^ Vissza Fel

Fiatalokkal cselekedni a gyermekekért

Gyermekeket érintő szociális témával nyert EU-s projektet az Ér hangja Egyesület
 
Ez év áprilisában újabb külföldi csoportok látogatnak Székelyhídra az Ér hangja Egyesület nyertes Erasmus+ ifjúsági csereprogramjának köszönhetően. A romániai csapaton kívül ezúttal Görögország, Magyarország, Litvánia, és Portugália fiataljai lesz jelen városunkban, az alábbiakban kiderül milyen céllal.
 
Az ifjúsági csere fő célkitűzése a fiatal generációk társadalmi-gazdasági-oktatási inklúziója, bevonása, amelyet két oldalról fognak megközelíteni a szervezők a program ideje alatt: a probléma kezelése illetve lehetséges megelőzése formájában. Egyrészt a projektben közvetlenül érintett résztvevők nagy része NEET európai fiatalok, azaz nem foglalkoztatott, oktatásban vagy képzésben nem részesülő ifjak, akik hátrányos helyzetük ellenére készségeiket, képességeiket fejleszteni akarják így jobbítva esélyeiket a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. A másik oldalon azonban a projekttevékenységek várt eredménye a társadalmi kirekesztés elhagyott gyermekekre leselkedő veszélyének csökkentése. Ez a két társadalmi csoport és a kitűzött célok egy színes, érték közvetítő programban találkoznak majd áprilisban, Székelyhíd gyermekotthonában. Tovább olvasom

Albánia újratöltve!

Az Ér hangja Egyesület abban a szerencsés helyzetben van, hogy partnere egy nagyszerű, Albánia különböző városaiban zajló, többállomásos Erasmus+ projektnek. Az első projekteseményről már beszámoltunk röviden ezen az oldalon a tengerparti Dürres-ben történtekről, most azonban a második esemény következik.
 
Épp ezért keresünk olyan 18-25 év közötti fiatalokat, akik 2017. március 7-14. között szívesen utaznának Albániába, ezúttal Lezhë városába, hogy a nemek közti egyenlőségről, annak megfelelő médián belüli megjelenítéséről tanuljanak, és osszák meg véleményüket más országok fiataljaival. Tovább olvasom

Ifjúsági képzés albán módra

Az Ér hangja Egyesület partnerként vett részt Albániában októbert 12-19. között a Nemek megjelenitése a médiában (Genders portrays through media) című Erasmus Plusz tréningen.
 
Három székelyhídi fiatal vett részt a programon és képviselte Romániát, emellett a képzésre még Macedóniából, Koszovóból, Görögországból, Bulgáriából, Olaszországból és Albaniából érkeztek résztvevők.
 
A hétnapos képzésen a nemek megjelenítése a médiában témakörrel foglalkoztak a fiatalok egyéni és csoportmunkákban, nem-formális nevelési módszerek által. A Balkán-félszigeti országot ritkán választja uticéljául bárki a Kárpát-medencéből, még akkor is ha az Adriai-tenger hullámai ugyanolyan gyönyörűek itt, mint Horvátországban, laszországban vagy Montenegróban, mégis élmenynek bizonyult, azoknak akik lehetőséget kaptak meglátogatni egy épülő országot, ahol jó szervezők, felkészült trénerek, nyitott és barátságos fiatalok tették emlékezetessé és tartalmassá a képzést. Tovább olvasom

Európai gasztronómiai körkép kultúránk megőrzése érdekében

Ismét lesz Erasmus+ ifjúsági mobilitás program Székelyhídon az Ér hangja Egyesület szervezésében. A programban augusztus 22-28. között összesen harminc fiatal vesz majd részt, akik Székelyhídról és környékéről, illetve Bulgáriából, Horvátországból, Magyarországról és Szlovákiából érkeznek majd.
 
A program fő célja egyrészt az, hogy a fiatalok megismerkedhessenek nem csak egymással, de a képviselt nemzetek gasztronómiájával, étkezési kultúrájával is, másrészt a résztvevőknek olyan használható tudást adni, amely motiválja őket, új pénzkeresési lehetőségeket tár fel, és amellyel könnyebben elhelyezkedhetnek a munkaerőpiacon.Ezért gasztro-vállalkozással, ételblogozással, ételfotózásról lesz szó az egyhetes program képzései alatt.
 
A szervezők várják a 18-25 év közötti fiatalok jelentkezését július 31-e éjfélig, az erhangja1@gmail.com e-mail címre.
 
A jelentkezési szándékot jelző e-mailnek egy rövid bemutatkozást és a motivációt, indoklást kell tartalmaznia. A projekt magába foglal olyan tevékenységeket is, amelynek célja az interkulturális párbeszéd kialakítása és fejlesztése a bolgár, horvát, szlovák és magyar fiatalok között. Mindezen célok megvalósítását, a projektet az Európai Unió finanszírozza.
 
Érdeklődni a 0755-481-491 telefonszámon Bíró Orsolya szervezőnél és a +40 762-830-344-es számon Aszalós Tímea koordinátornál lehet.

Európai társadalmi körkép a mi lencsénken keresztül

Ezzel a címmel szervez Erasmus+ mobilitási programot az Ér hangja Egyesület Székelyhídon július 11. és 16. között, összesen huszonnégy fiatal bevonásával, akik Székelyhíd és környékéről, illetve Magyarországról és Szlovákiából érkeznek majd.
 
A program olyan helyi jellegű problémákat, kérdésköröket céloz meg, mint a szegénység és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok ellen irányuló diszkrimináció, mindezt az európai és világszintű fiatalkori munkanélküliségi mutatókon át.
 
A szervezők várják a 18-30 év közötti fiatalok jelentkezését június 25-e éjfélig, az
erhangja1@gmail.com e-mailcímre. A jelentkezési szándékot jelző e-mailnek egy rövid bemutatkozást és a motivációt, indoklást kell tartalmaznia. A projekt magába foglal olyan tevékenységeket is, amelynek célja az interkulturális párbeszéd kialakítása és fejlesztése a szlovák, magyar, román fiatalok között. Mindezen célok megvalósítását, a projektet az Európai Unió finanszírozza.
 
Érdeklődni a 0762-0830344 telefonszámon lehet, Aszalós Tímea szervezőnél.



Támogatóink:

Erasmus+ communitas logó Bihar megyei tanács logó Székelyhíd Bihor

nka logo  style=