Beszélgetés Kerekes Terézia könyvtárossal, a Székelyhídi Városi Könyvtár munkatársával

Számos cikk született már a Székelyhídi Városi Könyvtár (www.szekelyhid.ro/konyvtar) sikereiről, programsorozatairól, híres festőművész férjéről, de Kerekes Terézia könyvtáros igazán keveset beszélt magáról ahhoz, hogy kellőképpen kíváncsi legyek, ki rejtőzik a könyvek árnyékában, milyen ember ő, aki gyerekkorom óta ismerős arcként dereng a fejemben, ha a könyvtárra gondolok.

 

– Már gyerekként is könyvtárosnak készült?

– Hát, ha nem is könyvtárosnak, de tudtam, hogy a könyvekkel való szerelmem gyümölcse lesz majd a munkám. Nagyon szerettem olvasni és szavalni. Számos szavalóversenyt nyertem, és hamar felfigyeltek rám a tanáraim. Annak idején számos irodalmi estet tartott Sóki tanárnõ, és engem mindig meghívott, így itt együtt szavalhattam tanáraimmal, akik példaképként álltak elõttünk.
– Hogyan került kapcsolatba a székelyhídi könyvtárral?

– 1990-ben a rendszerváltás után Nagyváradon kellett versenyvizsgázni a székelyhídi helyért. Négy jelentkezõ közül én nyertem el ezt a munkalehetõséget. Huszonkét éve ki is tartok mellette. Az elején nagyon ijesztõ volt az a nagy felelõsség, ami a nyakamba szakadt a könyvtárral. Hiába faltam évekig szinte éjjel-nappal a könyveket, mikor a könyvtárba kerültem, úgy éreztem, ez ide kevés, ennél több kell. Ezért az elsõ tíz évben szinte csak olvastam, mindent, ami kimaradt, mindent, amit úgy éreztem, tudnom illene.
– Mit tart a könyvtárak legfõbb feladatának?

– Évekkel ezelõtt a könyvtárak fõ feladata még a könyvkikölcsönzésben merült ki. Ma már ez a feladat sokkal összetettebb, minden könyvtár kisebb információs központtá vált, a könyvtáraknak nyitniuk kell a világ dolgai felé. Az emberek bejönnek ide, hogy megtudják az aktuális közéleti híreket, az újdonságokat, de akad olyan is, aki a buszjáratok menetrendjére kíváncsi. Ezért egy könyvtárosnak mindig jól tájékozottnak kell lennie a világ dolgaival.
– Mi adja a könyvtárosi munka lényegét?

– A folytonos információáramlás magával sodor mindenkit. Folyton új és új módszerek jelennek meg, melyek rendszerezik, átalakítják az addigi nézeteket. Mi megpróbáljuk evvel a rohanó irammal felvenni a versenyt, és mindig nyitottan állni az újításokkal szemben. Négy évet áldoztunk a könyvek kódszámozására és helyes besorolására, most pedig egy újabb nagy munka közepén vagyunk, a könyvek számítógépes feldolgozásában, mely környékünkön újításnak számít. Fontos az is, hogy odafigyeljünk a kínálkozó lehetõségekre, pályázatokra, versenykiírásokra. Mostanában kaptuk meg a Márai-program keretében azt a könyvcsomagot, mely valóságos vérátömlesztést jelentett a könyvtárnak.
– Kik a leglelkesebb olvasói?

– Ezt nem lehet ilyen egyszerûen kijelenteni, ez egy jóval sokrétûbb dolog, de a gyerekek, mindenképpen nagyon lelkesek. Be kell vallanom, õk mindig is különös helyet foglaltak el a szívemben. Mióta könyvtár-pedagógiát tanulok, számos dolgot tanultam és ültettem gyakorlatba ennek a generációnak a segítségével. Fontosak azok a programok, találkozások, amelyek a leendõ kis olvasókat a helyes útra próbálják irányítani. Ebben hatalmas szerepük van úgy a szülõknek, mint a pedagógusoknak, karöltve a könyvtárosokkal. A mi kezeink között formálódnak vagy siklanak ki a sorsok. Nagy felelõség és hatalom birtokosai vagyunk, amit ésszel és szívvel kell használnunk.
– Ilyen hivatástudat mellett jut-e ideje más elfoglaltságokra is?

– Sok hobbim van, nagyon sok dolog érdekel, de nagyon kevés idõm jut rájuk. Hosszú évekig csak a könyvtár és a család töltötte ki az életem, aki találkozni akart velem, az vagy itt vagy otthon a konyhában láthatott. Az utóbbi években volt egy tûzzománc- és egy fotókiállításom, de ezek amolyan mûvészeti elkalandozások voltak, csak hobbiszintû próbálkozások. Most jelenleg tanulok, és még nem tudom, mit hoz a jövõ.
– Sok mindent elmondott, de egyvalami még érdekelne, amit néha megkérdezek az emberektõl. Van-e olyan szó, ami ön szerint tökéletesen jellemzi, kifejezi önt?

– Eszembe jutott egy kedves történet. Nemrégiben karácsony táján egy kisfiú jött a könyvtárba hozzám, és azt kérdezte tõlem, tudom-e, hogy õ mit szeretne nagyon tudni? Elmondta, hogy õt az érdekli, hogy vajon mirõl beszélgetnek az angyalok. Eszembe jutott, hogy van egy kicsi angyalkás imádságos könyvünk gyerekeknek, és odaadtam neki, hogy otthon olvasgassák az anyukájával, mit üzennek az angyalok. Nagyon örült és nekem is nagy örömet szerzett, hogy segíthettem. Ezek az apró örömök adják a munkám lényegét. Talán a nyitottság és segítõkészség az én szavaim.
Ványa Blanka