^ Vissza Fel

Tervek és ötletek a jövőre

Közélet    2016. április 27. szerda 
 Megnézték: 515

A megkezdett projektek befejezése mellett újak kivitelezése is elkezdődik – nyilatkozta lapunknak a polgármester. Az önkormányzat épületét kívül is, belül is megújítják, azaz úgy az épületet, mint a belső adminisztrációt. „A bürokráciát szeretnénk modernizálni, lakosságbarátabbá tenni, továbbá el fogjuk kezdeni a központ rehabilitációját. Folyamatosan lépéseket teszünk a színház felújítását illetően, és folytatjuk a zöldterületek kialakítását ahol csak lehet, tehát teljes erőbedobással folytatjuk a munkát. Szeretnénk felújítani Székelyhíd és a hozzátartozó települések közvilágítási hálózatát, még számtalan helyen csak minden második póznán van világítótest, a Malom utcán és a Felsővároson az utcák szélessége miatt rettenetesen rossz és nem funkcionális a közvilágítás” – sorolja a megoldásra váró feladatokat Béres Csaba.

ADJ, KIRÁLY, KATONÁT! Elődöntő Zilahon

Diáksarok    2016. április 25. hétfő 
 Megnézték: 278

Közösségünk rohamosan fogy nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében. Sokan elköltöznek, másfele keresik a megélhetés lehetőségét. Az Áldás, népesség mozgalom ezen a szemléletmódon kíván változtatni. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott 2005-ben a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) is. Az Adj, király, katonát elnevezésű vetélkedő is a mozgalomhoz kapcsolódik. Célja, hogy a résztvevőkben az összeállított verseny-anyag elolvasása után felértékelődjék a család szerepe. A vetélkedők által a családközpontú életszemlélet közvetítése a cél, és a gyermek szerepének kihangsúlyozása a család, a társadalom szempontjából.

A verseny a IV–VIII. osztályos tanulókat célozza meg. Az említett korosztály (10–15 év) képezi azt a réteget, mely a kamaszkor küszöbén, annak az elején egy még alakítható élet- és világszemléletet feltételez. A MIT 2007-ben első ízben szervezte meg ezt a vetélkedő-sorozatot, amely nagy sikernek örvendett úgy a pedagógusok, mint a gyerekek körében.

Tavaszi nagyüzem a stadionokban

Ér-sport    2016. április 25. hétfő 
 Megnézték: 316

Elkezdődött a nagyüzem, pontosabban a tavaszi szezon a megyei labdarúgó-bajnokságban. Ugye fordulóról fordulóra jönnek a „visszavágó” mérkőzések, a csapatok tudják – legalábbis azt hiszik – a soros ellenfelek hibáit.
Igazi felsőházi rangadóval kezdett a Törekvés.

Szentmárton érkezett Székelyhídra és az első félidő után úgy vonulhattak az öltözőbe, hogy örülhettek annak, hogy nem kerültek többgólos hátrányba. Hogy a második játékrészre mi történt a hazaiakkal, azt senki sem tudja megmagyarázni, egy bekapott gól után teljesen szétesett a Töri játéka, 1-5 lett a vége. A tizenhetedik fordulóban Biharpüspökiben az a Nagyváradi Frontiera következett, akinek otthonában bárkinek nehéz nyerni. A meccs a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint kezdődött, a hazaiak egy védelmi és egy kapushiba után hamar kétgólos előnyre tettek szert. Ekkor talán már mindenki azt hitte, hogy nagy vereségbe szalad bele a Töri, nem úgy Gergely Sanyi tanítványai. Még a szünet előtt két Szilágyi- és egy Matyi-góllal 3-2-re átvették a vezetést, amit a meccs végéig sikerült megtartaniuk, fontos három pontot hozva haza.

Fejlődésben lévő településeink

Közélet    2016. április 24. vasárnap 
 Megnézték: 400

Visszatekintés az elmúlt időszakra

Csokaly

Csokaly legégetőbb problémája mostanáig a vezetékes víz hiánya volt. Az ivóvíz- és szennyvízhálózat lefektetése már korábban, 2012-ben elkezdődött a környezetvédelmi ügynökség (Administraţia Fondului de Mediu) által finanszírozott pályázat segítségével. Sikerült is lefektetni mindkét hálózat rendszereit, ám sajnos megfelelő kút hiányában még nem kerülhetett ivóvíz a csokalyi lakosok otthonaiba.

Tavaly, 2015 júniusában 180 méter mélységben jó minőségű tiszta ivóvizet találtak a kútfúrók. Azóta elkészült a karbantartó- és szivattyúház, került bele szivattyú is, és folyamatosan zajlanak a munkálatok. Most már biztos, hogy még az idén eljut a vezetékes ivóvíz a csokalyi lakosokhoz is. Csuka József alpolgármestertől azt is megtudtuk, hogy ha befejeződnek a munkálatok, akkor a központot parkosítani fogják. A park kerítést kap, benne pedig díszfák és virágágyások gyönyörködtetik majd az arrajárók szemét.

Nemcsak a húszéveseké a világ!

Kanapé  2016. április 24. vasárnap 
 Megnézték: 354

Elsőként a Házhelyen alakult meg nyugdíjasklub, de Székelyhíd más körzeteiben is lesz

Vannak akik, alig várják, hogy ne kelljen nap, mint nap iskolába, munkahelyre járniuk és vannak akik, miután ezt elérték, visszavágyják iskolájukat, munkahelyüket. Fura világ ez! Székelyhídon sok olyan nyugdíjas van, aki néha unatkozik… A városvezetés hathatós támogatásával, nem régiben megalakult az első székelyhídi nyugdíjasklub – a Házhelyen, ahol csütörtökönként több tucat idős ember szórakozik.

Ottjártamkor igaz, hogy a hölgyek és az urak „elkülönültek”, de remek hangulat fogadott! A Kővári Gyöngyi városi tanácsos és Filip Adrienn szociális tanácsadó koordinálásával beindított klubban – a házhelyi óvoda épületében, csütörtök délutánonként tartott összejöveteleken csak mosolygós, vidám arcokat láttam. Számomra is öröm volt látni, hogy az idősek jókedvűen, egymást meghallgatva, kártyázva, sakkozva, römizve, pletykálnak, varrogatnak és a városunk híreit megbeszélve azon törik a fejüket, hogy hogyan lehetne még több nyugdíjast bevonni a társaságba! Szeretettel fogadnak mindenkit, még az sem kizáró ok, hogy ha valaki nem nyugdíjas, azaz korhatár nélküli a belépés!
Beszélgettem a klubtagokkal, beszálltam egy kártyapartiba, kibiceltem egy másikban, nagyon tetszett a családias, bensőséges hangulat. Volt, aki azt mondta, hogy egész héten várja a csütörtök délutánt, mert a tőle távol élő családját pótolja a klub, mások azt mondták, hogy erre a napra még a kerti munkálatokat is felfüggesztik, mert „a kert megvár, de jobb a barátokkal”!

Sziasztok Pajtikák!

Közélet    2016. április 23. szombat 
 Megnézték: 285

Fülig ér a szám! Olyan vidám lettem a székelyhídi II. C osztálytól kapott színes, mosolygós bohócoktól. Jókedvemet csak fokozzák a IV. B osztályosok versei, írásai. Köszönöm nektek, hogy a barátaim vagytok!

Kedves Pajtikák! Biztosan tudjátok, hogy május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Következő feladatként írjatok verset, fogalmazást édesanyátokról. Készítsetek kedves rajzokat, s hozzátok el személyesen a múzeumba vagy küldjétek a kopeabaratod@gmail.com e-mail címre május 15-ig.

Cuppantalak benneteket!
Kópé

Itt a tavasz, szépül Székelyhíd!

Közélet    2016. április 22. péntek 
 Megnézték: 386

Amint kitavaszodott, a városi önkormányzat munkatársai, a szociális munkásokkal együtt megkezdték a már hagyományos tavaszi takarítási akciót. Március végén Székelyhíd központja került sorra, ahol több zsák szemetet szedtek össze. A takarítás mellett a központi parkban facsemetéket ültettek. A munkások turkesztáni szilt és vörös tölgyet ültettek, valamint élő sövényt telepítettek a turulmadaras emlékművet övező parkban.

A már korábban elültetett kis fenyők és cserjék körül fellazították a talajt és megkezdték a virágágyások előkészítését a tavaszi virágültetésre.

Április elején a székelyhídi önkormányzat munkatársai, valamint a szociális munkások a Román Vízügyi Hivatal helyi fiókjának alkalmazottaival együtt a Tankárok (Ér-patak) mentén kezdtek nagytakarításba. Már az első nap folyamán négy és fél köbméter szemetet, elsősorban eldobált műanyag palackokat gyűjtöttek össze.