Egy éve működik Székelyhíd központjában a Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes (képünkön) által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány jelenleg 44 gyereket befogadó napközije.Ez alkalomból beszélgettük el Galamb Erzsébettel, az alapítvány székelyhídi csoportjának vezetőjével a napközi eddigi tevékenységéről, az intézményben található gyerekekről, a helybéliek által nyújtott sok-sok segítségről, a szolgálat derűs pillanatairól és árnyoldalairól. Mikor alakult és hol működik a napközi? Pontosan 2009. január 23-án alakult 22 gyerekkel és szép lassan gyűltünk, egyszer-egyszer elfogytunk (pár gyereket el kellett vinni bizonyos otthonokba, mert a körülmény, a szülők, a hozzáállás, alkoholizmus… és akkor úgy láttuk – a szülők is –, hogy a gyerekeknek jobb helye van az otthonokban).A napközi a Petőfi Sándor u. 1. szám alatt található – központi iskola, a parkkal, a polgármesteri hivatallal szemben.

 

 

– Milyen gyerekekre terjed ki a tevékenységük?

 

 

– Sokan azt gondolják, hogy ez alapítvány, s akkor ide a legszegényebb gyerekek járhatnak… Nem csak a legszegényebbek, hanem lelki sérültek is (külsőleg látszólag megvan mindenük, lehet, hogy nem is a kenyér hiányzik, hanem a szeretet). Nem minden családba látunk bele, de ha a gyerekeket figyeljük, megnyílnak, és nekünk azokon a gyerekeken kell segíteni, akik hozzánk fordulnak. Csaba testvér azt mondta, hogy aki kopogtat, azt be kell engedni… Sokszor bejön egy gyerek, hogy ő ide szeretne jönni, én is úgy nézem, hogy ez a gyerek lehet nem idevaló, de hagyjuk… 1-2 nap múlva vagy eltűnik vagy megnyílik, engedi hogy hozzá közeledjünk egy kicsit. Van, mikor ez ölembe ülnek és mesélnek. Megkérdezzük miért jó itt, és azt mondják, hogy itt szeretet, kedvesség van, akkor már észrevesszük, hogy otthon valami nincs rendben.

 

 

– Milyen tevékenységeket folytattak le tavaly?

 

 

– Rengeteget mozgunk, nyüzsgünk, mint általában a gyerekek. Farsangi bál volt tavaly ilyenkor, itt a falon látszanak a képek, könnyű elmesélni… Nyári vakációk, évzárók, Szalontán különböző versenyek, vetélkedők, alkotótábor, főzőversenyek, az ünnepek alatt angyalkás csomagok, Mikulás, karácsonyfadíszítés, minden… épp úgy mint egy átlagos családi otthonban, mi is megtartjuk az ünnepeket, születésnapokat, névnapokat, ha egyéb nincs, akkor vidám énekekkel köszöntik a gyerekek egymást, de általában kialakul…

 

 

– Hogyan viszonyul a lakosság az intézményhez? Támogatták az elmúlt egy évben a napközit?

 

 

– Nem, érdekes módon csak az év utolsó napjaiban (lehet Karácsonykor egy kis szeretet az emberek szívében elindult). De nem azt kell mondjam, hogy egyáltalán senki sem támogatott, mert szinte a legegyszerűbb emberek jöttek hozzánk egy üveg lekvárral, egy tál fánkkal, tésztával, néhány kenyérrel, egy necc krumplival, minimális dolgokat kaptam eddig. Petriben van a legközelebbi otthon, ahol a gyerekeket elhelyezzük, oda nagyon sok támogató érkezik Magyarországról. Több alkalommal hívtak engem is, hogy mikor vendégek vannak besegítsünk az ellátásba, bográcsfőzésbe, terítésbe, takarításba. Eljöttek megnézni a mi helyünket mikulás estéjén, és három hét múlva viszszajöttek ruhával, élelemmel, csomagokkal. Megígérték, hogy figyelnek ránk, segítenek és a születésnapi ünnepségünkről szóló is filmből kitűnik, megköszönik nekünk, hogy azokat etetjük, neveljük, akikből Magyarországon is legkevesebb van, a magyar gyerekeket. Ez mindenkinek erőt ad, segítjük a gyerekeket, nevelgetjük őket. Három napot töltöttünk Déván egy féléves beszámolóra, Csaba testvér azt mondta, ha semmink nincs, de szeretet van a szívünkben, azt adjuk a gyerekeknek. Így engedett el. Úgy gondolom, hogy itt Székelyhídon nem csak szeretet van, az adományok is megszaporodtak ugrásszerűen, egy álomhatárt is túlléptek a Magyar Kultúra Napján a székelyhídi képzőművészet alkotásainak aukcióra bocsátásából és az eladott tombolából. Köszönjük mindazoknak, akik bármit is tesznek az alapítványért, működésért. Úgy gondolom, annak az összegnek – amit január 28-án a polgármester úr átadott nekünk – az átvételekor már mondtam, hogy a miénk lesz a legszebb beszámoló félévi beszámoló Déván. Így is lett, a kollégák nem irigykedtek, hanem inkább velünk örültek. Ez csodálatos érzés volt. Csaba testvér is azt mondta, hogy szabadon gazdálkodhatunk a pénzel, saját belátásunkra bízza, hogyan osszuk a pénzt. Elmondtam egy-két dolgot, hogy mit szeretnénk belőle, pl. nincs mindegyik gyereknek tányérja, kanálja, meg húst szeretnék venni. Csaba testvér el is nevette magát, mert a hús a legkevesebb, ami jutott a gyerekeknek. Nem tudtunk az elmúlt egy évben sajtot adni a gyerekeknek, almát már kaptunk több alkalommal is. Tavaly mikuláskor volt narancsunk is, de az egyszer van egy évben. Csaba testvér figyelmeztett, hogy a pénzt okosan használjuk ne pazaroljuk el, csak úgy módjával, mert lehet, hogy csak egy év múlva kapunk megint valamit, ha kapunk. Évközben több vállalkozótól kaptunk pénzbeli vagy élelmiszer-támogatást, de magánemberektől is kapunk mindenfélét, lekvárt vagy kompótot. Több vállalkozó ígérte, hogy ad krumplit stb. Most hoztam Déváról szponzorpapírt, nyomtatványt, de aki szeretne, azzal segíthetne a legtöbbet, ha adójának 2%-át felajánlja az alapítványunknak.

 

 

– Jelenleg hány gyerek van az alapítványnál?

 

 

– 44 gyerek van, van aki szinte első perctől itt van. Egy kiscsoport és egy nagycsoport működik. El akartam indítani egy műsort, hogy lássanak, tudjanak rólunk. Mindamellett, hogy szenvedünk, mert egy-egy gyereknek még a ceruza sem áll a kezében, de ők is gyerekek, nem tehetnek arról, hogy a szüleik kicsodák. Sokszor én is felmérgelődve megyek haza, hogy a szülők alkoholisták, cigarettáznak, nem törődnek a gyerekkel, cigire jut, kenyerre nem jut pénz, vagy ha odaadom, akkor továbbadják, nem adják oda a gyereknek. Tisztelet a kivételnek, nem akarok senkit megbántani. Aztán alszom rá egyet, kifújom magam, és aztán másnap folytatom tovább, mert a gyerek azért nem hibás. Egyik gyerek sem tehet a múltjáról, a körülményekről, amiben él. Próbáljuk úgy nézni, hogy csak a gyereket nézzük, nem fontos az, hogy honnan jön vagy délután hová engedem haza, azt az időt, amit itt tölt velünk, azt szeretetben, kellemesen töltse el.

 

 

– Kik azok, akik segítenek Önnek?

 

 

– Jelenleg két kolléganő van: Kajtor Erzsébet és Püsök Julika, nagyon sokat segítnek a gyerekeknek. Ezek a gyerekek úgy mennek másnap iskolába, hogy a házi feladatuk kész van. Tanulásra is jut idő, de rövid ez a pár óra, amit itt töltenek. Általában ezeknek a gyerekeknek lassabban megy a tanulás, de vannak olyan gyerekek, akik jól tanulnak. Mi együtt dolgozunk a tanítónőkkel, tanárokkal, ami feladatot az iskolában kap, csak azzal dolgozunk, mert nincs idő többre. A diákszövetségtől fiatalok is nagyon sokszor és sokat segítenek. Adományokat is gyűjtöttek nekünk: élelmiszert, kinőtt ruhákat. A iskola igazgatósága is sokszor benéz hozzánk, jól esik, hogy eljönnek és elmondják, hogy csak így tovább.

 

 

– A gyerekek milyen eredményeket értek el, mióta itt vannak?

 

 

– Igen, nagyon sok okos gyerek van, Cser Istvánkát emliteném, aki első perctől kezdve itt van, egy nagyon jó képességű gyerek, nagyon jól tanul. Az évzárói mgbeszélésre Dévára úgy kell menjek, hogy megnézem az ellenőrzőjét a gyerekeknek, és abből már jól látszik, hogy hogyan változtak a gyerek jegyei, mennyit fejlődött, mi az, amin javítani kell.

 

 

– Havonta mennyi pénzből tartja fent a napközit?

 

 

– 20 gyerekre jut 400 lej. Ebből kell mindennap ételt készíteni úgy, hogy jól is lakjon a gyerek.

 

 

– Önt mi késztette erre, hogy ez a tevékenységet elkezdje?

 

 

– Mindig is szerettem a gyerekeket, már hat éve járok segélyeket osztani, a béltenyéri otthonban önkénten segítettem sokat. Már nem is tudok elszakadni tőlük. Nagyon szeretem őket. MINDENKINEK KÖSZÖNÖM.

 

 

kérdezett: Aszalós Tímea

 

 

A város vezetősége, látva az egyéves fáradságos, áldozatos munkát, elhatározta, hogy az idei II. Érmelléki Farsangi bál képaukcióból és tombolából, eladásaiból összegyűlt összeget felajánlja a Dévai Szent Ferenc Alapítvány székelyhídi csoportja napközis gyerekei részére.