Természetbarát iskola címet nyert a Nagykágyai 1-es Számú Technológiai Líceum a diákok és irányítótanáruk szorgos munkájának eredményeként a Román Madártani Egyesület (SOR) által meghirdetett, azonos elnevezé programban.

Szabó Melinda, az iskola biológia szakos tanára és a helyi programfelelős elmondta, hogy a cím elnyeréséhez számos tevékenységben részt kellett venniük, elméleti és gyakorlati kihívásokkal is szembe kellett nézzenek a diákok. A projekt megálmodói által előre megszabott tevékenységeket öt nagy kategóriába osztották, mindegyikben több lehetséges feladatot adtak meg.

Ezekből kategóriánként legalább egyet kivitelezniük kellett az iskoláknak ahhoz, hogy sikeresen teljesítsenek. A nagykágyai diákok és irányítótanáruk szorgalmát mutatja, hogy ők minden kategóriából legalább kettőt-hármat elvégeztek. Októberben kezdték el a különböző tevékenységeket, amiket a gyerekek nagy lelkesedéssel és szívvel-lélekkel vittek végig egészen május végéig, hiszen ekkor járt le az idei tanévre vonatkozó program.

Mint megtudtuk, a tanárnő által tanított minden osztály részt vett a tevékenységek valamelyikében, a végeredmény pedig magáért beszél. Egy online fajfelismerő vetélkedő során a környékre jellemző állatfajokat kellett megnevezniük. Megfigyelték és megszámolták, hogy hány fecskefészek található a tanintézmény területén, hiszen a nagykágyai iskola azzal büszkélkedhet, hogy szinte minden ablakában él egy fecskecsalád. Azonkívül, hogy megtartották a Föld, a víz, a fák és a madarak világnapját és plakátokat készítettek, számos olyan tevékenységük is volt, ami azóta is az iskolát szépíti. Madáretetőket építettek és a madarakat egész télen át etették, de készült darázsgarázs is, megszépült az iskola virágoskertje, és számos facsemetét ültettek, hogy a madaraknak még nagyobb életteret biztosítsanak a tanintézmény udvarán. Ezenkívül magaságyásokat készítettek és ültettek be zöldségekkel, virágokkal, fűszernövényekkel, amiket azóta is a gyerekek gondoznak.

Szabó Melinda elmondta, hogy ezeknek a megvalósítása főként a nagyobb gyerekekre hárult, hiszen nem volt könnyű munka a földet, köveket és téglákat cipelni, de nagyon lelkesen és keményen dolgoztak, igazi csapatmunkát végeztek. A szülők is egy emberként álltak a projekt mellé: otthon segítettek a madáretetők elkészítésében, később pedig magvakat, vetőmagokat küldtek, palántákat, virágokat adtak, hogy legyen mivel beültetni a magaságyásokat. Ezen kívül köszönet illeti az iskola vezetőségét is, akik mindenben támogatták a projekt sikeres kivitelezését. A kemény munka eredményeként sikerült az iskola udvarán egy olyan kis zugot kialakítani, ahol a fák árnyékában, az illatozó virágok, gyógy- és fűszernövények között nemcsak a madarak, de az emberek is szívesen elidőznek, lelassítanak kicsit a napi rohanás közben.

A szorgalom és a sok fáradozás elismeréseként szeptemberben megkapja a tanintézet azt a táblácskát, amely azt igazolja, hogy természetbarát iskola lettek, ezt a címet viszont innentől kezdve minden évben meg kell majd védeniük.


Írta: Szücs-Pap Enikő