Mindig van minek örülni

Palczert Judit: a gyermekek segítségre szorulnak, hogy felnőjenek, egész, jó emberré érjenek!

Palczert Judit az évek során igazi nagybetűs barátommá vált. A baba-mama körrel kezdődött a kapcsolatunk, de azt hiszem, a nyugdíjas éveinkig el fog tartani. Nagyon sokat tanultam tőle, és úgy gondolom, csak akkor érdemes valakinek gyerekekkel foglalkoznia, ha akkora alázattal, szeretettel és nyitottsággal tud feléjük fordulni, mint ahogy azt ő teszi.

– Visszaemlékezve, milyennek látod magad gyerekként?

– Boldog és talpraesett gyerek voltam. Bármi volt, feltaláltam, akárhová mentem, jól éreztem magam. Mindig volt aminek, akinek lehetett örülni. A legboldogabb gyerekkori élményem az esőhöz kötődik. Ötéves lehettem, amikor egy nap esni kezdett az eső, megkérdeztem a szüleimet, hogy kimehetek-e az udvarra? Kiengedtek, én pedig szabadon szaladgáltam, ugráltam, énekeltem, örültem az esőnek. Ha most a lányomra nézek, őt is ugyanilyennek látom, és ez boldogsággal tölt el.

– Voltak-e gyerekként nagy álmaid arról, hogy mi leszel, ha felnősz?

– A legnagyobb álmom a sport, a szertorna volt. Elemi osztályosként, első osztályban kezdtem el szertornázni. Imádtam. Legszívesebben éjjel-nappal tornáztam volna. A tanáraim és a tehetségfelmérésre érkező szakemberek szerettek volna elvinni Dévára, az ottani sportiskolába. A szüleim azonban nem engedtek. Azt mondták, a sportkarrier, főként egy tornász számára, rövid ideig tart. Visszagondolva igazuk volt, én akkor azonban mélyen csalódtam, elvesztettem az addigi céljaim.

– Hogyan kerültél egy gyerekközpontú szakmába?

– A sporttal évekre elveszett a célom, de egyvalami szilárd maradt: a szeretetem a gyerekek iránt. Mindig is szerettem a kisebb gyerekekkel lenni, foglalkozni. Az iskoláim Nagyváradon végeztem el, majd jelentkeztem az egri tanárképző főiskolára. Egy év után átmentem a tanítóképzőbe. Itt már az volt az álmom, hogy a Csángóföldön fogok gyermekeket megtanítani írni és olvasni magyarul. Rövid ideig tanítottam, több önkéntes munkámban foglalkoztam gyerekekkel, de én igazából soha nem tudtam „szűkebb értelemben vett pedagógus szemlélettel” tekinteni a gyermekek fejlesztésére, fejlődésére. Szemléletem inkább egy szociális munkáséra hasonlít. Mindig segítő ember voltam, nem az egyetemen váltam azzá, ez velem született tulajdonság. Úgy gondolom, minden gyermek segítségre szorul ahhoz, hogy felnőjön, egész, jó emberré váljon. A gyermekek ismeretekhez juttatása csak egy szelete annak, amire szükségük van ehhez.

– Bejártad a világot éltél Magyarországon és Izraelben is, majd Debrecenben kezdtél el a gyerekvédelemben dolgozni. Hogyan jött az ötlet, hogy baba-mama kört alapítsatok?

– Mindenhol otthon vagyok, de Székelyhíd az én kicsi hazám. Az értékeket, amiket az évek során összegyűjtöttem, mindig szerettem volna hazahozni. 2003 óta végzek rendszeresen önkéntes munkát Debrecenben, és mindig volt bennem hiányérzet, hogy itthon is kellene valamit csinálni.

2008-ban megszületett a lányom, és amíg otthon voltam vele, láttam, hogy a közeli barátnőimen kívül nem nagyon van társaság, ahová kimozdulhatok a gyerekemmel. Ekkor megszületett bennem a gondolat, hogy kellene egy csapat, amely segítené a fiatal családokat közösséggé formálódni, és könnyebbé tenné a fiatal családok számára a gyermekvállalást. Akkor azonban nem voltak ehhez partnereim. Két év múlva véletlen folytán – egy határon átívelő közösségépítő konferencián – kerültem kapcsolatba Balogh Anikó székelyhídi diakónusnővel. Nem sokkal ezután, Székelyhídon egy istentisztelet után állított meg a testvérével: „na akkor csinálunk egy baba-mama kört?” A csoport neve tőle és testvérétől, Renitől jött és az a sok barát, kapcsolati tőke is, amivel aztán 2010-ben megkezdtük a működésünket. Én a segítő szakma területén, gyermekvédelemben és pedagógusként szerzett tudásomat, tapasztalataimat hoztam, és elvállaltam a csoport egyik vezető szerepét, Anikó a rendkívüli szervezőkészségét, belső nyugalmát. Nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Kiegészítettük egymást. Még mindig fájdalmas, hogy sajnos időközben egyedül maradtam a csoportszervezői szakmai feladatokkal, őt ugyanis nagyon fiatalon egy betegség elszólította közülünk. A mai napig nagyon hiányzik, pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Sokan csatlakoztak hozzánk. Baráti, egymást és másokat segítő közösséggé értünk. A kezdetektől a mai napig szombatonként délelőtt tíz órától várjuk szeretettel a hozzánk csatlakozó családokat, azokat az anyukákat, akik részt szeretnének venni tevékenységeinkben, akik társaságra vágyik, úgy a gyerekeiknek, mint önmaguknak.

Anyukák és gyermekek együtt jól érzik magukat

– Milyen értékeket tudsz a baba-mama körön keresztül közvetíteni?

– Azért nem vagyok elsősorban pedagógus, mert az értékeket nem én közvetítem, hanem segítőként viselkedve együtt találjuk meg. Mindannyian hozzuk az étékeket a kis közösségünkbe: te a különleges könyveket, Melinda hozta a főzési tudományát, Anita az izgalmas divatot, Anikó a szelíd szeretetet és a remek szervezést, Csilla a zenei tudást, sok mondókát, Kati doktor néni az orvosi tanácsait, Reni a fantasztikus magabiztos nyugodt anyaságát, és még sorolhatnám. Van, aki a báját hozza, van, aki a jókedvét vagy rosszkedvét. Mindegyikkel tudunk mit kezdeni. Én hozom az ötleteimet, a csoportokkal végzett szociális munka tapasztalatait, gyakorlatát, szervezést és háttérmunkát. Közösen döntünk, mire van szükségünk.  Mindezeken keresztül számos értéket sikerült megtalálnunk és erősítenünk magunkban: a gyermek, az egészség, a család, a házasság és a szülővé válás mint érték, mások szülői autonómiájának tiszteletben tartása, az anyanyelv ápolása, a zenei anyanyelv kialakítása, az anya-gyermek kapcsolat mélyítése például a tiszta forrásból származó népi hagyományokra épülő mondókázással. A baba-mama körben számtalan vendéget fogadtunk már, akik mindig nagyon szívesen tesznek eleget a felkérésünknek. Volt itt pszichológus, gyermekorvos, pszichiáter, gyógypedagógus szakember, gyermekfogász, szülész-nőgyógyász, védőnő, színművész és felsorolni is nehéz, mennyi féle témában tartottak már előadásokat nálunk. A témákat mindig a csoporttagok érdeklődési köre szerint alakítjuk ki közösen, és véleményem szerint nagyon hasznos és tartalmas programot tudtunk összeállítani magunknak egymás ötleteiből. Igyekszünk a könyvek szeretetére szoktatni már egészen kicsi kortól a gyermekeket, hogy igényükké váljon az olvasás. Egyik programunk: meseklubot szerveztünk a helyi könyvtárral együttműködve, ahol a helyi tanító nénik, a kedves magyar tanárnőnk, az óvó nénik, az egyházak lelkészei, a pap bácsik olvastak a gyermekeknek, szülőknek. S ezzel megismerkedhettünk a sokszínű kortárs magyar gyermekirodalommal is. Mindezeken kívül a bajban lévő családok bizalommal fordulnak hozzánk. Az csoportba járó, anyai szenvedő szívekkel együttérző anyukák nemcsak egymásnak, másoknak is szívesen segítenek.

A Székelyhídi Baba-Mama Kör a család védelme, a gyermekgondozás, gyermeknevelés, a gyermekek védelme, a női egészség, a családok természetes kapcsolatainak segítése terén  tevékenykedik. Ezt nem egyvalaki csinálja, hanem az édesanyák közösen. Folyamatosan szervezünk gyermekgondozással, egészségügyi neveléssel kapcsolatos előadásokat. Örömmel újságolhatom, hogy hamarosan lesz a baba-mama körünknek egészségügyi tanácsadója, egy önkéntes védőnő Debrecenből, aki térítésmentesen minden hónap első szombatján eljön majd hozzánk, hogy tanácsokat, segítséget nyújtson az édesanyáknak. Az első előadás témája a gyerekbőrápolás lesz 2017. május 6-án.

– Időközben megjelent a népi vonal, néptáncoktatás Székelyhíd kulturális palettáján, amiben te is nagy szerepet vállalsz. Hogyan született az ötlet?

– A néptánc, népi művészet olyan érték, amire nagyon nagy szükség volt Székelyhídon. Talán ebben az egy dologban, az értékátadásban van csak meg bennem a klasszikus pedagógus szemlélet: ami érték, azt át kell adni a gyerekeknek, hogy mindannyian gyönyörködhessünk nemcsak a gyermekeinkben, hanem a hagyományainkban is. Régen volt egy csoport Székelyhídon Galajda Judit vezetésével, de az sajnos egy idő után abbamaradt. Böjte Csaba önkéntes munkatársaként, Magyarországon gyermekvédőként dolgozva, értékátadó céllal, a saját és a szervező társaim szívének melegéből és munkája által 2013-ban megvalósult egy néptánc tehetséggondozó tábor, ahol magyarországi és székelyhídi hátrányos helyzetű gyermekek táborozhattak együtt Hercz Vilmos debreceni néptáncművész vezetésével. Ez a csapat a székelyhídi családok gyermekeivel kiegészülve egy jó kis néptánccsoporttá érett két nagyszerű ember, remek pedagógus jóvoltából: Béres Csilla és Hercz Vilmos. ő a mi Vili bácsink lett, és ma már három tánccsoport művészeti vezetői szerepét tölti be nálunk: óvodás és iskolás csoport is működik Székelyhídon, illetve egy új, nagyon ügyes gyermekekből álló csoport indult nemrég Csokalyon is.  A székelyhídiak a Zajgó nevet vették fel. A „keresztelőt” a tavaly első alkalommal megszervezett Érmelléki Népművészeti Tábor záróeseményén tartották. A hagyományteremtő jelleggel létrehozott tábort idén is meg fogjuk megszervezni. Az idén nemcsak a helyi és környékbeli gyermekek vesznek majd részt, hanem Csaba testvér erdélyi házaiból is eljön három tehetséges gyermekekből álló néptánccsoport.

– Van egy visszatérő kérdés, amit minden interjúalanyomnak fel szoktam tenni: van-e olyan kifejezés, szó, ami a legjobban jellemez téged?

– Azt hiszem, igazából kettő is van. Az egyik az elégedettség, a másik a szenvedélyesség. A félreértéseket elkerülendő, arról a szenvedélyességről beszélek, ami a munkámat, életemet jellemzi. Én szívvel-lélekkel szeretek élni, dolgozni. Nem csinálok olyasmit, ami nem szívből jön.