^ Vissza Fel

Az öreg pusztai farkas története

Ér-sport    2016. november 28. hétfő 
 Megnézték: 423

Id. Bokor Zoltán, az íjászegyesület alapító tagja: az íjászat megszilárdítja a magyarságtudatot

Id. Bokor Zoltán: kisfiú, férj, apa, nagyapa, történelemkedvelő autodidakta, íjász. Mint mindannyian rengeteg szerepet játszott el élete során, amikről kedvenc foteljében ülve szívesen mesélt nekem, én pedig hallgattam és úgy belefeledkeztem a történeteibe, mint rég nagyszüleim meséibe.

Egyre magabiztosabbak a pályán

Ér-sport    2016. november 28. hétfő 
 Megnézték: 704

A szurkolók mellett támogatók is segítik a székelyhídi Törekvés focistáit

Múlt havi lapszámunkból objektív okok miatt kimaradt a „szokásos” Törekvésről szóló írás, így nem kevesebb, mint hét forduló eseményeivel „tartozunk” kedves olvasóinknak.

A harmadik etappal zártuk a megyei ötödosztályú labdarúgó-bajnokság eddigi beszámolóit, akkor a Székelyhídi Törekvés az előkelő harmadik helyen állt. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a csapat továbbra is stabil, igaz volt néhány kisebb kisiklás, ennek ellenére nem csalódhattak városunk labdarúgást szerető emberei. Hála Istennek szeretik a csapatot, ez végre látszott ebben a szezonban. Nem volt hazai meccsünk, ahol legalább száz szurkoló ne lett volna a lelátókon.

A méhész nem bogaras ember

Kultúra    2016. november 28. hétfő 
 Megnézték: 689

A munkaszeretet és a jó pályázat frigyre lép a székelyhídi Ovlachi család méhészetében

Az eltelt években, évtizedekben egyre inkább népszerűvé vált az Érmelléken is a méhészkedés. Van, aki főfoglalkozásként űzi a „bogarászást”, míg mások jövedelemkiegészítést és egyben kikapcsolódást remélnek tőle.

Annyit már rég megtanultam a méhek természetéről, hogy az erős testszag, akárcsak a különböző mesterséges illatok irritálják, támadásra ösztönzik őket. Ennek tudatában alapos mosakodás után indultam el megtekinteni a székelyhídi Ovlachi család méhészetét. Minden elővigyázatosságom ellenére egy méhecske bebújt a nadrágomba. Úgy jártam, mint a mesebeli kiskakas gyémánt félkrajcárját elorozni szándékozó török császár, akaratlanul is táncra perdültem.

A nagy beruházások mellett kisebb fejlesztések is folynak

Közélet    2016. november 28. hétfő 
 Megnézték: 361

A Székelyhídhoz tartozó falvakban is serénykednek az önkormányzat munkatársai

Szorgalmasan tevékenykedett a város, és a hozzá tartozó falvak javításra szoruló területein az elmúlt hetekben is a székelyhídi önkormányzat. Balogh Tibor cégvezető kérdésünkre elmondta, milyen munkálatok zajlottak az elmúlt időszakban.

Jelentős javításon esett át a Petőfi Sándor utcai iskolaépület padlástere. A városvezetés cégének munkatársai kicserélték a szigetelést, párazáró fóliát helyeztek el, illetve kijavították a korhadt gerendázatot. Emellett új betonhidat öntöttek Érköbölkúton, amit biztonságos korláttal és egy támasztó gerendával is ellátták. Ezenkívül egy új kishidat is készítettek egy esővíz elvezető árok fölé. Az utóbbi időben elég rossz állapotba került a Munkásklub alatti edzőterem, ezért az önkormányzat annak felújítása mellett döntött.

Helyzetek és helyezkedők

Közélet  2016. november 28. hétfő 
 Megnézték: 361

Az ügyeskedők világában a könnyű pénzszerzés gyakran nagy haszonnal kecsegtet. Kelet-Európában, ezen belül a Balkánon különösképpen burjánzik a zavarosban halászás. Sokáig a vén kontinens nyugati részére úgy tekintettünk, mintha ott már megvalósult volna a tökéletes állam, ahol a demokrácia, a tisztesség dívik, a korrupciónak, a szélhámosságnak még a nyomait is felszámolták. Azóta bölcsebbé lettünk, ma már bizton kijelenthető, hogy ahol ember él, ott a törvénytelenség is megfogan.

Karácsonyváró

Kultúra    2016. november 28. hétfő 
 Megnézték: 416

Lépteim megnyújtom, nem nézek se jobbra, se balra, csak megyek. Fizikai valómat megelőzve gondolatban már otthon teszek-veszek, pedig fáradt vagyok, húzós napok állnak mögöttem, alig várom, hogy hazaérjek. Mindnyájan így vagyunk ezzel, lótunk-futunk, tesszük a dolgunk és mindig találunk valami várni-valót.

Várjuk a gyermeket az iskolából. Várjuk, a szombatot. Várjuk a nagy őt. Várjuk a vakációt. Várjuk a jó időt. Vágyakozva várjuk a szerelmet, s várjuk a Karácsonyt, a szeretet ünnepét, Jézus születését. Ezen várakozásunknak időben nagyon pontosan körülhatárolt keretei vannak, december 25-e előtti negyedik vasárnap kezdődik, és négy hétig tart: advent.

Harmadik díjat nyertek a PADIF-on a NagySzakSzínTár diákszínjátszói

Diáksarok    2016. november 28. hétfő 
 Megnézték: 360

Országos elismertségre tettek szert a Nagykágyai 1-es Számú Technológiai Líceum amatőr színjátszó diákjai, miután a Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon (PADIF) harmadik díjat nyertek.

A NagySzakSzínTár elnevezésű csoportba tömörült diákok évek hosszú során eddig csak saját maguk szórakoztatására léptek a színpadra iskolai rendezvények keretében. A 2016–2017-es tanév változást hozott számukra. Nemcsak a felújított iskolára gondolunk ez esetben, hanem a színjátszó csoport tevékenységére is.
A csoportot vezető magyartanárnőjük értesült a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál országos szintű amatőr diákszínjátszó versenyről, melyre benevezte a maroknyi csapatot.

Rendületlen bátorság

Kultúra  2016. november 28. hétfő 
 Megnézték: 311

Nem hebegett, már az is meghaladta az erejét. Félórán át nyitott szemmel bámulva az eget, horkolt, majd ugyanennyi ideig csukott szemmel. Ezt a jelenséget nevezik lassított pislogásnak. Nem tudom, általában bevett szokás-e szundikálás közben a szemnyitogatás…

Csak feküdt, és fordultában átölelte a lámpavasat, adott neki egy nagy puszit, majd ernyedt fejvakarás tompított változata után, kibuggyant belőle egy „szeretem a dobozosat” hebegés is. Aztán lankadtan hátralógó kobakkal visszahanyatlott az útpadkára. A csatornafedőt párnának igazítva zengett a hang. Kívül a horkolás, benne a nagy fekete lyuk csendes semmije, amelyik szívességből, átmenetileg a világegyetemen kívüli természetes vegetálásba segítette, saját maga keserítette elszúrt életéből.