^ Vissza Fel
megemlékezés címke bejegyzései:

Emlékezés Arany Jánosra

Kultúra    2017. március 18. szombat 
 Megnézték: 148

Március 2-án emlékeztek meg Arany János születésének kétszázadik évfordulójáról az érköbölkúti Általános Iskolában. A tanintézmény diákjai kicsitől nagyig együtt a pedagógusokkal, élő láncot formáltak az iskola folyosóján Szeghalmi Attila matematika szakos tanár vezetésével és soronként elszavalták A walesi bárdok című balladát, így emlékezve a Nagyszalontán született nagy költőnkre. Mint ismeretes, Arany János szerette volna elmondani, mennyire bántja, hogy Magyarország nem szabad, hanem osztrák uralom alatt áll. Kortárs olvasói rájöttek, hogy a Wales-t meglátogató angol Edward király valójában Ferenc József császárt jelképezi, a bárdok (középkori énekesek) pedig az uralkodó dicsőítését megtagadó magyar költők, akik őrzik az elvesztett szabadságharc emlékét.

A költő műveiről Mocsár Irén történelem szakos tanárnő beszélt a gyerekeknek, felelevenítette néhány szép versét (Arany Lacinak, Családi kör, Mátyás anyja).

Ady Endrére emlékeztek

Kultúra    2016. december 3. szombat 
 Megnézték: 193

Ady Endrére emlékeztek születésének 139. évfordulóján Székelyhídon november 22-én, kedden a Nedeczky-ház falán elhelyezett emléktáblánál. A házban, amelyen az emléktábla áll többször megfordult az Érmellék poétája, az ottlakók azt is tudják, hogy melyik szobában szállásolták el egykoron a költőt.

A jelenlévőket Fekete Katalin kulturális igazgató üdvözölte, majd Béres Csaba polgármester tartott ünnepi beszédet. Ezt a Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákjainak szavalata követte, majd Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő szólt az egybegyűltekhez. Beszédében a fiatalokat arra lelkesítette, hogy a költőhöz hasonlóan merjenek nagyokat álmodni, mert nem az a fontos, hogy milyen kis faluból indulnak útra, hanem az, hogy fussanak be a nagy „Óceánba”, alkossanak maradandót.

Városi megemlékezés az aradi vértanúkról

Kultúra  ,   2015. október 23. péntek 
 Megnézték: 169

Október 6-án este az aradi vértanúk mártírhalálának 166. évfordulójára emlékeztek Székelyhídon a helyi református templomnál.

A méltóságteljes megemlékezés Rákosi Jenő, az érmelléki református egyházmegye esperese által celebrált gyászistentisztelettel vette kezdetét, melyet Zorkóczy Zenóbia Székelyföldről érkezett színművésznő Ady Endre verseinek énekes előadása tarkított. A Bibliában olvasható, 2500 évvel ezelőtt történt események és a 1849-es véres kivégzései üzenete örök érvényűen helytálló. Azokat a katonákat, akik az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után a kegyetlen megtorlás áldozatai voltak, akik önként vállalták a halált a nemzetért (mely sokuknak nem is anyanemzete volt) az azonos célba vetett hitük tartotta össze. Hitték, hogy az az ország melynek részei, egyszer valóban önállóvá és szabaddá válhat.

Emlékművet avattak Sápon – külhoni támogatással is

Közélet  ,   2014. március 18. kedd 
 Megnézték: 317

Tavaly áprilisban már beszámoltunk róla, hogy a magyarországi Sáp településen jótékonysági bált szerveztek, hogy egy 1848-as emlékmű felállításához szükséges anyagi forrásokat előteremtsék. Az akkori bál fővédnöke Cseke Attila, Bihar megye RMDSZ-es parlamenti képviselője volt, Bodó Sándor magyar országgyűlési képviselővel közösen. A bálon támogató jegyek vásárlásával, illetve tombolavásárlással lehetett támogatni a nemes célt. Cseke Attila fővédnök egy fából készült Szent László szobrot adományozott tombolanyereménynek, azonban figyelembe véve a szobor eszmei értékét, a szervezők úgy döntöttek, hogy árverésre bocsátják azt. A szobor rekordáron, 205 ezer forintért talált gazdára, s az est összbevétele 710 ezer forint volt.

Kópis Ferenc-emlékverseny

Ér-sport  ,   2013. október 2. szerda 
 Megnézték: 256

Asztalitenisz- és horgászversenyt szerveztek az érdeklődőknek Kópis Ferenc, volt érolaszi lakos helyi és Érköbölkútról, Biharfélegyházáról, valamint Székelyudvarhelyről érkező barátai. Augusztus 31-én és szeptember 1-jén községházán és a védi tavon a jó hangulatú programokon gyerekek és felnőttek, mozgássérültek és egészségesek egyaránt részt vettek. A Kópis Ferenc-emlékversenyt a szervezők hagyományteremtő céllal rendezték meg, bíznak abban, hogy jövőre ismét sikerül összegyülni és emlékezni egy olyan emberre, aki életével példát mutatott mindannyiunknak.

Diesel Day Nagykágyán

Diáksarok  ,   2013. március 2. szombat 
 Megnézték: 338

 

Ünnepi eseménysorozattal emlékezett meg Rudolf Diesel német mérnök halálának 100. évfordulójáról, és az általa 120 éve megépített első levegősűrítéses motor prototípusáról február 26-án a Nagykágyai 1. Számú Technológiai Líceum.  A mechanika szakos diákok kiselőadásokat és kivetítéseket tartottak a Diesel-motor történetéről és fejlesztéséről, melyeket sajátkészítésű maketteken és valódi dízelmotoron is szemléltettek. Ezt követően „bírósági” tárgyalássá alakították át az osztálytermet, ahol kiemelték a találmány jelentőségét, valamint előnyeit a benzinmotorral szemben.

 

Ezerszer ezer mosoly története

Mozaik    2012. december 19. szerda 
 Megnézték: 644

Balogh Anikó (1985–2012) református diakónus, közösségszervező emlékére

 

2003-ig a Székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákja, majd ezután a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem hallgatója volt református didaktikai teológia-szociális munkás szakon. Az egyetemi évek során 2006-ban a Debreceni Református Hittudományi Egyetem ösztöndíjas hallgatója. Tanulmányai végeztével, 2007-től életét, tudását és minden szeretetét a gyerekeknek szenteli. Ebben az évben Hegyközszentmiklós és Érköbölkút falvakban református vallástanári állást vállal. Diákjaival minden egyházi és nemzeti ünnepre műsort készít. 2010-ben református diakónus lesz.

Ady Endrére emlékeztünk

Kultúra  ,   2012. december 3. hétfő 
 Megnézték: 252

Ady Endre születésének 135. évfordulójára emlékeztünk november 25-e napfényes déli óráiban az egykori rokonainak házán díszelgő tábla előtt. Kicsi, kopott fehér tábla ez egy széles székelyhídi utcában, egy nagy ház falán – nem csoda hát, ha nap mint nap elsétálunk mellette anélkül, hogy észrevennénk.