^ Vissza Fel

Két lassítógát épül az árvíz ellen

Mozaik  ,   2011. november 30. szerda 
 Megnézték: 723

A Cser völgyi esővíz-elvezető rendszerrel elkerülhető lesz a 2008-ashoz hasonló katasztrófa

 

Esővíz-elvezető rendszert kezdtek el építeni idén ősszel Székelyhídon, miután kedvezően bírálták el városunk, a debreceni önkormányzat, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közös pályázatát. Az Esővíz-elvezető rendszer létesítése Székelyhídon című, 568 075,2 eurós összköltségvetésű projekt a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2011 keretén belül valósul meg. Emlékezetes, hogy 2008 júliusában óriási árvíz öntötte el Székelyhidat az esőzések következtében. Ekkor a Nagyvárad–Szatmárnémeti 19-es nemzetközi úton körülbelül 40 centiméteres víz hömpölygött keresztül a református templom, illetve a Szík irányába. Az árvíz következtében körülbelül kilencven ház rongálódott meg, sőt két ház össze is dőlt.

Érmelléki kórustalalkozó

Ajánló  2011. november 22. kedd 
 Megnézték: 458

A Székelyhídi Ady Endre Magyar Kulturális Központ, a Székelyhídi Önkormányzat, a Székelyhídi RMDSZ és a Scola Nostra Egyesület közös szervezésében idén immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Érmelléki kórustalálkozó.

Meghívó

Ajánló  ,   2011. november 15. kedd 
 Megnézték: 526

A Biharvajdai Református Egyházközség Énekkara szeretettel vár mindenkit a november 20-án délután 18 órától kezdődő jótékonysági rendezvényre, melynek helyszíne a székelyhídi Munkásklub. A műsorban népdalok, versek és humoros jelenetek lesznek majd láthatók és hallhatók. A rendezvény célja, hogy adományt gyűjtsenek a Böjte Csaba által vezetett székelyhídi gyermekotthon támogatására. A belépés ingyenes, a szervezők sok szerettel várnak mindenkit.

Értesítés

Mozaik    2011. november 15. kedd 
 Megnézték: 411

Karbantartási munkálatok miatt 2011. november 14 és 18 között Székelyhíd egész területén csak időszakosan lesz víz. Az illetékesek a lakosok türelmét és elnézését kérik.

Felhívás

Mozaik    2011. november 15. kedd 
 Megnézték: 431

Székelyhídiak figyelmébe

2011. november 10-től a vízdíjat a polgármesteri hivatal pénztárában lehet fizetni.

Újabb hat tonna e-hulladék

Közélet  ,   2011. november 11. péntek 
 Megnézték: 384

Ismét elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést tartottak Székelyhídon, melyen körülbelül hat tonna hulladék gyűlt össze. A júliusihoz hasonlóan október 29-én is az Európai Unió normáit követte a megmozdulás, melyet a Romániai Egyesület az Újrahasznosításért (RoRec) városunk önkormányzatával együttműködve szervezett meg.Az előkészületek ugyanúgy zajlottak, mint nyáron, most is szóróanyagokkal és hangosbemondóval próbálták meg minél több ember figyelmét felhívni a hétvégi akcióra. Székelyhídon négy, a hozzá tartozó falvakban pedig egy-egy gyűjtőponton várták az önkéntes fiatalok a meghibásodott elektronikai cikkeket leadni kívánó lakosokat. A RoRec, hogy még inkább ösztönözze az embereket, ismét tombolákat kínált a hulladékokért cserébe, melyekkel ezúttal tíz fűnyírót és két hűtőt lehetett nyerni.

Új, korszerűbb parkot építenek Székelyhídon

Közélet  2011. november 1. kedd 
 Megnézték: 650

Idén október elején kezdték el építeni Székelyhídon azt a körülbelül 3,5 hektáros parkot, mely az ANL-lakások és az új iskola közötti réten fog elterülni. A nemrég megkezdett munkálatok annak a megnyert pályázatnak az eredményei, melyet a székelyhídi önkormányzat nyújtott be még 2009-ben a Környezetvédelmi Alaphoz (AFM). A város polgármesterétől Béres Csabától megtudtuk hogy a városnak 15 százalék önrésszel kell hozzájárulnia a park kivitelezéséhez. Nagyon kellett már a székelyhídiaknak egy ilyen méretű park, hangsúlyozta a város vezetője, aki lelkesen mesélt a létesítmény kinézetét illető konkrét tervekről.