Interjú Karancsi Bélával, a Székelyhídi Férfikórus karnagyával

 

A férfikórus megalakulása az akkori RMDSZ-nek, az akkori polgármesternek a kezdeményezése volt 1997-ben. Akkor én zenét tanítottam még, s azt hitték, hogy tudok kórust is vezetni. Rá kellett beszéljenek, nem akartam az istenért sem elvállalni. Az első próbák a új múzeum épület helyén álló épület egyik termében volt. Kéri Gáspárnak ott voltak kiállításai, képei voltak meg tárgyai, abba a terembe gyűltünk össze először.

– Hány tagja volt az elején a férfikórusnak?

– Huszonnyolcan voltunk.

– Már első nekifutásból ilyen sokan?

– Igen, első nekifutásból nagyon-nagyon sokan voltak.

– Milyen elképzelés alapján tanulták, válogatták ezeket a nótákat, amiket énekelnek?

– Az elején úgy volt, hogy összeállunk március 15. alkalmából egy összeállítás erejéig. A Kossuth-nóták voltak az elsők, amiket megtanultunk. Akkor felléptünk, s jól összejött, így elhatároztuk, hogy járunk próbálni. Az elején hol jöttek, hol nem jöttek a tagok. Ekkor körbetelefonáltunk mindenkit (Gáspár volt, aki felvállalta, ha valaki nincs itt akkor ő felhívja). Utána hideg volt, és átmentünk a református egyház gyülekezeti termébe, és ott próbáltunk. Elkezdtünk tanulni egyházi énekeket is, hogy az egyházi ünnepeken lépjünk fel (karácsony, húsvét) meg minden egyes nemzeti ünnepen. Meghívásos alapon a Nyíló Akácon Érmihályfalván léptünk fel, szerveztünk kórustalálkozót, visszahívtuk azokat, akik minket is meghívtak. Így folyamatosan rá lettünk kényszerítve hogy új énekeket tanuljunk, nem mehettünk minden évben ugyanazzal a fellépessel. Összegyűltek egyházi, katonanóták, néhányszólamú kórusművek.

– Hogyan zajlik egy próba?

– Ha fellépés után vagyunk, akkor megbeszéljük azt, ami volt, hogy jó volt, nem volt jó, ki hogy viselkedett, mi nem tetszett, mit rontottunk el, mi volt, amit jól csináltunk. Ha pedig készülünk valamire, akkor keresünk valami új éneket, próbálunk mindig valami újat megtanulni.

 

– Megpróbálunk annak a fellépésnek a jellegéhez igazodni.

– A próbák milyen hangulatban zajlanak?

– Hát ez nagyon változó. Általában a próbák nagyon jó hangulatúak, de függ attól, hogy menynyire fáradtak, amúgy jó hangulatúak mindig a próbák, szívesen megy oda mindenki.

– Milyen emlékezetes fellépés volt az elmúlt 13 évben, amire szívesen visszaemlékszik, mint a férfikórus karnagya?

– Nagyon nagy élmény volt elmenni és a határon túl énekelni, mert ott éreztük azt, hogy ott várnak minket, az mindig nagyon jó mikor átmegyünk énekelni, például Nyíradonnyal nagyon jó kapcsolatot építettünk ki, oda minden évben meghívnak minket, mindig karácsony előtt szokott lenni egy fesztivál 40–50 kórussal, szeretünk menni Margittára, meg Érmihályfalvára is, nem mindig jön össze, mert még mindig nagyon izgul mindenki fellépéskor.

– Mennyire nehéz összehangolni a csapatot?

– Nehéz, nagyon nehéz, most az volt a szerencsém, hogy nagyon sokáig nem tudtam három szólamban tanítani énekeket, mert nem volt, aki ismerte volna a kottát, most szerencsére a segédlelkész, Forró Csaba, akinek nagyon jó hangja van, a harmadik szólamnál be tud segíteni. Ezért aztán sikerült három szólamban végre megtanulni egynéhány dalt. Mindig törekszünk arra, hogy minél többszólamú énekeket szólaltassunk meg, most a másodiknál van egy kis hiba, oda kellene egy olyan embert beszervezni, akinek jó hangja van, jó zenei hallásal rendelkezik, tud kottát olvasni, és akkor mindjárt egyszerűbb lenne nekem a dolgom.

– Milyen nehézségekkel nézett szembe a tanár úr az elmúlt 13 év során?

– Személyesen általában a nehézség abból adódik, hogy a kórustagoknak elég nagy az átlagéletkora. Emiatt sokszor fáradtak, nem tudnak koncentrálni és nagyon nehéz nekem fegyelmet tartani. De azért lelkesek. Ami nehéz, hogy megtartsam bennük a tüzet, hogy akarjanak énekelni, aztán mikor már elfáradnak, bedobunk egy új éneket, és az fellendíti az egészet. Nincs egy hely, amit a férfikórus használhat próbateremként. Kapjunk már egy termet, ahova kitehetjük a diplomáinkat, ahol otthon érezhetjük magunkat, de megérdemelhetnénk igazán egy termet, hiszen nem magunk miatt lépünk fel elsősorban.

– A tanár úr végzettségét tekintve gépészmérnök, honnan akkor a zeneszeretet, -tudás és -ismeret?

– Ez otthonról jön a családból. Én Szilágysomlyón születtem, nagycsaládban és általában megünnepelték az összejöveteleket, névnapokat stb., kicsi koromtól ott voltam és hallgattam őket, ahogy énekelnek. Édesapám, mikor hétéves voltam, beiratott egy ottani zenészhez harmonikázni. Két évet tanultam zongorázni, aztán másodikos koromtól nyolcadikos koromig harmónikáztam. Annak idején voltak ilyen iskolai kórusok meg iskolai zenekarok és mind a kettőben részt vettem. Az iskolának volt egy gyerekkórusa, amiben énekeltem, akkor is voltak különböző fesztiválok, és mentünk fellépni. Anynyira szerettem a zenét, hogy én el is akartam menni zeneiskolába 13–14 évesen, de nem engedtek. Nyilván, mert Nagyváradra vagy Zilahra kellett volna mennem.

– Ha valaki szeretne csatlakozni a férfikórushoz, akkor lehetséges ez és ha igen, akkor hogyan?

– Természetesen, semmiféle kikötés nincs, nagy fájdalmunk, hogy a fiatalok nem kapcsolódnak be ebbe a kórusba, tulajdonképpen bárki jöhet, aki férfi vagy fiú (ezt a jeligét megszeretnénk tartani), az embereket csak akkor lehet buzdítani, ha példát mutatunk. Szeretettel várunk mindenkit, kedden estéként vannak a próbák.

– A székelyhídi vagy a környékbeli zenetanároknak nincs erre kapacitásuk?

– Sajnos nem nagyon van zenetanár, illetve ott van Balogh Renáta Székelyhídon, de neki éppen elég, hogy foglalkozik külön az egyházi kórussal, meg hát ez férfikórus, más zenetanár nincs. Kovács Ferike jár egy ideje hozzánk, ő tenorként énekel velünk, és sokat segít.

– Milyen díjakkal büszkélkedhet a férfikórus?

– Megkaptuk a Magyar Kultúráért díjat 2009-ben és a Pro Patria Alapítványnak a diplomáját is. Az egyik azért fontos számunkra, mert a zenei életben elismerik azt, hogy ha megkaptuk, mi is dolgozunk valamit. A másik azért értékes díj, mert azokat díjazzák, akik a magyar nemzeti oldalt erősítik. Ez a két nagyobb díjunk van, de persze  fellépésekkor sokszor kaptunk oklevelet. Nem indultunk soha tehetségkutató versenyeken meg Ki mit tudon.

– Magyarországon nincsenek ilyen versenyek?

– Ott fesztiválok vannak, legalábbis minket olyan helyre nem hívtak még soha, fesztiválokra hívtak leginkább. Most áprilisban megyünk Fehértóra és Létavértesre.

– Külföldi meghívást kapott már a férfikórus?

– Egyszer megcsillant a reménye annak, hogy egyszer mi is elmehessünk Belgiumba. Mikor itt voltak a belga küldöttek, el is énekeltünk néhány éneket akkor, de aztán elmaradt. Nem mondom azt, hogy nem lenne érdekes dolog, ha elmehetnénk a nyugaton élő magyaroknak énekelni, biztos vagyok benne, hogy jó lenne és mi is nagyon élveznénk, de semmiképpen nem vállalhatunk rangos kórusversenyeket, mert mi amatőrök vagyunk.

 

kérdezett: Aszalós Tímea