^ Vissza Fel
vásár címke bejegyzései:

Nyüzsgés a csokalyi adventi vásáron

Kultúra  , ,   2017. december 22. péntek 
 Megnézték: 272

Családias, meghitt adventi vásárt tartott a csokalyi református közösség advent első vasárnapján a gyülekezeti imateremben. Az istentiszteletről távozva a hívek útja egyből a közösség imatermébe vezetett, ahol már kézműves termékekkel és finomságokkal terített asztal várta az adventet ünneplőket. Az imateremben a hatalmas nyüzsgés ellenére mindenki türelemmel nézelődött a kézzel készült kis tárgyak között, és láthatóan szívesen csevegett az egyházi alkalom után. A megvásárolható termékek között voltak mézeskalácsok, karácsonyfadíszek, képeslapok és mécsestartók is, ízlésesen sorakoztatva, jelképes összegekért. Ezeket az óvodások és kisiskolások, illetve a helyi IKE tagjai készítették. A terem másik oldalában pedig meleg tea, fánk és lángos várta az időseket és fiatalokat. A befolyt összegből társasjátékot vásárolnak majd az IKE-s fiatalok számára, a hosszú téli estékre készülve.

Felhívás székelyhídi 50 éves házasok számára

Közélet  ,   2016. szeptember 6. kedd 
 Megnézték: 481

Székelyhídon a decemberben megrendezendő VI. Karácsonyi vásár rendezvénysorozat keretén belül ünneplik és díjazzák az aranylakodalmas házaspárokat!

Hogy a teljesség igényével ünnepelhessünk, minden házaspár, aki idén decemberig betölti az 50. házassági évfordulót és még nem volt díjazva, a szükséges iratokkal (férj és feleség személyigazolványa és házassági levél) leteheti kérelmét a Székelyhídi Polgármesteri Hivatal titkárságán, december elsejéig.

Sikeres volt a karácsonyi vásár

Kultúra  ,   2016. január 8. péntek 
 Megnézték: 483

A múzeum melletti téren felállított takaros faházikókban gazdag kínálattal várták a vásárosok a látogatókat a december 16-án kezdődött és december 23-án ért véget az V. Székelyhídi Karácsonyi Vásáron. A kínálat nagyon változatos volt. Megtalálhatóak voltak a helyi termelők termékei, méz-, tormakészítmények, hidegen préselt olajak, tönkölybúzaliszt és sokféle biotermék. A vásárban bő választék volt ajándéktárgyakból, sok volt a kézművestermék is. Természetesen falatozni való is akadt bőven kürtőskalács, többféle lángos, kolbász, gyorsételek. Az igazi vásári hangulathoz hozzájárult a forralt bor és az eredeti indián zene is.

A vásár idején nyolc napon keresztül minden délután változatos programok várták az közönséget a múzeumban és múzeum mögötti téren felállított színpadon.

Teljes pompájában az V. Karácsonyi vásár

Közélet  ,   2015. december 17. csütörtök 
 Megnézték: 572

Kürtőskalács, forralt bor, fahéj- és narancsillat a városközpontban

Ünnepi díszbe öltözött Székelyhíd városa az év legszentebb ünnepére, a Karácsonyra. A Pro Székelyhíd Egyesület, az RMDSZ helyi szervezete és annak nőszervezete, valamint a város önkormányzatának közös szervezésében december 16–23. között ötödik alkalommal rendezték meg a hagyományos Karácsonyi vásárt.

A múzeum előtti téren felállított nagyszínpadon délutánonként iskolások és óvodások ünnepi előadásai, a nagylétai betlehemesek műsora, a helyi kultúrcsoportok – a Tini Dance Center Táncstúdió, Control Dance Group és Enemy Dance – táncosainak produkciói, a helyi kórusok bemutatkozása, a Debreceni Pergő Hagyományőrző Műhely előadása, a jankafalvi ének- és furulyacsoport ünnepi összeállítása, Bihar megyei néptánccsoportok gálaműsora várta a vásárba kilátogatókat.
Ünnepélyes keretek között köszöntötték az ötven éve Székelyhídon házasodottakat, s ekkor díjazták a 2015-ben kiemelkedő eredményt elért sportolóinkat is. Találkoztak a körzeti nőszervezetek, a Stihl Timbersports favágó-, a Phoenix Sportegyesület íjász-, a Székelyhídi Törekvés csapata pedig labdajáték-bemutatót tartott. Angyal Olívia Karácsonyi titkok című képzőművészeti kiállítása és az ez évben meghirdetett városi fotópályázat díjkiosztása is színesítette a rendezvényt.

Programajánló

Ajánló  ,   2015. november 7. szombat 
 Megnézték: 409

Karácsonyi vásár
Szeretettel várjuk Önt és kedves családját az idei Székelyhídi Karácsonyi Vásár eseményeire a központi parkban december 16–23. között. A vásár ideje alatt helyi vállalkozók, őstermelők, civil szervezetek termékeinek vására és kóstolója mellett számos gyerekelőadás, óvodások és kisiskolások színpadi fellépése és felnőtt program várja a szórakozni vágyókat! Természetesen lesz élő Betlehem és a Mikulás is ellátogat a rendezvényre! Készüljünk együtt a karácsonyra!

Konzuli nap városunkban
Újabb konzuli napot tartanak a múzeum épületében november 10-én 11 órai kezdettel a székelyhídi RMDSZ szervezésében. Ez alkalommal a konzulátus munkatársai a hadiárvák és a hadigondozottak ügyeivel is foglalkoznak. Azokat a személyeket, akiknek készen van a magyar anyakönyvi kivonata, a konzulátus munkatársai értesítik. A konzuli napon lehetőség van a magyar igazolvány kérelmezésre és pótfüzet kérésére, előzetes egyeztetés alapján az állampolgársági kérelmek leadására. Azon személyek, akik állampolgársági kérelmet szeretnének leadni kérjük, november 1-jéig jelentkezzenek elkészített irataikkal. Jelentkezni a székelyhídi múzeum épületében a honosító irodában lehet naponta 8 és 16, péntekenként 8–14 óra között.

Karácsonyi vásár Székelyhídon

Közélet  , ,   2013. december 26. csütörtök 
 Megnézték: 808

Harmadjára is népszerű, sikeres volt a Karácsonyi Vásár Székelyhídon, amely sokkal inkább hasonlított egy forgatagra, mint egy klasszikus értelemben vett vásárra. A természet idén úgy döntött, hogy nem lesz fehér karácsonyunk, ám ez nem befolyásolta a vásárban résztvevők jó kedélyét!

Akinek nem volt konkrét ajándékötlete idén karácsonyra, egy pohár forralt borral, forralt pálinkával vagy egy teával a kezében végigsétálva a bódék között, könnyebben dönthetett a fenyő alá valóról. Az éheseknek sem volt nehéz harapni való után nézniük, sült krumpli és kolbász, pirítós, kenyérlángos eredeti korondi kürtős kalács várta a korgó gyomrokat. Kerámiák, játékok, parfümök, méhészeti- és kézműves termékek garmadájából választhattak az érdeklődők, és ha hó idén nem is volt, a sülő kalács és a meleg bor illata jelezte a szeretet ünnepének közeledtét.

Adventi vásár Szentjobbon

Közélet  ,   2013. december 13. péntek 
 Megnézték: 480

Összehozta a kis falu lakóit az új ünnepi esemény

Hagyományteremtő szándékkal szerveztek Szentjobbon adventi vásárt november 30-án. Az eseményre lassan érkeztek a vendégek, viszont minél többen nézelődtek a portékák körül, természetesen annál jobb lett a hangulat.
A lakodalmas házat karácsonyi dalok és gyermekzsivaj, meleg bor- és fenyőillat töltötték meg. A vásáron a meleg bort és teát az egyháznak köszönhették a melegedők, de hogy a rágcsálnivaló se maradjon el, mézes sütiket és gofrit lehetett kapni, rögtön az eseményt szervező Szent István Szociális Központ gyerkőceinek kézműves termékei után. Számtalan díszes gyertyát, igényes képeslapokat, asztali díszeket vásárolhatott bárki a közeledő ünnepi ajándékozás céljából, vagy épp tombolát, adventi koszorút, esetleg a szomszéd boltos adományozta édességeket.

Székelyhídi zsibi

Ajánló  ,   2012. szeptember 11. kedd 
 Megnézték: 619

A székelyhídi piacon szeptember 23-án vasárnap reggel 8 órától első alkalommal szervezik meg a használt cikkek vásárát (ócskapiac, zsibongó).  Aki eladni szeretne használt cikkeket  nem kell helypénzt fizessen a piacon. Minden eladót és vásárlót várnak.