^ Vissza Fel
Kópé címke bejegyzései:

Sziasztok Pajtikák!

Diáksarok    2019. június 18. kedd 

Tombol a nyár, tombol a vakáció! Gondolom, hogy legtöbben már nagymama kertjében csipegetitek a finomságokat, mások a hegyi ösvényeket tapossátok vagy a tavak partján lesitek a kapást! Mindegy, Pajtikáim, érezzétek jól magatokat, pihenjetek, szórakozzatok! Megérdemlitek! Megérdemlitek? Biztos. A tanító nénik arról tájékoztattak, hogy mindenki nagyon ügyes volt, jól tanult és igyekezett felkészülni a következő fokozatra, az ötödik osztályra. Ott nem lesz már tanító néni, helyette tanár nénik és bácsik lesznek, de ti maradtok ugyanazok a szorgalmas, tisztelettudó gyerekek, mint eddig! Akkor nem lesz semmi baj! Ugye így lesz, Pajtikáim? És érkeznek a kicsi Pajtikáim! Az előkészítős gyerekek, akik nemrég még ovisok voltak, de néhány hét múlva már sulisok lesznek. Isten hozott benneteket! Ne ijedjetek meg, örüljetek, hogy suliba kerültetek. Annak örülök, hogy megtanultok írni és olvasni és LEVELEZHETÜNK! Hát nem csodás? Addig is legyetek jók, vigyázzatok magatokra! Kellemes pihenést, boldog-boldog vakációt kívánok mindnyájatoknak! Puszi,

Kópé

Sziasztok Pajtikák!

Diáksarok    2019. május 10. péntek 

Ünnepnap van gyerekek, mégpedig a mi napunk, a gyermekek napja. Június elseje a nyár első napja is. Micsoda ünnep! És ha belegondoltok, hogy még néhány nap és itt a nyári vakáció! Na az lesz az igazi nagy ünnep! De addig még tanulni kell. Hiába süt kinn szépen a Nap, Ti figyeljetek a tanító nénire, a könyvre, a példatárra. Csak szépen és ügyesen, akkor jó lesz a tanévvégi bizonyítvány. És akkor jöhet a vakáció, a pihenés, a kirándulás. Rólam se feledkezzetek meg, írjátok le merre töltitek a nyarat, a legszebb helyszíneket rajzoljátok is le. Addig még lehet jelentkezem. Ha nem, akkor most kívánok kellemes, vidám nyári vakációt. Puszi mindenkinek,

Sziasztok Pajtikák!

Diáksarok    2019. április 25. csütörtök 

Mióta nem találkoztunk MEGÉRKEZETT A TAVASZ!!! Üdvözöllek Napok-napja, Sugarak-sugara, Hajnalok-hajnala! Ugye mennyivel jobb oviba-suliba menni, mikor a kedves Nap világít és nem a Holdat és csillagokat látod? Kitartás, Pajtikáim, nemsokára itt a VAKÁCIÓ!!! De addig még nagyon sok dolgunk van! Tanulni, tanulni, tanulni! Örüljön Anya, örüljön Apa, örüljön a Tanító néni, örüljetek Ti is, és persze Veletek örüljek én is! Nekem nem ment el a kedvem a tanulástól, igyekszem beosztani az időm: minél többet kint lenni a príma napsütésben, de ugyanakkor az olvasást, a tanulást se hanyagolom el. Nem könnyű ott hagyni a labdát, de meg lehet oldani. Ajánlom Nektek is! Persze, érkezik, rohamléptekkel a Húsvét is! Lányok! Gondolkodjatok, tervezzétek a legszebb hímes tojásokat (a locsoló fiúk értékelik), Fiúk! Készítsétek a „szagos vizet”, de az ne legyen „pacsuli” (tudod ez mit jelent?) – legyen kellemes illatú, diszkrét, a lányoknak tetsző!

Sziasztok Pajtikák!

Diáksarok    2018. április 18. szerda 

Látom a rajzaitokból és az írásaitokból, hogy még mindig a húsvét, a feltámadás hangulatában, gondolatában élünk! Ez így is van rendjén! Köszönöm a szép rajzokat, a szép írásokat. De lépjünk tovább. Következik pünkösd (tudod, mit jelent?), és május első vasárnapján az anyák napja! Ne keverjétek össze a nemzetközi nőnappal! Köszöntsétek édesanyátokat! Nekik köszönhetitek életeteket, azt a sok-sok gondoskodást, álmatlan éjszakát, hogy ti (mi) gond nélkül, boldogan éljünk! Szeretném, ha sok-sok virágcsokorral köszöntenétek édesanyátokat, és egyről, kettőről rajzot is küldenétek nekem. Addig is puszi, Pajtikák! Legyetek jók!
Baráti szeretettel,
Kópé

Sziasztok Pajtikák!

Diáksarok    2018. március 22. csütörtök 

Egy kicsit szomorú vagyok, mert elvesztettem egy nagyon jó barátom! A barátok a legfontosabbak az életben! Ezt jegyezzétek meg!
Pajtikáim, már nem kívánjuk a havat, a telet. Eddig azért „könyörögtünk”, hogy jöjjön a hó, legyen igazán tél. Most már a TAVASZt várjuk, kívánjuk! Szeretnénk látni a nyíló virágokat, szeretnénk látni a visszatérő fecskéket, gólyákat!

Sokat ünnepeltünk ebben a hónapban: a tavasz kezdetét (március 21.), a nemzetközi nőnapot (remélem felköszöntöttétek Anyát!), március 15-ét, a magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából biztos vagyok, hogy kitűztétek a kokárdát!

Nem kértem tőletek, de valószínűleg Húsvét után nagyon sok rajzot, fotót kapok az ünnepi asztal díszéről. (Ezt szerettem volna előre kérni! Nem jött össze!)

Kívánok a lányoknak sok, kedves locsolót (hogy el ne hervadjanak), a fiúknak sok kedves fogadót!
Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!
Kópé

Sziasztok Pajtikák!

Diáksarok    2018. február 14. szerda 

Tudjátok mit? Már nem is kesergek azon, hogy az idén a szánkóm sem tudtam kipróbálni! Már túl vagyok a télbúcsúztató karneválon, a farsangi fánk is finom volt. Látom a rajzaitokból, hogy ti is elbúcsúztattátok a telet, sok érdekes jelmezt készítettetek a maszkabálra. Gondolom, ti is remekül szórakoztatok. De most már készüljünk a tavaszra! Kíváncsi vagyok, ki jelzi nekem az első gólya, fecske érkezését? Igaz, hogy az még egy kicsit várat magára, de amilyen az időjárás, semmi sem lehetetlen. No és figyeljetek az első virágokra is, hisz március 8-án nők napját ünnepeljük, illik anyát, a tanító nénit és a lánytesókat virággal köszönteni. És persze egy-kettőre március 15-ét írunk, a magyar forradalom és szabadságharc emléknapját, nemzeti ünnepünket. Addig is „fel, fel vitézek a csatára…”, tanuljatok, de nekem is rajzoljatok, írjatok! Puszi mindenkinek.
Kópé

Sziasztok Pajtikák!

Diáksarok    2018. január 15. hétfő 

B. ú. é. k. mindenkinek! De inkább hadd kívánjak nektek minden jót Weöres Sándor versével! Az idei tél egyelőre „kicsit” megtréfált minket. Hiába készítettük a kesztyűt, sálat, meleg csizmát, kabátot, nem mehettünk szánkózni, korcsolyázni, hógolyózni, hóembert építeni. Pedig én is nagyon szerettem volna! Sebaj, szerencsére a Mikulás és a Jézuska nem került el minket! Jövőre bepótoljuk! (Vagy még idén?) Már elkezdődött a farsang, a télbúcsúztatás-tavaszvárás ideje. Persze, fura, hogy búcsúztatjuk a telet, amikor az messze elkerült minket. Lehet, Télapó más tájakon rázta ki a szakállát! Mi már lassan a karneválra, az álarcosbálra készülődünk. Időben kezdjetek hozzá a jelmezek tervezéséhez, elkészítéséhez. Örülnék, ha nekem is adnátok néhány jó ötletet. Rajzoljátok le elképzeléseiteket, ötleteiket, és küldjétek el nekem! Nagyon-nagyon várom. Ja, ha a finom farsangi fánkot eszitek, gondoljatok rám is! Puszi mindenkinek,
Kópé

Sziasztok Pajtikák!

Közélet    2017. december 22. péntek 

Végre, hull a hó! Hó-hhó-hhhó! Tudjátok, mi a gondom? A tenyerembe veszem a gyönyörű, csipkés hópihét, beviszem a szobába, de pillanatok alatt csak egy icipici vízcsepp marad belőle. Vajon hol hibázom el? Látom az írásaitokból, rajzaitokból, hogy ti is nagyon szeretitek a telet, a szép fehér hótakarót, no meg a hógolyózást, szánkózást, hóemberépítést. Persze a tél elmaradhatatlan vendége a Mikulás is, és itt lesz mindjárt karácsony… és az ajándék. Persze, csak a jó gyerekeknek! Tudtad, hogy sokkal nagyobb öröm ajándékot adni, mint kapni? Próbáld ki. Készíts ajándékot tesódnak, szüleidnek! Karácsonyig még van időd!
Cupp mindenkinek,
Kópé