^ Vissza Fel

„Ezüstös” út Szandára

Kultúra  2012. október 31. szerda 
 Megnézték: 633

Hegyközszentmiklós labdarúgócsapata és a tanári kar néhány tagja ellátogatott Szanda községbe (Nógrád megye) Mocsár Lászlónak, a Toldy iskola igazgatójának vezetésével. A látogatás előzménye, hogy a testvértelepülésünk által október 13-án szervezett Ezüst Ősz rendezvényre meghívást kapott a hegyközszentmiklósi focicsapat, és a főzőversenyre is beneveztünk.

Újságíró a kérdések másik oldalán

Kultúra  2012. október 31. szerda 
 Megnézték: 328


 

Rencz Csaba újságíró, a Bihari Napló munkatársa Közeli történelem című első könyvének bemutatójára látogathattak el az érdeklődők a székelyhídi múzeumba október 26-án.

 

A hűvös őszi délután eseményének számos közreműködője volt. A középiskolás diákok gitárjátéka oldotta a kezdetben kissé hivatalos hangulatot a könyvbemutatóra gyülekezők örömére. A nagyérdemű a megszokottnál is alacsonyabb számban képviseltette magát, de akik jelen voltak, egy kellemes egyveleg részesei lehettek. A bemutatót Kerekes Terézia könyvtárvezető nyitotta, akitől a szót a szerző régi barátja, Sóki Béla matematika szakos tanár vette át, betöltve ezzel a könyv méltatójának szerepét. Beszédében kiemelte Rencz glosszáinak fontosságát az egyre szürkülő napilapgyártásban, illetve az írások időtálló igazságértékét is, amely minden klasszikussá vált mű alapvető tulajdonsága.

Székelyhídi szüreti bál

Mozaik  2012. október 31. szerda 
 Megnézték: 392

Nótaszó, jókedv, népviseletbe öltözött fiatalok lepték el Székelyhíd utcáit október 13-án, szombaton, ugyanis szüreti bálba hívogattak kicsiket és nagyokat egyaránt. A mulatság szüreti felvonulással indult, melyen mintegy félszáz fiatal vett részt.

A szüreti felvonulók első megállója a helyi kultúrotthon előtti tér volt, ahol a kisbíró rímekbe szedett versikével figurázta ki a város vezetőségét. A jelenlévők nagyokat derülhettek a kicsit csípősre sikerült rigmusokon.

 

Kézikönyv az összevont osztályok tanítóinak

Kultúra  2012. október 12. péntek 
 Megnézték: 243

Bár csak egy igen szűk olvasói rétegnek szól a Tanítói kézikönyv az összevont osztályok tanítóinak című könyv, ennek ellenére igazi könyvcsemege. A Székelyhídi Múzeum nagytermében szeptember végén bemutatott kötet szerzői között olyan elismert neveket fedezhetünk fel mint Schneider N. Antal, Erdei Ferenc, valamint Szász Dezső. A rangos szerzők „garanciát jelentenek arra, hogy a könyv nem egy puszta elméletekkel telezsúfolt »porfogó« lesz a polcokon, hanem egy a mindennapi, gyakorlati tanításban is tanácsokat adó iránytű lesz a pedagógusok kezében” – hangzott el a könyvbemutatón.