^ Vissza Fel

A szentjobbi Hittan FC

Közélet  2015. július 27. hétfő 
 Megnézték: 298

A fenti néven működik, immár negyed éve a református gyülekezet egyik ifjúsági missziós alkalma, a szokásos egyházi rendezvények fakultatív kiegészítőjeként. Az „Ép testben ép lélek” jelmondat jegyében minden csütörtökön fociedzésre kerül sor a helyi sportpályán, átlagosan 8-12 fő részvételével. Az alkalom természetesen ökumenikus, a református hittanórásokhoz, konfirmandusokhoz római katolikus barátaik is csatlakozhatnak. A másfél órányi együttlét nem csupán az önfeledt játékról szól. Lehetőség nyílik a környezettudatosság megismerésére, a közösségépítése, egymás elfogadására. Az alkalmak a nyár folyamán is zajlanak a szentjobbi focipályán.

A mesterképzésre jelentkezett romániai egyetemisták szó szerint a nulláról indulnak

Diáksarok,Közélet  2015. július 22. szerda 
 Megnézték: 286

Még mindig tart a kalamajka. A magyarországi Oktatási Hivatal továbbra sem hajlandó elfogadni a mesterképzésre jelentkező romániai egyetemisták diplomáinak igazolását. A diákság mindeközben nem ül ölbe tett kézzel, virtuális csoportba szerveződve küzdenek, tanáraikhoz, a médiához fordulnak segítségért. A megérdemelt pontszámaik helyett a felvi.hu rendszerében azonban még mindig egy nagy nulla áll.

Újra bajban a Magyarországra felvételiző romániai végzősök!

Közélet  2015. július 20. hétfő 
 Megnézték: 482

Brok Bernadett nyílt levele:

Tisztelt Szerkesztőség!
 
Nagy meglepetésben lehetett része múlt hétvégén azoknak a romániai diákoknak, akik az egyetemi alapképzés elvégzése után Magyarországon szerették volna folytatni tanulmányaikat. Ugyanis mindannyian abban a hitben adtuk le jelentkezésünket, hogy az egy éve történt nézeteltérés után, idén nem lesz ilyen jellegű probléma. Hittük, hogy egy év elegendő idő egy törvénymódosítás meghozatalához. Tévedtünk.
 
A félreértések elkerülése érdekében június 24-én reggel telefonon kerestük fel az Ügyfélszolgálatot, ahol azt az információt kaptuk, miszerint amennyiben az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodánál hiteles fordítást készítenek a diplománkat helyettesítő igazolásról, akkor problémamentesen elfogadják azt. Ehhez képest múlt hét végén (július 17–18.) az elektronikus felületen az igazolások mellett az Elutasítva szó jelent meg, a következő magyarázattal: „A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során benyújtott oklevél-igazolás nem fogadható el felsőfokú végzettség igazolására.”

Egy kalandregény vége – In memoriam Moka Béla

Közélet  2015. július 10. péntek 
 Megnézték: 746

Valamikor a 30-as évek végén egy margittai kalapkészítő második gyermekeként megszületett az a Moka Béla, akiről akkoriban még nem gondolták, hogy egy világszenzáció főszereplője lesz.

A sors keze mindig keményen bánt Moka Bélával, aki azonban akaratos, kemény, ugyanakkor barátságos természetével soha nem hagyta legyőzni magát. Alig volt 18 éves, amikor egy súlyos traktorbalesetet követően bal lábát amputálni kellett. Nem tört össze.

Rendőrségi felhívás

Közélet    2015. július 8. szerda 
 Megnézték: 5 872

A székelyhídi rendőrség felhívja a lakosok figyelmét arra, hogy a városban és környékén csalók garázdálkodhatnak. Ha idegen személy csenget be Önökhöz azzal a kéréssel, hogy beteg hozzátartozójának gyűjt adományt, akkor a legokosabb, amit tehetnek az, hogy értesítik a helyi rendőrséget. Csalókkal állhatnak szemben akkor is, ha idegenek azzal az indokkal szólítják meg önöket, hogy balesetet szenvedtek és emiatt kérnek anyagi segítséget. Ilyen személyeknek semmiképpen ne nyissanak ajtót, ne adjanak pénzt vagy más anyagi javakat és ne beszéljenek az otthonukban tartott értékekről. Ha a fenti esetek valamelyikével találkoznak és segíteni szeretnének első lépésben mindenképpen győződjenek meg az előadott történet hitelességéről!

Gyakoriak manapság a telefonbetyárok is, akik azzal csapják be a lakosokat, hogy találomra felhívják az embereket és azt mondják, hogy nyert egy autót, egy nyaralást, nagyobb pénzösszeget. Megadnak egy számlaszámot, hogy amennyiben igényt tartanak a nyereményre, utaljanak rá különböző nagyságú összegeket. Ha ilyen eset történik önökkel, semmiképpen ne dőljenek be. Biztos, hogy szélhámosokkal állnak szemben.

Csütörtökön kezdődik a Szabadság Feszt!

Közélet    2015. július 8. szerda 
 Megnézték: 447

Bihar megye legnagyobb, és a Partium egyik legnagyobb ifjúsági fesztiválja, a Szabadság Feszt július 9-én, csütörtökön kezdődik és 12-éig, vasárnap estig tart
Margittán, a város új termál-strandján. A változatos játékokat és a sok koncertet ígérő program kiemelkedő pontja a KOWALSKY MEG A VEGA és a HALOTT PÉNZ élő nagy-koncertje. Arról, hogy a rekeszizmaink is dolgozzanak, többek között a SZOMSZÉDNÉNI PRODUKCIÓS IRODA tagjai felelnek majd.

Főhajtás és szórakozás

Közélet  ,   2015. július 7. kedd 
 Megnézték: 485

Negyedik alkalommal rendezték meg a Csokalyon a Családi Napot

Ünnepi istentisztelettel kezdődött az egész napos július 5-i rendezvény, melyen Forró Csaba helyi református lelkész hirdette az igét. Jézus egyetemes szeretetéről beszélt, arról a mélységes szeretetről, mely nem tesz különbséget ember és ember között. Erdődi Endre csokalyi görög katolikus tisztelendő Sarlós Boldogasszony ünnepének bemutatásával szemléltette a család és a családi kötelékek fontosságát.

A hagyományokhoz híven a templomból a Fényes Elek-emlékparkba vonultak az ünneplők, ahol Béres Csaba polgármester és Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A meghitt ünnepet helyi fiatalok, Csomaközi Daiana, Nádi Melitta és Egri Anett szavalataikkal ékesítették, majd Csokaly nagy szülöttje, Fényes Elek mellszobrának koszorúzásával zárult az emlékünnep.

Vágta és sörösrekeszrakó-verseny

Közélet  ,   2015. július 7. kedd 
 Megnézték: 356

A nagykágyai Családi Nap különleges programokkal várta a falubelieket

A harmadik nagykágyai Családi Napot június 25-re, vasárnapra időzítették a szervezők. Az előző években szombaton tartották, most viszont két program miatt is a hét utolsó napját találták ideálisabbnak. A terv bejött, az egész heti rossz időjárás is kedvezőre váltott, így utólag elmondható, hogy egy újabb remek napot varázsolt a nagykágyaiaknak a szervezők kis csapata.

Ha már vasárnap, akkor mi mással kezdődhetett volna az egész napos rendezvény, mint ünnepi istentisztelettel a református templomban, amelyet Bán Alpár lelkész mutatott be. Innen a gyülekezet nagy része, a már hagyományosnak nevezhető helyszínre, a helyi sportpályára indult, ahol csatlakoztak a főző- vagy éppen a focicsapatokhoz. Mindkét versenyt minden évben megrendezik. A hét szabadtűzi főzőcsapat közül idén id. Bondok Gábor és társai bográcsgulyása érdemelte ki a legfinomabb étel kategóriát. Ez évre „csak” öt kispályás focicsapat jutott, ők körmérkőzéses rendszerben játszottak egymás ellen. A Bihardiószeg–Nagykágya vegyes csapat győzött, négy győzelemmel és egy döntetlennel nyerték a minibajnokságot.