^ Vissza Fel
adománygyűjtés címke bejegyzései:

Sportszerető jótékonykodók

Kultúra  ,   2018. március 23. péntek 

Futva hoztak Debrecenből adományokat a Gyermek Jézus-otthonba

Adománycsomagot kapott a Gyermek Jézus-otthon: a magyarországi önkéntesek a szeretetből fakadó segítségnyújtás által vezérelve mintegy harmincan futottak Debrecenből Székelyhídig.

Negyedik alkalommal startolt a csoport a debreceni Megtestesülés plébániatemplom elől, célul tűzve ki a Székelyhídi Gyermek Jézus Otthont, amely az egykori Stubenberg-kastélyban működik. Céljuk elsősorban a jótékonykodás, adományokból összegyűlt ruházati és használati tárgyakat, tartós élelmiszereket, játékokat hoztak magukkal. Az önkéntes futók a télvégi nap reggeli órájában indultak útnak és késő délután érkeztek meg a kastélyépületbe. Nem volt kötelező jellegű a teljes táv megtétele, mindenki annyit vállalt be, amennyire erejéből futotta. Kifulladáskor a csomagokat szállító, kísérő furgonra fel lehetett szállni. Az utolsó száz métereket az eléjükbe siető otthonlakókkal közösen tették meg, a gyermekek ragaszkodó szeretettel fogadták a jótékonykodókat, többüket az előző évekből már jól ismerték. Ilyen volt dr. Major Tamás fülorrgégész szakorvos, a jótékonysági futás kezdeményezője, aki elmondta, hogy először 2005-ben vett részt hasonló akcióban. Akkor Dévára látogattak a Szent Ferenc-alapítványhoz, a távot nem gyalog, hanem motorbiciklin tették meg. Később több hasonló célzatú motoros kiruccanást szerveztek különböző helyszínekre. Időközben életmódváltásra kényszerült, letette a kétkerekűt, és futni kezdett. Mint mondta, nagyobb élvezet izomerővel megtenni a távot, ennek zarándoklatjellege is van.

Olívia újra itthon!

Mozaik  ,   2013. május 3. péntek 

Sikeres gerincműtéten esett át Angyal Olívia székelyhídi diáklány Bukarestben. A bonyolult, többször halasztott beavatkozást – amelynek költségeit hosszadalmas közösségi összefogással sikerült előteremteni – dr. Gheorghe Burnei, a fővárosi Marie Curie Gyermekkórház igazgató-főorvosa végezte.

III. Érmelléki Farsangi Bál

Kultúra  , , ,   2011. január 6. csütörtök 

A hagyományá vált Érmelléki farsangi bált idén január 22-én szervezték meg harmadik alkalommal a szervezők a székelyhídi múzeum épületében. A rendezvényt Béres Csaba polgármester, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és  kisebbségügyi államelnöki tanácsadó nyitották meg. A III. Érmelléki Farsangi Bál nyitótáncát a Quasar sporttáncklub sikeres versenytáncospárosa, Ianc Sebastian és Szilágyi Cynthia táncolta, akik standard és latintáncokat mutatta be. A bál hivatalos nyitótáncát Galajda Mária, a tavalyi bálkirálynő és Ianc Sebastian, valamint a polgármester és Szilágyi Cynthia táncolta. Felejthetetlen élményt nyújtott a Kolozsvári Filharmónia művészeinek előadása Nagy Éva fuvolaművésznő és Nagy Kálmán hegedűművész.