Irodalmi Kreativitási Verseny – írj szabadon, amit akarsz
Az idézet alapján, szabadon írj, amit akarsz – olvashatták a versenyzők az Irodalmi Kreativitási Versenyen, melyet január 26-án tartott meg a Székelyhídi Diáktanács. Ez a verseny már 15. alkalommal lett megrendezve az országban, mely a Maros Megyei Magyar Középiskolások Diákszervezete (MMKD) kezdeményezésére indult el még 1993-ban. Azóta nagy sikernek örvend a verseny, egyre több romániai magyar diáktanács kapcsolódik be a szervezésbe, és tartja meg a helyi szakaszt, míg a megyei diáktanácsok a második fordulót rendezik. A mi esetünkben a Bihar Megyei Középiskolás Egyesületek Tanácsa (MAKET) látja el ezt a feladatot.

 

 

Az országos szakaszt a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) és az MMKD szervezi, ahová a megyék legkreatívabb tanulói jutnak ki. Az ideivel mi is már harmadjára szervezzük meg az IKV-t, nem kis sikerrel, ugyanis nőtt az érdeklődés tavalyhoz képest, tizennyolc ember vett részt a versenyen. Ez bizonyára annak köszönhető, hogy ez a verseny szabad, még annál is szabadabb. El szabad hagyni a termet, és mindenki ott alkot, ahol neki tetszik; így volt, aki a földön írt, más a folyosón vagy osztályban, de még olyan is volt két éve, aki a magnóliafán dolgozta ki a tételeket. Szabadon lehet választani a feladatok közül is, mivel a nyolc feladatból csak kettőt kell kidolgozni. Ha valaki úgy megy el a versenyre, hogy nem tudja, mi az a glossza vagy esszé, akkor nyugodtan kikeresheti a szótárban, hisz nem az elméleti tudást nézik, hanem a kreativitást, az alkotást. Most izgatottan várjuk az eredményt, hogy kik jutnak tovább a megyeire, és abban reménykedünk, hogy a mieinkben is van annyi kreativitás, hogy az országos szakaszon is képviselve legyen iskolánk.

 

 

Major Lajos

 

 

Pár részlet az előzetes zsűrivélemény alapján jobbnak vélt alkotásokból:

 

 

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egy király. Arról volt híres, különleges, szinte elérhetetlen dolgokat gyűjtött, ritka virágokat, tárgyakat. Ha valamit meg akart kaparintani, bármit képes volt feláldozni érte. Sok ember félt is ezért, mert nem tisztelte ő még az emberek életét sem. Feláldozta szolgáit egy sárkánykörömért, kútba dobta unokahúgát a vízcseppnyakláncért. Már mindent megszerzett a világon, csupán egy embert nem, akit soha senki sem látott, akinek senki nem tudja a nevét, aki soha, sehol sem járt.”

 

 

„Elmondása szerint az embereknek van nevük. Az övé Fruska. Kérdezte a nevem, de én nem tudtam róla, hogy lenne ilyenem. Így hát kaptam egyet tőle, Manus. Nekem nem nagyon tetszett, de elfogadtam, mert úgy éreztem, hogy ettől a nőtől bármit el tudnék viselni.”

 

 

 

„Gyanús vagyok magamnak,
de égek érted, akarlak;
te irányítanád fejem,
hogy a faladba beleverjem.
Combod közt fülem zsibbadt,
Apró pontok nyomot hagytak
S mily ékes ékszer lábadon
karom; hajadon hajadon.
Néha ez ártatlan kép
elég, hogy szépítse e lét
helyből távol ugró értelmét.
Gyanús vagyok? Magamért.”