^ Vissza Fel

“Rózsafüzér királynéja, tiszta szűz!”

Közélet  , , , ,   2011. augusztus 31. szerda 
 Megnézték: 592

A Szűz Mária ünnep alkalmából, mint minden évben idén is  templombúcsúra gyűlt össze Székelyhíd város apraja és nagyja a helyi római katolikus templomban augusztus utolsó vasárnapján. A búcsúünnep fő celebránsa Tempfli József nyugalmazott püspök volt.

Az idei évben is sokan összegyűltek, hogy családjaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel együtt dicsérhessék az urat. A búcsúünnepség nagy érdeme, hogy minden évben kicsit közelebb hozza egymáshoz az embereket. Hazatérnek a messzebb élő  rokonok, ismerősök, körülülik az ünnepi asztalokat, ezáltal még szebbé téve a Mária ünnepet.

Állásbörze Székelyhídon

Mozaik  ,   2011. augusztus 29. hétfő 
 Megnézték: 1 341

Állásbörzét tartott a Human Service Agency Kft három munkatársa augusztus 24-én a székelyhídi városháza dísztermében. Boldis Péter menedzser, Kulcsár István projekt menedzser valamint Tódor Orsolya adminisztratív menedzser a börze első felében bemutatta az általuk képviselt céget, mely 2000-ben alakult és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozik. Ezt követően elmondták az érdeklődőknek, hogy egy Debrecenben található holland illetőségű fémipari gyárba keresnek dolgozókat csak hétvégi munkára, tizenkét órás műszakban. Szakmai elvárásként a lakatos vagy fémipari területen szerzett tapasztalatot említették, ám azt is hozzátették, hogy, ha valaki nem rendelkezik ilyennel, az még nem kizáró ok, hiszen a munka betanulható, csak a hozzáállás fontos.

Kánikulai napok – A hőség veszélyei

Mozaik  ,   2011. augusztus 27. szombat 
 Megnézték: 235

A hőségben elsősorban a krónikus betegeknek és időseknek kell óvatosnak lenniük, és vigyázni kell a gyerekekre is.

 

A kánikula hatásai szervezetünkre

Hőkollapszus: A meleg miatti ájulás (banális hőségkollapszus) esetén az eszméletvesztés rövid ideig tart: néhány pillanattól pár percig, de sosem húzódik 15 percnél tovább. A beteg az ájulás előtt gyengeséget, émelygést érez, jelentkezhet fülzúgás vagy a látás elhomályosulása, az egész test hirtelen leizzadása.

Nyüzsgés a székelyhídi kastélykertben

Közélet  ,   2011. augusztus 24. szerda 
 Megnézték: 803

Rég voltak utoljára olyan sokan az évekig iskolának otthont adó székelyhídi Stubenberg kastély udvarán, mint augusztus 19-én és 20-án, amikor is a helyi önkormányzat alkalmazottai, valamint a szociális munkások együttesen láttak hozzá az épülethez tartozó park kitakarításához. Az akció apropóját az adta, hogy mikor tavaly augusztusban a székelyhídi önkormányzat aláírta a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal a kastély épületének bérbeadási szerződését, egyúttal ígéretet tett arra is, hogy amiben tud, segít az alapítványnak.

Tűz van babám!

Közélet  , ,   2011. augusztus 23. kedd 
 Megnézték: 481

Augusztus 21-én egy 12 tagú német küldöttség érkezett a székelyhídi határátkelőhöz. Ajándékot hoztak, egy több mázsás tűzoltókocsit, melyet a helyi önkormányzatnak ajándékoztak.

 A küldöttség Kirchdorf városából érkezett, Kovács János székelyhídról elszármazott katólikus lelkész vezényletével és tagjai között számlálta Kirchdorf főpolgármesterét, tanácsosait és tanácsosnőit, valamint azok családtagjait is. János atya elmondása szerint Németországban az önkéntes tűzoltóság hagyománynak számít és a gyerekek kiskoruktól kezdve kiképzésben részesülnek, hogy felnőve jó és felelőségteljes tűzoltóva válhassnak. A küldöttség tagjai is mind a helyi önkéntes tűzoltóegyesület tagjai és ajándékuk célja, hogy nállunk is hagyományt teremtsenek az önkéntes tűzoltóságnak.

Vakációs Bibliahét Érolasziban

Diáksarok  2011. augusztus 22. hétfő 
 Megnézték: 377

A hagyományokhoz hűen idén is ismét megrendezésre került Érolasziban a Bibliahét, amelynek az Érolaszi Református Egyház gyülekezeti terme adott otthont. A foglalkozások augusztus 15-én vették kezdetüket és augusztus 19-én értek véget. Házigazdája az Érolaszi tiszteletes úr neje, Futó Márta volt, ő foglalkozott a gyerekekkel, tanította őket, s ha kellett kordába is tartotta őket.  A programok minden nap délelőtt 10 és 13 óra között zajlottak. Első nap, hétfőn 16 gyerek vett részt a foglalkozásokon, majd napról-napra egyre többen mentek, a többi napon 30-32 gyerek is jelen volt.

„Szenvedés van minden szoborral”

Kanapé  2011. augusztus 21. vasárnap 
 Megnézték: 467

Beszélgetés Mihály Gábor székelyhídi születésű szobrászművésszel

 

– Habár Székelyhídon született, Önt hamar elsodorták innen a történelmi események…

– Nem olyan sokáig éltem Székelyhídon, csak kétéves koromig. Én igazából csanádapácai vagyok, mind a két szülőm abban a Békés megyei faluban élt, ahol nekem is illett volna megszületni, mert mindenki a családban Csanádapácán született már szinte évszázadok óta, én viszont azért kerültem Székelyhídra, mert az én apámat odahelyezték, amikor visszacsatolták Észak-Erdélyt Magyarországhoz (1940-ben – szerk. megj.).

Geocachingtábor Pádison

Diáksarok  2011. augusztus 21. vasárnap 
 Megnézték: 377

„Kincskereséssel” egybekötött nagyon jó hangulatú természetjárás

 

Pádison szervezték meg idén a Petőfi-líceum nyári vándortáborát augusztus 8–12. között. Az első érmelléki, majd a második hegyközi GPS-es túrát nagy ugrás követte, így némi átszervezésre volt szükség. A vándortábort az alaptáboros, napi túrás megoldás váltotta fel, a laza cipőt túrabakancsra cseréltük, a résztvevők létszámát felnyomtuk harminchétre. Nagyban játszottuk a geocaching játékot is (ennek lényege egy elrejtett láda megkeresése).