
Akkreditált pedagógus-továbbképző programnak adott otthont Székelyhíd, amelyre meglepően sok, 75 oktató jelentkezett. Ahogy ők fogalmaztak, a „szélrózsa tizenkilenc irányából” jöttek A modern pedagógus – megváltozott szerepek és készségek, a változtatás módszerei című háromnapos képzésre. A program célja, hogy az oktatók is lépést tudjanak tartani a felgyorsult, esetenként hiperaktív diákokkal, szokják, tanulják az új helyzetek kezelését. A 25 fős csoportok körforgásszerűen vettek részt a foglalkozásokon, egymás között is cserélve tapasztalataikat.
Elismert és neves képzők tartottak izgalmasabbnál-izgalmasabb előadásokat, amit a hangulat emelkedésén, a jókedven és a „nebulók” mosolygásán lehetett mérni. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti tagozatának oktatói (Baranyai Tünde, Stark Gabriella, Szabó-Thalmeiner Noémi) a képzés végén nemcsak eredményesnek, de jó hangulatúnak és ismétlésre méltónak titulálták a képzést, kiemelve a régió pedagógusai közötti kohézió fontosságát.

A rendelkezésre álló rövid idő múlásával lett egyre felszabadultabb, progresszívebb a képzés, amit a kötelező és minden résztvevő által sikerrel vett vizsga koronázott meg, egy, a „modern pedagógusok” által szerkesztett kiadvány/újság formájában! Kiderült, hogy az igazi modern pedagógus (MO-PED) „vakációban is dolgozik, ha mást nem, egy továbbképzésen”, érdekli az „élménypedagógia és interaktivitás a modern pedagógus szemszögéből” nem mellékesen „jövőképző, teljesen új módszerekkel és stratégiákkal ismerkedik meg”.
Egy szó, mint száz, igenis van helye a modern pedagógiának a katedrákon!
A rendezvényt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) partiumi oktatási és módszertani központja szervezte.
Írta: Ér hangja
Vélemény, hozzászólás?