Immár második alkalommal szervezett a Pólinka Egyesület angoltábort a tanulni vágyó székelyhídi gyerekeknek június 27. és július 15. között. Akárcsak a tavalyi évben is, a tábor három ifjú korosztályt (elemista, általános és középiskolás) foglalkoztatott a volt munkásklub épületében, a három hét alatt így több, mint hatvan gyerek vett részt rendszeresen az órákon. A szervezők a tavalyi tapasztalatokból tanulva kicsit átszervezték az idei „tanmenetet”, ugyanis a tavalyi évben a gyerekek a délelőttök folyamán csak egy órát foglalkozhattak az angol nyelv tanulásával.

 

Idén viszont, Pap Enikő tanárnő segítségének hála a nebulók egy bemelegítő óra után kerültek az Amerikai Egyesült Államokból érkezett önkéntes kezei közé, azaz napi két órát angolozhattak. Az idén érkezett vállalkozó szellemű tizennyolc éves egyetemista lány, Rachael Casagrande a keleti parthoz közeli Massachussets államból érkezett hozzánk. Elmondása szerint életében először volt része ilyen élményben, hogy gyerekeket taníthatott, mivel az egyetemen igazából a közgazdaság tárgykörébe tartozó könyvelést, marketinget és hasonlókat tanul. Az ismerkedés, a tanítás persze nem ment zökkenőmentesen Rachael és a nyári kisdiákok között a nyelvi eltérések miatt, de Rachael szerint így is jó kis tapasztalatot sikerült szereznie. Az utolsó napon a gyerekek, néhány hálás szülő és a szervezők egy kis bulival búcsúztatták Rachaelt, akit Székelyhíd után a csíksomlyói árvaházba vitt önkéntes útja. A szervezők örömmel nyugtázták, hogy úgy a gyerekek, mint a tanítók öszességében jó időtöltésnek találták a tábort, amit természetesen jövőre is szeretnének megszervezni, ahogy azt a gyerekek, a szülők igénye és a hagyomány betartása egyaránt diktálja.

 

 

 

Bíró Orsolya