„Együtt táncolni más”

Beszélgetés Alba Requejo Hernández spanyol önkéntessel

Alba Requejo Hernández az Ér Hangja Európai Önkéntes Szolgálati Programban nyert projektjének keretében augusztus végéig Székelyhídon fog élni. A huszonkét éves lány a zajos Madrid mellől, Tres Cantosból érkezett Székelyhídra. Spanyolországban végezte tanulmányait, először egy nemzetközi iskolába járt, majd spanyol középiskolába és egyetemre. Nemzetközi kapcsolatokat tanult, amit tolmács- és fordítóképzéssel kötött egybe. Feladata az egyesületnél a helyi kulturális örökségek megismertetése, népszerűsítése.

– Komolyan veszed az önkéntes feladataidat az egyesületben. Milyen eddigi munkatapasztalattal, munkamorállal érkeztél hozzánk?

– A korábbi munkatapasztalataim nagyon intézményesítettek voltak a jelenlegi önkénteskedéshez képest. Az életemben mindig volt időbeosztás, mikor iskolába jártam, egyetemen szintén, így mindig tudtam, hogy mikor kell érkeznem, meddig kell ott lennem, és minden nap kötelező volt az adott helyen megjelenni. Aztán a szakmai gyakorlati képzésben, amit a belgiumi Gentben végeztem, majd két helyen Madridban, mindig reggel fél tíztől délután ötig-hatig dolgoztam. Szóval elég rögzített volt a munkaidőm, és nem volt időm magamra. Fordítóként dolgoztam, tehát, amit és ahogyan csináltam, semmiben sem hasonlított a jelenlegi feladataimhoz. Amit itt csinálok sokkal inkább a kommunikációról, az együttműködésről, a kölcsönhatásokról szól, és van hely benne a személyes céloknak és az önreflexiónak. Az a munka is rendben volt, mert rengeteg tapasztalatot szereztem a tanult szakmámban, de mindig vége volt. Tudtam, hogy ha egy munkának nekifogok, akkor az a projekt egyszer kifut, mert mondjuk, kapok egy reklámot vagy szerződést, és tudom, hogy le kell fordítanom, mert ha nem, a nézők nem értik a tartalmát, és ha kész, végeztem  is. Ami még érdekes: soha nem dolgoztam még otthonról, de nem is hiszem, hogy képes lennék rá, mert kell külső vezérfonal. Mondjuk egy szigorú órarend, amihez alkalmazkodnom kell. Például az önkéntességem alatt is volt már olyan hét, amikor nem volt túl sok dolgom, ezért az órarendem lazábbá vált. Leginkább elszórt tevékenységeim voltak, jöttem-mentem, nem volt meg a napi rutinom, és nem kényelmetlenül éreztem magam. Jobb szeretem, ha dolgozom adott mennyiséget, elvégzem, amit kell, aztán élvezem a megérdemelt szabadidőm.

– Honnan kapjuk szerinted a munkaerkölcsünket? Hogyan alakul ki bennünk az, ahogyan a munkáról gondolkodunk vagy ahogy végezzük?

– Ez szerintem egyértelműen a szerepmodelleken múlik. Attól függ, kik vesznek körül, kik vannak rád hatással, kiknek a szokásait, tulajdonságait szívod magadba a kellő időszakban. Én például apukámtól azt örököltem, hogy nagyon érdekli a történelem és ezzel kapcsolatos dolgok. Mindig gyűjti az újságcikkeket, egész archívuma van. Próbálta a mi érdeklődésünket is felkelteni ez iránt a testvéreimmel, hogy értsük mi az a gazdaság meg még számos más terület. Ő egyébként mérnök, úgyhogy én is nagyon érzékeny, fogékony vagyok, amikor tények, számadatok kerülnek szóba. Nála mindig van jegyzetfüzet, amibe a gondolatait lejegyezi, s ezekben általában óriási filozófiai tartalom van. Néha nekem is küld egy-egy részletet, hihetetlen, utópiaszerű, földöntúli gondolatmenetei vannak, ami lehet jó, de lehet rossz is. Azt gondolom, meg kell találni az egyensúlyt, hogy mikor kell két lábbal a földön állni, és mikor van az eszmefuttatás ideje. És amúgy nekem is van kis jegyzetfüzetem. (Nagyot kacag.) Leginkább olyan dolgokról jegyzetelek, amiket szeretek, vagy például szavakat írogatok, van saját szójegyzetem, ez ilyen szakmai dolog.

Anyukám is szeret olvasni, de emellett nagyon határozott is, mindenben, amit csinál nagyon hatékony. Tehát munkavégzés szempontjából is ez a két oldal forr össze bennem. Szeretem elvégezni, ami rám van bízva, de néha én is a fellegekben járok és megy a bohóckodás. A minap például a testvéreimmel beszéltem, a két kisebbikkel, és rengeteget nevettünk. Amikor anyukámmal beszélek, leginkább a mindennapjairól beszél, a terveiről, mit csinál épp akkor, mit fog azután, ilyesmik.

– Testvér, lánygyermek, önkéntes, barát vagy, és még sorolhatnánk. Hogyan gondolkodsz a társadalmi szerepeidről?

– Érdekes kérdés. Még sosem gondolkodtam erről. Nyilván tudom, hogy vannak különböző szerepeim, látom is, hogy melyek azok, de nem fordítottam arra időt, hogy ezeken egyenként elgondolkodjak esetleg. Vagy, hogy felmérjem melyikbe miért és mennyi energiát és időt fektetek. Mármint nem figyeltem ezeket tudatosan még.

Például, amikor utazom, és kiszakadok a családi környezetből, akkor szabadabbnak érzem magam döntéshozás szempontjából. Otthon anyukám ezeket jobban kézben tartja, nem  túlzottan, de egyértelműen más fogalmaink vannak a családi kapcsolatokról, mert őt hagyományosabb módon nevelték. Szerintem is fontos a család intézménye, de mindenkinek megvan benne a maga élete, így nem feltétlenül értek azzal egyet, hogy ugyanazt a mintát kell nemzedékről nemzedékre tovább vinni. Emellett egyébként nagyon szépen olvad egybe, ahogy mi is a családban különböző érdeklődési körökkel rendelkezünk, és mind kiegészítjük egymást az abban szerzett tudással, értékekkel.

– Apropó érdeklődési kör, ha jól tudom nagyon jól táncolsz.

– Inkább azt mondanám, hogy szeretek táncolni. Nem vagyok a technikai részek nagy tudója, de nagyon élvezem. Édesapámtól örököltem a például a hatvanas, kilencvenes évek zenéje iránti szimpátiát, a klasszikus zene, az opera iránti szeretetet, és a tánc iránti kötődést is. Reggaetont például reggeltől estig tudnék táncolni érzésből, de a bachatanál azért már illik tudni a lépéseket. Kipróbáltam a balettet, a gym jazzt. Emellett a barátaimmal voltam néhány alkalommal egy hangulatos klubban, ahol salsaalapokat tanultam, de ugyanit gyakoroltam a bachatát is. Aztán tanultam swingelni is. Leginkább viszont azt szerettem, amikor egy tánccsapat tagja voltam, együtt táncolni teljesen más.