Szilágyi Cynthia a székelyhídi Petőfi Sándor Elmélet Líceum tanulója, jelenleg a Quasar sporttáncklub tagja. Kiskora óta táncol, a helyi tánccsoportban kezdte, ám hamarosan mind a tánctanára, mind pedig a szülei számára nyilvánvaló lett, hogy tehetségét egyénileg, versenytáncban tudná igazán kamatoztatni. Nagyváradon próbáltak szerencsét, ahol sikerrel is jártak, így versenytáncosi pályafutását az ottani Stephany táncklubban kezdte.  Jelenleg párjával, Ianc Sebastiannal a Quasar sporttáncklubot képviseli. Interjúnkban az esetleges nehézségekről, eddig elért eredményeiről és jövőbeli terveiről kérdeztük.

– Nagyváradra jársz táncolni. Nem okoz problémát az ingázás, nem túl fárasztó?
– Általában minden jóban van valami rossz is. Jelen esetben sporttáncklub sajnos csak Nagyváradon van, de ez nem okoz nagy problémát, mert van a családban autó. Apukám sokat jár Váradra üzleti ügyekben, mindig szívesen visz edzésre. A párom ebből a szempontból szerencsésebb, mert ő Váradon lakik, ott jár líceumba is.
– Párod román származású és az edzések is román nyelven zajlanak. Nem voltak-e nyelvi problémáid kezdetekben?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy vegyes családban nőttem fel, édesapám román származású, anyukám pedig magyar, így mind a két nyelven elég jól kommunikálok. Kiskorom óta beszélem mindkét nyelvet, így hál’ Istennek nem merültek fel nyelvi problémák az edzések során.
– Mennyi munka van egy sikeres táncban? Hogyan tudod összeegyeztetni mindezt a sulival, hiszen most vagy kilencedikes?
– Ahhoz, hogy valamiben sikeres légy, nagyon sokat kell érte dolgoznod. Minden mozdulatban aprólékos munka rejlik. A táncedzések napi szinten másfél-két órát jelentenek a programomból. Nincs pihenés, nincs hétvége vagy ünnepnapok, de nem bánom, mert a tánc az életem. Sokszor nem túl egyszerű mindezt összeegyeztetni a sulival, de szerencsére a tanáraim többnyire megértők.
– Ehhez biztos számos sikeretek is hozzájárul. Mostanában milyen versenyeken vettetek részt, milyen eredményekkel büszkélkedhettek?– Év vége felé igen nagy a hajtás, szinte minden hétvégére jut egy verseny, de szerencsére mindegyikről csupa jó élménnyel térünk haza. Az utóbbi időben számos versenyen vettünk részt Tordán, Nagybányán, Kisteleken, Szegeden, Szombathelyen, Désen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon. Ezek közül kiemelném a legutóbbit (a kolozsvárit), ahol latin táncokban felnőtt kategóriában II. helyet értünk el, valamint a szegedi nemzetközi versenyt, ahol open basic kategóriában győztünk, míg open kategóriában III. helyezettek lettünk.

 

– Melyik az a sikeretek, amelyikre a legbüszkébb vagy?
– Az országos II. helyezésünk, amit open basic kategóriában értünk el a 14–15 éves korosztályban. Ezzel az eredménnyel országos albajnokok lettünk, de reményeink szerint jövőre megostromoljuk az első helyet, és bajnokok leszünk.
– Kik azok a személyek, akik sokat segítenek a munkádban?
– A szüleim nagyon támogatják a táncpályafutásom, édesapám hoz és visz az edzésekre és elkísérnek a versenyekre is, ahol anyukám végigizgulja a versenyprogramot. A felkészülésben az edzőim, Radu és Mirela Velcu vannak segítségemre, akik fáradtságot és időt nem kímélve készítenek fel a versenyekre.
– A versenyek során nincs-e rivalizálás a többi párral?
– Egyáltalán nincs semmilyen fokú rivalizálás vagy irigykedés köztünk, sőt nagyon sok új barátot köszönhetek a sporttáncnak. Teljes mértékben a sportszerűség elvei működnek a táncosok között. Mindenki tudja, mennyit dolgozott, készült egy-egy versenyre, az irigykedés, rivalizálás igen gyerekes dolog lenne, aminek semmi értelme sincs.
– Hány érmed van már otthon, elférnek-e még a szekrényben?
– Bár a jelenlegi párommal, két éve táncolunk együtt, már számtalan győzelmet, dobogót tudhatunk a hátunk mögött. Az edzőink szerint a fejlődésünk ilyen rövid idő alatt szinte abnormális, hihetetlen dolognak tűnik. Őszintén nem is igazán tudom, hány érmem, kupám van otthon, még nem számoltam meg őket, de körülbelül úgy negyven biztosan van.
– Melyek a jövőbeli terveid? Gondolod, a tánc később is az életed szerves része lesz?
– Jelenleg szeretnék mindent elérni, ami lehetséges egy sporttáncpályafutás alatt, azután pedig úgy gondolom, hogy a továbbiakban a táncot szeretném szakmámul választani. Az az álmom, hogy majd egyszer én is edző legyek. Talán ki tudja, egyszer lehet, hogy saját sporttáncklubom is lesz. De ezek csak álmok, majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
– Mit ajánlasz azoknak, akik hasonlóan hozzád táncolni szeretnének? Akkor is lehetsz sikeres, ha nem gyerekkorban kezded?
– Természetesen, szerintem minden csak kitartás kérdése. Harmincöt éves korig bárki tánckarriert futhat be, és utána is lehet hobbiszinten űzni a táncot, ami szerintem nem korfüggő. A lányoknak pedig sok kitartást kívánok, mert sajnos nagyon nehéz párt találni magad mellé. Ezt szerintem mindig is tudták a csajok, hogy nehéz egy tisztességes pasit találni, de most kiderült, hogy nem csak a mindennapi életben, hanem a táncban is így van.

 

Ványa Blanka