Az iskola, a városvezetés és az egyházak képviselői is búcsúztatták a Petőfi végzőseit

„… A kudarcok ne törjék a szárnyaid, / Gyerünk, állj fel, próbáld meg még egyszer, / Nem létezik olyan, mit nem érhetsz el” – e sorokkal zárta Kozma Sándor, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum aligazgatója a május 29-én megtartott ünnepi ceremóniát, melyen a tizenkettedikes diákoktól búcsúzott az iskola.

A végzős A, B, C és D osztályok batyus felvonulását követően a színes virágcsokrokkal érkező hozzátartozók körülállták a ballagó diákok széksorainak négyszögét, hogy meghallgathassák a vezetőség és a tanári kar beszédeibe tömörített négy diákév eseményeinek összefoglalóját. Vad Márta igazgató a feleltetések, tesztek és dolgozatok ingoványában el-elsüllyedő fáradtságos lépések árán, lassan-lassan egyre előbbre haladó fiatalok küzdelméről szólt, amely lehetővé tette, hogy ma itt álljanak előttünk, megtanulva a leckét, készen arra, hogy bizonyítsanak. „Adjatok okot nekünk arra, hogy büszkék legyünk rátok, vigyétek tovább az iskolátok szellemiségét, és ne feledjétek, hogy hálával tartoztok mindazért, amit elértetek – tanáraitoknak, szüleiteknek” – mondta, majd egy Antoine de Saint-Exupéry-idézettel kívánt minden jót a végzősöknek, remélve, hogy megtalálják a saját csillagukat.

Gherman Olimpia aligazgató gratulált a végzősöknek és sok sikert kívánt mindenben, remélve, hogy a lehető legjobb emlékeket őrizve magukban távoznak az iskolából, és ezeket viszik magukkal az útra, amelyen hamarosan el fognak indulni.

Béres Csaba székelyhídi polgármester az iskolaév legnagyobb ünnepének nevezte ezt a jeles alkalmat, amikor szép sorban állnak a búcsúzó fiatal felnőttek, nagyon sok ismerettel a tarsolyukban, készen arra, hogy megvalósítsák az álmaikat. „Az élet senkivel nem bánik kesztyűs kézzel, de ez az egyetlen módszere az igazi tanulásnak. Tiszta szívvel és lélekkel kell elindulni, és lassan lépkedni az úton, amely ki van jelölve előttetek, nem rohanni. Sohasem rohanni” – tanácsolta a városvezető.

Ezt követően a ballagó osztályok főnökei szóltak diákjaikhoz, utoljára, majd átadták a legjobb eredményeket elért első három helyezett díjait. Alina Corlan a XII. A-t búcsúztatta könnyeivel küszködve, azt kívánva, hogy válasszák meg a nekik legmegfelelőbb utat. Pap József, a XII. B fekete-piros (a gyász és öröm) színeiben arra bíztatta osztályát, hogy kilépve a társadalomba, tudjanak alkalmazkodni a meglévő szabályokhoz, és képviselni magukat ezek ellenében, találják meg az egyensúlyt. Ecsedi Ferenc arra hívta fel a XII. C figyelmét, hogy az élet előttük álló vizsgák sorozata, és, reméli, hogy mindent megtesznek majd boldogulásuk érdekében, értékelve azt, amit igazán érdemes. Hevesi Zoltán, a XII. D négy évét egy hosszú film leforgásához hasonlította, amelynek elérkeztek a főcíméhez, és hamarosan elsötétül a képernyő, hogy egy új film kockái kezdhessenek peregni.

A ballagók továbbá átvehették az idei év Javorek István tanulmányi és sportdíjait is, amely a világszerte ismert erőnléti edző jóvoltából fejenként száz dollárt jelentett, és amellyel azokat a kitűnő tanulói és sportolói eredményeket elért diákokat jutalmazták, akik aktívan részt vettek az iskola közösségi életében is. Ezek mellett tizenhárom másik díj is gazdára talált, melyek a megyei és országos versenyeken elért kézilabda-, (a fiú- és lánycsapat) labdarúgó- és sakkversenyek eredményeit honorálták. Az első helyezettek továbbá átvehettek egy-egy négy napra szóló ingyenes páros belépőjegyet a VIDIFISZ által szervezett margittai Szabadság Feszt programjaira.

A XI. C duójának gitárkísérettel előadott dalát a végzősök búcsúbeszédei követték, könnyes szemekkel, mosolyogva emlékezve egymásra, és tervezve a jövőben rejtett álmokat, a célokat, amelyek megvalósításához ki kell tartani majd. A generációk öszszekötésének hagyománya, az iskola kulcsának szimbolikus átadása után a város egyházainak elöljárói – Ozsváth József plébános, Rákosi Jenő református esperes és Antal Ciprian, ortodox lelkész – adták áldásukat az ünneplőkre, majd a ballagók vettek búcsút tanáraiktól.

Szamos Mariann