Amit a pénteki időjárás elrontott, az szombaton sokat javult, vasárnapra pedig már már kifogástalan volt. Talán ennek is köszönhető, hogy szokatlanul sokan kilátogattak a délelőtti, dél körüli városnapi eseményekre. Már lassan hozzá szokhatunk, hogy ez a nap a gyerekekről, családokról szól, volt itt sportbemutató, főzőverseny, kártyaverseny, gyerekfoci.

A szabadtűzi főzőversenyre nem kevesebb mint nyolc csapat nevezett be, nem volt kategóriánkénti megkülönböztetés. Ezért is fordulhatott elő, hogy az első helyen a nagykágyai Horvátok csapata végzett kakaspörkölttel, a másodikon a diószegi Hangya csapat bográcsossal és sült malaccal, a harmadikon pedig a létavértesi Juhi csapat malacfüles zúzapörkölttel.

A kártyabajnokságra rekordnevezés érkezett, harmincan egyenes kieséses rendszerben krucsáztak, mintegy hat órán keresztül. A győztes Tóth Gábor (Zerge) lett. Második helyen Galamb Ferenc végzett, a harmadik helynek pedig Szegecs József örülhetett.

A bemutatók szép sorrendben követték egymást, előbb a Pusztai Farkasok íjászkodtak, Guba József Phoenixes gyerekei karatéztak, majd idén először Todoszi Öcsi (Toldó) és Kiss Attila erős emberek versenyszámait mutatták be.
A délelőtti programok gyerekfocija a szomszédos sportcsarnokba költözött, ahol a székelyhídiak és a szentjobbiak három korosztályos csapata játszott egymás ellen. A 6–8 és a 9–10 évesek közül a mieink nyertek, a 11–13 éves srácok mindkét meccsét a vendégek uralták.

Idén először volt natur erős ember bemutató

Összességében elmondhatjuk, hogy egy remek családi délelőttön vagyunk túl, remélhetőleg a következő évek vasárnapjai is ilyen baráti hangulatban telnek majd.