
Petőfi-napokat tartottunk a líceumban november 15-20-a között. A Petőfi-hetet idén második alkalommal együtt szervezték meg a Székelyhídi Diáktanács, a Scola Nostra Egyesület és az iskolai tanárai a költő Székelyhídon való tartózkodásának emlékére. Mivel a Gólyabál már három hete lezajlott, már épp itt volt az ideje egy kis szórakozásnak, illetve szórakozva tanulásnak a suliban ezeken a borús őszi napokon. A szűkös költségvetés miatt az idén valamivel kevesebb programot sikerült megszervezni, azonban így is igen tartalmas volt a rendezvény. A diákok már egy héttel korábban be voltak zsongva, ugyanis a november 18-i Kul-túra nevezetű programra már jóval előtte el kellett kezdeni készülni. Hétfőn kezdetét vette a teremfoci-bajnokság, amely túlmutat a Petőfi-héten, ugyanis, ha minden igaz, még jövőre is lesznek mérkőzések. A bajnokságra tíz csapat nevezett be, és mivel mindenki játszik mindenkivel, ez még eltart egy darabig. Kedden délelőtt a helyi kézilabdacsapat barátságos mérkőzést játszott a nagykágyai csapat ellen. Mivel tanítási időben zajlott a meccs, a csapaton kívül más nem nagyon lehetett a sportcsarnokban, azonban csodával határos módon igen népes volt a szurkolótábor, így nem is volt kétséges fiaink győzelme. Délután egy sokkal nyugisabb sport vette kezdetét, a sakkverseny.
Szerdán párhuzamosan zajlottak az események, ugyanis a tanítás végeztével a sportcsarnokban egy streetballhoz, vagy inkább kosárlabdához hasonló sport bajnoksága vette kezdetét, míg a manzárdban pingpongozni lehetett, a Dokumentációs Központban (Dokk) pedig Petőfi-versenyen vehettek részt az érdeklődők. Mint említettem, csütörtökön a Kul-túra programponté volt a főszerep, azonban mellette mesemondó- és Petőfi-vers illusztráló versenyt is szerveztek.
Pénteken a manzárdban az iskola pszichológusának jóvoltából Bonyhai Petronella grafológus tartott előadást a grafológiáról, amelyben többek között nemzeti költőnk kézírásának elemzését is megosztotta a hallgatósággal. Egy óra tájt erős palacsintaszag terjengett az iskolában, ugyanis a Diákbunkerben a jövő szakácsnői palacsintasütő-versenyt tartottak. A Dokkban viszont a jövő fotósainak tartott interaktív előadást Egeresi Norbert (Egeresi Ingrid tanárnő férje) a fotózás rejtelmeiről. Mondanám, hogy ennyi volt, de ez nem igaz, ugyanis este héttől szombat reggelig tartó filmmaraton kezdődött. Este körülbelül ötven emberrel indult a megpróbáltatás, de a végéig csak vagy tizenöt ember bírta ki. Volt még egy olyan program is, amely tulajdonképpen házi feladat volt, a diákok lehetőséget kaptak, hogy verset írjanak és rajzolhassanak, műveiket pedig a Diáklapuban publikáljuk.
Remélem, semmit nem hagytam ki a rendezvény gazdag programjából, de ha igen, akkor elnézést. Mint az elején is mondottam, idén kicsit szerényebbre sikeredett a dolog, azonban bízunk benne, hogy jövőre kamatostul be tudjuk majd pótolni. Végül pedig köszönetet szeretnék mondani a szervezőknek és a résztvevőknek egyaránt, elvégre kettőn áll a vásár.
Major Lajos
Vélemény, hozzászólás?