^ Vissza Fel
szociális háló címke bejegyzései:

Nem hagyja magára a rászorulókat a székelyhídi helyhatóság

Közélet  ,   2020. április 16. csütörtök 

Talán a szociális osztályra rótta a legtöbb pluszterhet a polgármesteri hivatalon belül a koronavírus-járvány megjelenése. A rendkívüli állapot bevezetésével nagyon sok olyan család is jövedelem nélkül maradt, ahol a családfenntartók akár itthoni, akár külföldi alkalmi munkából, illetve napszámból oldották meg családjuk ellátását. De olyanok is vannak, akiknek egyik napról a másikra megszűnt, bezárt a munkahelye, így egész családok megélhetése került veszélybe. Ilyenkor a bajbajutottak elsősorban a városi szociális osztálytól kérnek és várnak segítséget.

A hivatal eddig derekasan helytállt a szigorított korlátozó intézkedések bevezetése óta, korábbi feladataikat sem hanyagolva, az itt dolgozók mindent megtesznek, hogy enyhítsenek a rászoruló lakosság nehézségein.

Nyilvántartásba vették a 65 évnél idősebb személyeket, és akik ezek közül igénylik, azoknak segítenek a bevásárlásban. Eddig másfél hónap alatt 69 idős személynek szervezték meg, hogy önkéntesek bevásároljanak nekik élelmiszert, gyógyszert, alapvető szükségleti cikkeket és azokat biztonságos körülmények között hazajuttassák a segítség nélkül élő időseknek. Ezzel biztosítják, hogy a legveszélyeztetettebb nyugdíjas korúak ne kaphassák el a vírust az utcán járva.

Kell-e még a szerencsétlenségből?

Közélet  ,   2011. január 6. csütörtök 

A szociálisan hátrányos helyzetűek, szellemi sérültek integrációja – hogyan és hol?

Székelyhíd szociális hálója kezd kialakulni, de szociális téren nem áll jól városunk, van még bőven teendő – aki itt él nap mint nap, ezt tudja. A polgármesteri hivatal hivatalos adatai szerint 99 szociális segélyben részesülő ember él Székelyhídon, 56 beteggondozó (olyanok, akik a családtagjaikat otthon ápolják), és a nemrégiben elkészült városfejlesztési stratégia adatai szerint településünkön minden ötödik ember analfabéta. Településünk elöregedőben van, kevés a munkahely, a  fiatalok kénytelenek másfelé munkát vállalni, hiszen ha elvégzik az egyetemet, nincs ahova hazajöjjenek.