Az elején húzzanak bele, és majd meglátják, hogy egyre könnyebb lesz. Sokat kell edzeni és komolyan kell venni, szerintem ez a legfontosabb.

 

 

– Van-e esetleg olyan személy, akinek úgy érzed, köszönettel tartozol azért, hogy eddig eljutottál?

 

 

– Igen, többen is vannak, de most főleg Papp Attilát szeretném kiemelni, aki az edzőm volt és még jelenleg is az. Nagyon sokat segített, mindig megpróbálta úgy intézni a dolgokat, hogy azok jól menjenek. Ő az, aki a mai napig is ott áll mindig mellettem, és ezúton is szeretném neki megköszönni a sok segítséget, amit tőle kaptam.

 

 

Pap Enikő